BEN HUR (1959)

Hollywood egyik mérföldköve, Charlton Heston legismertebb ikonkaraktere. Ugyan már 2. remake-ként készült Lew Wallace regényéből, az '59-es Ben Hurt origópontnak tartom a modern mozi időszámításában - éppúgy, mint a nyugati világ a filmbéli Messiás születését.

Judah, Hur zsidó herceg története már megírásakor, 1880-ban sem számított szokatlan vagy sajátos témának. Nem kell messzire mennünk: Dumas Monte Cristo grófjában is egy ártatlanul elítélt fiatal férfi bosszújáról van szó, mely több évi rabság után teljesedik be, és főként egy nagyhatalmú, áruló jóbarátot fog sújtani. Mindkét sztorinál Isten a legfontosabb motívum: természetesen közvetve, de ő vigyáz a protagonistára, hogy túlélje a megpróbáltatásokat, és hogy sorsa valószerűtlenül jobbra forduljon - beteljesítendő hajdani ígéretét.

Arrius megmentése kapcsán sokszor említik együtt a törzsgyökeres római és a monoteista zsidó hitet. Örvendetes, hogy bár utóbbit nyomatékosan méltatják, a rómia vallás sem kerül negatív fénybe. Rómát elsősorban a katonai túlkapásai teszik gyűlöletessé, nem a császárkultusz vagy a mitológia.

Van a filmnek egy vonása, amit manapság a spin-off-feldolgozásoknál szoktak alkalmazni. Gyakori áthajlások vannak benne egy másik híres történetből: az ekkoriban tevékenykedő Jézus Krisztus életére.

• Az első nagyjelenet még róla szól;
• Ő ad inni Judah-nak, amikor a sivatagi menetelésben majdnem kiszárad;
• Júdeába visszatérve a názáreti bölcsek egyikével találkozik;
• Régi szerelme, Esther Jézus intelmeivel próbálja csitítani benne a haragot;
• A film utolsó negyedében a Hur család végigköveti, amint Krisztust megfeszítik a Golgota-fennsíkon (ami egyébként a film legvégén a végső megoldáshoz is fog vezetni).

 

Nem kezdek dicshimnuszba a film óriási népszerűségéről, akkortájt szenzációsnak kikiáltott díszleteiről, vagy a mindmáig megdöntetlen Oscar-díj-rekordjáról. Azt viszont el kell ismerni: hihetetlenül sok munkával, energiával és ötletességgel készített darabról van szó. A benne látott vagy elhangzott dolgok összefüggései tiszták és jól tettenérhetőek, a cselekmény ügyesen építi fel az emberek személyiségét, motivációit, gondolkodásmódját. 

Emellé jön a színészi gárda, akik egy pillanatra sem törik meg a korszellemet, nem esnek ki abból a figurából, akit mutatniuk kell. Időnként ugyan kissé színpadiasabbak a kelleténél, de épp ezt butaság lenne egy bő félszáz éves block-busternek felróni. Szövegfüzeteik is távol tartják magukat az elcsépeltségtől; mindig lényegretörő mondatokkal fejezik ki magukat, ritkák a mellébeszélések. 

Judah Ben Hur egyénisége klasszikus ókori hőskép: bátor, erős és becsületes, értelmesen bánik emberrel és állattal. A történet során különböző szerepekben állt helyt, mint rabszolga, római lakos, kocsihajtó, vándor;  borostája, Arrius gyűrűje vagy a győzelmi koszorú mind csupán 1-1 maszk. Valódi énjét egyedül Esther ismeri. A nő révén ismeri fel, hogy Jézus tanai nem tételek, hanem józan útmutatások. Nem magasztalni kell ezt a megbocsátás-"szöveget", hanem megfogadni.

Rangjánál fogva nagyon fejlett értékrenddel bír, még a római arisztokraták között is. Gyerekkori barátsága Messala-val is azért válik haraggá, mert Judah túl becsületes: nem akar segédkezni Messala tervezett "békecsináló" terrorjában. Mikor a Hur családot letartóztatják egy véletlen baleset kapcsán, maga is beismeri: tudja, hogy ártatlanok. Példát akar statuálni, hogy a Római Birodalom hatalmát senki ne kérdőjelezze meg többé Júdeában.

Arrius megmentése kapcsán gyakran emlegetik az isteneket. Nyugtáztam, hogy bár a zsidók hitét nyomatékosan méltatják, a római vallás sem kerül negatív fénybe. Rómát a katonai túlkapásai teszik gyűlöletessé, nem a császárkultusz vagy a mitológia.

