Godzilla X Kong: Az új birodalom

Drága zúzda hülyegyerekeknek. Köztudottan ennyit ér a Legendary Pictures és a Warner közös szörnyverzuma. Világos, mi folyik itt: egy fantaszta világot, amit csak piszok sok IQ-val lehetne hihetővé és érdekessé formázni, inkább hagynak buta látványoskodás szintjén dübörögni, hátha az emberek puha ágyikó helyett inkább a mozifotelban akarnak egyet szunyálni. Csak a rádióval ellentétben ott nem tudjuk beállítani a hangot, és rendre ugyanazt az 1 slágert nyomatják más-más cím alatt.

 

Szóval...

Hányógyík és Szőrtorony közös csihi-puhijuk óta relatíve nyugisan élnek, csak néha zúzogatnak egyet a civilizált világban. Kong az Üreges Földben fölfedez egy új vidéket, ahol hozzá hasonló megamajmok kolóniája él. E régióból érkezik valami mentális segélykérés, amit Jia, az iwi törzs süketnéma hírmondója érez meg a sulipadban. 

Mostohája, Dr. Andrews, a cserfes fekete konteós Bernie és egy Ace Ventura-szerű kaiju-fogorvos, Trapper összejönnek lecsekkolni, mi a gáz odalent. Meg is lelik az iwik telepata néprokonait, akik szerint Jia egy ősi prófécia kiválasztottja: valami módon ő teszi majd lehetővé, hogy a titánok – főleg a címbéli kettős – megmentsék a belső és felszíni világot is egy új nemezistől. Az esélyek tűrhetők: Kong átesik pár sürgős műtéten, közben Godzilla is már „bemelegít” (= erőművekből falja az atomot).

 

Mateklecke: adjuk össze és tegyük zárójelbe a század összes eddigi kaiju-moziját, vonjuk ki belőle a tavalyi év nagy meglepijét, a Godzilla Mínusz Egyet, és a kapott eredmény: egy gyártósor. Egy agyi létminimumra beállított gyártósor, amely el van tiltva tőle, hogy okos vagy szívhez szóló legyen, így mindegyik résznek szinte ugyanazok a tünetei: 

• lapos földkinövések a humanoidok, 
• átlátszó alibi a történet a CGI-muszklikhoz, 
• a rombolás drámáját bealtató módon kezelik, 
• a szörnyharcok zajosan, de súly nélkül lebegnek, 
• és az egész darabból orkán erejével süvölt a felszínesség és stúdiógyávaság. 

De mindezt sajna már rég tudhattuk: más franchise-okra is prímán ráillik az iménti leírás, mint pl. a Halálos iramban, Transformers és többnyire a Jurassic Park. Sőt, ha jobban belegondolunk: van bármi fontos, amiben a Godzilla X Kong: Az új birodalom elüt a két címalak bármely korábbi mozis jelenésétől? Ó, hohó, szeretnénk, ha lenne, mi?

Két szál adna történetbéli ürügyet arra, hogy létezzen az új rész: Kong magánya, hogy faja utolsó sarjaként hiányolja, majd megleli a hozzá hasonlókat, a másik Jia – szintén övéi közül az utolsó – küszködése, hogy beilleszkedjen a nyugati iskolarendszerbe. Valódi író és/vagy rendező piszok könnyen rittyent ebből valódi, átélhető személyes drámát; egyszerűen kiszúrja az ember szemét a két probléma lényege, átélhetősége és házasíthatósága. 

Jia az a valaki, aki eddig is szót értett intuitív módon Kong-gal, most pedig elvileg még könnyebb megérteniük a másik érzületeit. Csakhogy ez egy százmillió+ gigaprodukció, így a profit „törvénye” szerint nem megengedhető az ősi klisék és a sekélyes rutin biztonsági hálóján túlra nyújtózkodni.

Nemhogy Jia és Kong visszatalálását gyökereikhez ellustálkodták a készítők – érzelmileg és logikailag is –, nemhogy a kötelező világmentő szörnybunyót rohadt gyengére találták ki és tálalták fel nekünk, Adam Wingard rendezőnek még egy bazinagy aknára sikerült rátaposnia. Ezt az aknát úgy hívják: Godzilla. A forgatókönyv mintha elfelejtené, hogy ő is benne van a buliban: hosszan hanyagolják a kispadon, mire a vége felé leadhat egy-egy műdühöngést. 

