Otthon egyedül (Reszkessetek betörők)

"Karácsonyi filmet" rendezni még hollywood-i viszonylatok között is könnyű. Családbarát atmoszférát kell létrehozni, ahol az események a karácsonyhoz kapcsolódnak. Ha nem is magához az ünnephez, de az ünnep időpontjához. Miért éppen karácsonykor tervezi azt - teszem azt - 2 kisstílű rabló, hogy többszörös rablást hajtanak végre egy háztömbben?

Könnyű elképzelnem, hogy a magyar fordítók semmitmondó címnek tarthatták a "Home Alone" szó szerinti fordítását, ezért is ismerjük "Reszkessetek Betörők" néven ezt a családi komédiát. A főszereplő gyerekszínész, Macaulay Culkin ezzel és a Richie Rich-csel aratta élete legnagyobb sikereit: 11 évesen a legfiatalabb jelöltje volt az Arany-Glóbusz "Legjobb musical vagy vígjáték színész" kategóriájának. Inkább nem részletezném Culkin karrierjét, nem tartozik ide.

Szóval a 8 éves Kevin McCallister egy chicago-i nagycsalád tagja, ahol a gyerekek túlnyomó többségben vannak: Kevin testvéreivel és unokatestvéreivel él egy szobában. A film egyszerű logikával leköveti, mik a leggyakoribb vonásai egy kollégiumszerű háztartásnak: etikus szülők, enyhe rivalizálás a gyerekek között, ezer sebből vérző "idilli" családkép. Kevin, mint legkisebb fiú kiszolgáltatott helyzetben van: nagyon korán cinikussá válik, hogy ne legyen gyámoltalan, ne irritálja annyira a többi srácot, köztük bátyját, Buzzt.

Az írók nem próbálták túldramatizálni a családon belüli viszonyokat, ami szerintem bölcs döntés volt. Így kellő tér és figyelem jut magának a rendhagyó helyzetnek: Kevint szó szerint otthont felejtik a szülők, mikor a teljes família Párizsba siet az ünnepekre. 

Miután Kevin felismeri, hogy egyedül maradt, a vadonatúj helyzet, a szabadság határait kezdi feszegetni. Meddig mehet el? Mi mindenre nyílt lehetősége most, hogy egyedül van a nagyházban? Hogy Kevin miért nem megy még messzebb, arra hál'Istennek a film tisztességes indokot nyújt. Nemcsak hiányozni kezd neki a család: azt hiszi, egy korábbi kívánsága tüntette el őket onnan, tehát halványan a bűntudat is bejátszik. Egyedül kell gondoskodnia magáról, és nem ismer senkit a környékről.

Aztán itt van Marley, az idős hólapátoló a szomszédságban. Kevin nem naiv, de az elején még hiszékeny: simán felül a többiek fantazmavóriájának, hogy a szakállas férfi hajdan leöldöste az egész családját. Abszurd egy felnőttnek, de hihető pletyka a városi kölykök fülének.

Kettejük beszélgetése a templomi előadás alatt mellőzi a csöpögősséget. Ahová pedig eljut a párbeszéd, az se valami megrágott tanulság vagy nevelési szlogen lesz. Ez az ember volt az addigi legijesztőbb jelenség Kevin számára. Ellenben most látni kell, hogy Marley rendes ember, akinek nincs módja máshol látni a távol élő unokáját.

És tetszik, hogy az írók az esetet nemcsak  Kevin "új élettapasztalatának" szánták. Kevin bőrét épp ez az új ismeretség menti meg a végén, amikor két támadóját Marley a lapátjával fejbe csapja. Az már egy kicsit kiszámítható, hogy Marley viszontláthatja az unokáját, Kevin meg persze együtt örül az öreggel. De a jelenet és felvezetése kellően kimunkált, hogy ne váljon klisészerűvé. Ez az öröm életszerűbb formája, nem az az elaléló vigyormaraton, amit sok karácsonyi matiné megenged magának.

Az egyik dolog, ami bosszantott a filmben, hogy nagyon lassan indulnak be az események. Tévedés ne essen: örültem, hogy a felvezetésre sok időt szántak. Vígjátéknál is ritka téma, hogy két rabló végigfosztana egy fél utcát, csak egy szál kölyök "szembeszáll" velük. Csak lehetett volna gyorsabb is.

A cselekmény leglátványosabb része: Kevin vs. Vizes Banda. Fogalmam sincs, miért kellett ezt a nevet adni egy ráadásul alig 2 fős társaságnak. Olyasfélék ők ketten, mint a Disney-mesék banditái: a "nagy terv" kiötlője alacsony termetű, a magasabb és vékonyabb pedig persze a butább is. Ennyiből áll az egész személyiségük, (emiatt először még kevertem is a nevüket),  mégis élvezetes látni, ahogy rendre kikap Kevintől Harry és Marv.

Nem, nem ez a Marv.

Szóval aznap este az egész háztömb szabadságon van, és Kevin véletlenül fültanúja a két rabló beszélgetésének. Ami elég esetlen fordulat, és az is igen furcsa, hogy a szomszédság tagjait nem nyugtalanítja, ha a környéken sorozatban utaznak el az emberek ünnepekkor.

Gene Siskel és Roger Ebert chicago-i filmkritikusok azt nehezményezték leginkább, hogy Kevin "arzenálja" túl terebélyes. Több 1000 $-t érő holmi, amit egy elcsépelt bohózathoz használnak fel a készítők. Tisztelettel ellent kell mondanom: ez a mozi elsősorban nem tanmesének készült. Sőt én még keveselltem is a csapdák sokrétűségét. Persze tetszett, ahogy Joe Pesci feje/keze megég, vagy ahogy Kevin egy régi TV-krimi bejátszásával szórakozik. Másrészről viszont: a srác nyugodtan felderíthetett volna más házakat is, hogy onnan is beszerezzen tartalék matériát újabb gegekhez, és akkor még többet kaphattunk volna poénfronton.

A Reszkessetek betörők értékét nehéz felmérnem. Egyértelműen a legjobb karácsonyi mozik egyike az Álomgyárból. Folytatásai meredek lejtő szakaszai voltak minőség terén.
Felhoztam a cikk elején a Richie Rich-t, ami ugyan teljesen más témáról szól, de sok szempontból ennek a még felvágósabb, még kiterjedtebb megfelelője. Az ottani szintű karakterrajzzal a Home Alone is rendelkezik. A tanulság kevésbé szájbarágó, az alapszituáció eredetibb. Ugyanakkor kisebb volumenű, kiszámíthatóbb, és nem is annyira nevettetőek a csapdák, mint mondjuk A pénznyelő esetében. Azt mondanám: a hangulat, Kevin ötletei és a humor együtt kiadnak egy már határozottan élvezhető alkotást.