A tengeri csata kivitelezése mai standardok között is mutatós: az MGM stúdió ragaszkodott hozzá, hogy a filmben látott hajók határozottan korhűek legyenek. Szóval a "41-es rab" "ifjú Arrius-szá" avanzsál, miután az ütközet zűrzavarában megmenti egy római parancsnok életét. Valójában kétszeresen is: a fulladástól úgy, mint saját öngyilkossági kísérletétől.
Ezt a legcsekélyebb pozitív gesztus indokolja: Arrius egyszer levette róla a láncokat, mert - távolságtartóan, de - külön értéket vélt felfedezni benne. Judah viselkedése teljesen indokolt. Apró, mégis óriási jótéteményt kapott ettől a római embertől. Arrius nem jobb vagy rosszabb, mint Messala, csak másféle: az életből kiábrándult vezető, akire a kötelességéből fakadó, minimális kegyetlenség jellemző, nem több.

A fogatverseny 10 perce kolosszális. Ellentétben a Star Wars I. egysíkú sci-fi-rallijától, itt minden pillanatban érezhető a verseny tétje, az éberség fontossága. Megérte 1 évig előkészíteni ezt az egyetlen jelenetet: a díszletek, és az Aréna belső tere igazi monumentalitást kölcsönzött a versenynek.
A mai filmekre gyakorta jellemző lassítások nélkül, nyers és kíméletlen brutalitással ábrázolják a sérüléseket: ahogy Messala kerékpengéje szétvágja ellenfele szekereit, vagy ahogy később a saját testén keresztülmegy négy rohamvágtával száguldó ló. Később a halálos ágyán beleborzong az ember, hogy mennyire kínlódik. Mikor megmondja, hogy anyja és húga a Leprások Völgyébe került, még ezzel a hírrel is ellene harcol. "Folytatjuk, Judah...!"

Megjegyzés: Az arab kereskedő, akinek a lovait Hur hajtja, szerfölött humoros fickó a műben. Lelkes, dörzsölt és remekül ért mind az állattartáshoz, mind az előnyös fogadások kötéséhez.

Szerkezetileg a tetőpont és a befejezés között egy plusz tagolási egység foglal helyet. Judah-nak fel kell ismernie: Messala halála nem old meg semmit, csupán az elégtételt adta meg neki. Húga, Tirzah már haldoklik, anyja meg Estheren keresztül tiltja meg Judah-nak, hogy betegen lássa.

Ez az egyetlen részlet, ami szerintem is túlkapás, túlcsorduló dráma. Judah és Esther meg sem próbálják az eszüket használni: a férfi követelőzően az egészségével játszik, a nő meg egyfolytában azt szajkózza, hogy megszakadna mindük szíve ettől. Aztán csigalassan feldereng nekik, hogy Isten fia esetleg talán csodát tehetne velük, és találkoznak - épp a bibliai passió pontos napján.
Látom, hogy mire gondolhatnak: Hur abban bízik, hogy Isten sokadjára is megóvja a rossztól, Esther pedig tiszteli a rokonok óhaját. Nem akarja, hogy Judah "Messalává váljon", azaz gőgössé és arrogánssá. Hur ezzel szembe is tud nézni: Messala többé nem "főgonosz" előtte, hanem az évek során Róma megfertőzte - mint Tirzáhékat a ragály. Ahogy már a verseny után is belátja: "Nem látok "ellenséget"."

Aztán: sok elemző kifogásolta, hogy a társadalom ábrázolása benne egyszínű. Pontius Pilatus szavai is ezt mutatják: „Teljes szabadság nem létezik. Okos ember ismeri a világot, amiben él. És ez idő szerint Róma a világ." Pontosan ezért a zsidók csak mint nép vannak ábrázolva benne, a Hurokon kívül nem említenek nemesi családokat Júdeából. Nem látjuk az eltérő, ellenséges hangulatot, ami a Biblia szerint Jézus felé áradt a letartóztatása idején.

Én személy szerint ezeket nem tartom mérvadó hibáknak. Ez a movie Ben Hur személyes sztorija, nem az egész izraelita népé, vagy a többször "cameózó" Messiásé. És a tény, hogy Jézus halála közvetlenül gyógyulást okoz a két leprás asszonynál, üdítő fricskaként hat a végére. Tény, hogy nagyon olcsó megoldás, hiszen Esther és Judah már kibékültek, a két rokon csak hab a tortán. 

A Ben Hur a legkorábban készült film, amit korosztálytól függetlenül merek ajánlani bárkinek. Esetleges vallásos felhangja vagy a színpadiasság benne igazán tolerálható mértékű, mindössze annyi róható föl, hogy a végére érezhetően elfárad maga a cselekményvezetés. De így is stabil, nagyszabású, sőt nagyszerű kikapcsolódást nyújt produkció, ami azóta is példaként szolgál a műfajban.

És mivel ma Szenteste van: Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok a tisztelt olvasóknak.