Személyes kedvenc momentuma tőle mégis még az elején az, ahogy összegömbölyödve alszik a Colosseum-ban, mint valami tüskés hátú macska. Hát nem aranyos…?

 

És akaratlanul is muris az, amivé összeáll a nagy összecsapás: Kong a kedvenc baltájával, na meg az új, autobot-/álca-szerű alkar-protézisével meglovagolja Godzillát. Vele szemben a főgonosz nagymajom, akit Scar-ról mintázhattak Az Oroszlánkirályból, feléjük robog saját rabszolgaként tartott hátasán, miközben egy gerincostort himbál maga körül, mint Sailor Venus a szívláncát. 

És maga a harc inkább lassított póz-szekvencia, mintsem valódi üsd-vágd, ha már erre van kihegyezve az egész. Ja! És kiderül, hogy a jégkorszakot egykor a rabszolga-hátas okozta, de csak felszabadítják, nehogy szarrá fagyassza Rio de Janeiro-t. 

 

Egyetlen valóban értékes dolog lapul meg a mű belsejében, és ez a titkos belső földi civilizáció. Ez önmagában elég témát, ötletet és narratívát adhatna egy kalandfilmnek – persze csak ha hagynák tisztességesen kidolgozni. Az összes érdekes gondolat ebbe a szálba lett beleszórva: 

az itt élők őslakosok építészete, az antigravitációs technológia, vagy, hogy a tudatuk  fejlettsége miatt nincs szükségük többé beszédre, gondolatátvitel útján kommunikálnak egymással. Egy okos, érzékletes alkotás csak erről versenyre kelhetne Az elveszett frigyláda fosztogatóival, ami legtöbbünk szerint a legjobb Indiana Jones-movie. 

Ez a szál, plusz néhány röpke emberi vagy röhejes pillanat közösen verekedték ki azt a 2/5-öt, amit a Godzilla X Kong: Az új birodalom tőlem megkap. Adam Wingard-ot szemvizsgálatra kéne küldeni, hátha azután is úgy szeretne egy 3. közös „kalandot” megrendezni a Kong-Godzilla-párosról, mint nyilatkozta. Éppoly kínos bérszajhamunka ez is, akár a Godzilla Vs. Kong: vajon meddig tekintik ezek a cégek "rizikófaktornak", ha már egy ilyen mezei "agyatlan szörnyfilmhez" is engedélyezik az értelmes írói munkát? 

Kung Fu Panda 4.

 

Rosszul esik, ha egy kedvelt – vagy akár kedvenc – filmcsokor legújabb méregdrága részét önhitten, elkényelmesedve összecsapják. Egyértelműen lerí a Kung Fu Panda 4.-ről, hogy kizárólag a márkanév tejeltetése miatt hívták életre. Ugyanaz a fő probléma vele, mint egy másik műfajból a Halálos fegyver 4.-gyel: túlzottan látszik, hogy egy szilárd sikertrilógia nyomában lihegő epilógus. Egy toldalék. Követi a bevált formulát és megtartja külső stílusjegyeit, de kiérezni, mennyire nincs konkrét célja, önálló motorja, valódi létjogosultsága.

Mintha a kimérája lenne a három előd egyes reklámpontjainak, zsenge kötőanyaggal. Látványvilága ugyan tartja a kötelező rutinszintet, de a harcokban nincs tétérzet azontúl, hogy: itt az újabb morci rossz-arc, akit a karatemaci seggbe rúghat – ironikusan pont mikor a "békés megoldást" kéne erőltetnie. Még a viccek minősége is romlott: nem olyan okosak és természetesek, amikor elsütik őket.

„Ez aztán rendesen felönt a garatra.”

„Szabad így vezetni?”

Shifu mester közli Po-val, hogy ideje magasabb szintre lépnie, mint „szellemi vezető”, átadva a Sárkánybunyós feladatkörét egy utódnak. De Po most is ugyanúgy élvezi ezt az életet, mint régen. Mikor meghiúsít egy lopási kísérletet a templomban, Zhen a tolvaj róka felfedi neki, hogy egy alakváltó hüllő, a Kaméleon uralomra tör. Amint viszont a hosszú utazás végén rátalálnak, kiderül, hogy Zhen a Kaméleon befogadottja, és végig csak Po varázspálcáját akarta átadni neki, mellyel utat lehet nyitni a szellemvilágba. Így a Kaméleon-nak módja lesz Po nemeziseinek a kung-fu-ját is magába szívnia.

 

Szinte egyszerre visszhangzott az Internet ugyanattól a kínos kérdéstől, amit a stúdiókoponyák csesztek megindokolni: MIÉRT MOST? Ahogy Po, úgy mi sem értjük, minek pont ezidőtájt, egyértelműen nem sokkal a 3. rész után, vagyis még jócskán a pandafenegyerek fénykorában kéne "lemondania". Hiába szajkózza ezt Shifu, a nagy büdös semmi sem indokolja, még kifogást sem dobnak be. És ettől márcsak a végül kisorsolt utód kiléte forszírozottabb.

Zhen-nel sincs nagyobb gondom annál, mint ami az egész filmre rásüthető: az, hogy fájóan sablonos! Az alkotók gyávasága kulminálódik abban, hogy milyen ordítóan felszínes és kiszámítható minden vele kapcsolatban. Mihelyt szóba hozza, hogy ő „beavatott” – azaz belső infója van Kaméleonról – , a teljes dramaturgiát összeraktam fejben pár mondattal: Árva Tolvaj összespannol Mafla Hőssel, majd félidőtájt benyomja az áruló-pózt, 

hogy azután gombnyomásra visszakéredzkedjen a hőshöz, csak mert gazdája hajszálra ugyanaz az uncsi seggfej, akinek mindeddig láttuk. És mindettől valahogy elég érdemes lesz Po szemében arra, hogy rásózza Zhen-re a Sárkányharcos titulusát. Holott egyszer se mutatta jelét, hogy ez a poszt illene rá vagy vonzaná jellemileg! Matekháziként lett összerakva ez a cselekmény...

Mégcsak rajongónak sem kell lenni ahhoz, hogy Az Őrjöngő Ötös itteni hiányától csupaszabbnak, ritkásabbnak érezzük ezt az egész mondvacsinált szituációt. Po hajdani ellenségei ezúttal merő díszek; nyugodtan átkeresztelhetnénk őket pl. A Hallgatag Hármasra, hiszen az első részből Tai Lung-ot kivéve meg sem szabad nyikkanniuk. 

Viola Davis Kaméleonja szó szerint kis-formátumú. Elhadarja, hogy utálta, hogy lekicsinylik, amiért kicsi, és valamiért a kungfu-sulik se vették föl, így varázslásba kezdett. Ennyi, ezt öntik rá "motiváció" gyanánt. Már az dobott volna a figurán, ha konkrétan értelmezi, körülírja azt a harcművészeti hatalmat, amire ácsingózik, vagy ha legalább bonyolultabb megszereznie, mint hogy: kinyitja a száját! A Ping-Pong: Az ököl színre lép című paródia lép elő az emlékeimből erre.

Az egyedüli mellékszereplők, akik üde színfoltok a palettán, azok Po két faterja, a jópofa mostoha Mr. Ping és a termetes Li Shan, amint Po után caplatnak árkon-bokron át. Őket se kötögették hozzá a Kung Fu Panda 3. történetéhez – vagy akár az itteni fő szálhoz –, mégis jobban szórakoztatott ez a duó, mint amaz a másik. 

 

Ha a jó öreg DreamWorks egy másodtrilógiáról fantáziált, hát cefetül lusta pondró volt tisztességesen ki is dolgozni! A Kung-Fu Panda 4. jobbára reklámplakát: nem ronda, nincsenek rikító hibái, csak túl sokat általánosít, kicentizett biztonsági játék elejétől végéig. Ahogy Wilson Chapman az IndiWire-től írta: Jack Black már álmából keltve is jól játssza Po-t. Ez nem változtat azon, hogy a karaktert márcsak dróton ráncigálják alibisztorikon át az extra zsozsóért. 

Mellesleg: ahhoz képest, hogy papíron a változás elfogadásáról, az új időkhöz való alkalmazkodásról szól, pont a stúdió nem fogadta kurvára meg a saját szériaterméke intelmét. 

Stílszerű lett volna a 4. részre is 4-est adni az 5-ös skálán. Ám ami ilyen feltűnően átlagos és ötletfukar, ott azt kell hinnem: a gyártó lenézte célközönségét.