Reneszánsz ember

Danny Devito filmjei közül ez az egyik kedvencem. Persze, némileg cukormázas és a történet minden, csak nem új, de engem mégis lekötött, vagy a drámai, vagy a humor oldaláról. Érdekesnek találtam a régi nótát, hogy egy olyan alakból válik remek tanító, aki először még nemhogy újonc e téren, de abszolút nem is tűnik rá alkalmasnak.

Régi vágású komédiaként 12 percet áldoznak rá, hogy megismerjük Bill Rago életét. Elvált reklám-szakember, akit kirúgnak. Állását és lánya bizalmát ugyanazon okból veszíti el: mert nem megbízható. Új állása homlokegyenest az ellenkezője annak, amilyen beállítottságú. Egy katonai bázison a "leglinkebbek" csoportját kell "okosabbá tennie".
Lehetetlen nem észrevenni a párhuzamot Bill és újdonsült diáktársai között. Bár teljesen más emberek mint ő, helyzetük ugyanaz. Egyikük sem akart iskolaközegbe kerülni, reménytelen esetnek lettek elkönyvelve, így mégcsak instrukciókat se kaptak. Tanár és diákjai párhuzamosan szoknak bele az új szerepükbe, Bill még tananyagukat, a Hamletet is csupán improvizálásként választja ki. 

Mit várnánk mi, a nézők egy ilyesforma játékfilmtől? Nagyjából tényleg ez történik. Bill osztálya épp akkor ábrándul ki belőle, amikor már kezdtek volna beleszokni ebbe az irodalomóra-"baromságba". Itt fizetődik ki az, hogy olyan hosszan néztük az elején, ahogy Bill élete taccsra megy. Magánéleti problémái - amikről a Győzelmi Toronynál szót is ejt - nem szűnnek meg, csak mert sikerre visz egy új munkakört. Nem a kurzuson áll vagy bukik minden, hanem "csak" mindaz, amit azalatt formálta a főszereplőket a jobb irányba. Ezt nem akarja Bill veszni hagyni, amikor utánuk megy: "Ha most hagyom őket elmenni, soha nem jönnek vissza."

És nem is igaz, hogy csak ennyiből áll a történet. Nem igaz, hogy összes negatív történés egy pillanatban pattan ki.

1. Amikor felmerül, hogy vizsga lesz, és tétje a seregben maradás, a diákok ráállnak. Ez patetikus? Nem: kis híján megint otthagyják Rago-t. Nehogy már Shakespeare miatt rúgják ki őket a seregből! 
2. Hobbsról kiderül, hogy a seregbe csak bujkálni jött, valójában volt drogdíler. Patetikus, hogy a börtönben ülve Hamletet olvas és Billt méltatja? Nem. Ez még nem kirívó vagy csöpögős példa az elérzékenyülésre. Mezeien drogot árulni mocskos üzlet, de nem pszichológiai függőség, megtagadható, ha az ember le kell ülje a börtönbüntetést érte. 
3. Brian Davis apja rádiósként szolgált Vietnamban, és a fiút mindig zavarta, hogy nem ismeri a teljes történetet a haláláról. Patetikus, hogy poszthumusz csillagot vehet át az apja hőstettéért, amikor egyébként is mindenki mosolyog? Lehet, de maga az érem jogos, ha felfogjuk, miről is van szó.

Nem állítom, hogy annyira szimpatikusak vagy árnyaltak lennének a szereplők (Montgomery lezser hantázása komolyan izzasztó tudott lenni). Mindenesetre díjazom, hogy előéletük, családi hátterük nemcsak úgy be vannak hajigálva. Múltjuk meghatározza a jelenüket. A kapott hírek a korábban megismert előéletükhöz kapcsolódik, és új problémák forrása lehet. Jacksonnál például korábbi karrierje futball-játékosként, és a tény, hogy rövidesen apa lesz.

Jól megírt, tisztességgel eljátszott, hihető, és legfeljebb néhány esetben túl szentimentális. A meghatónak szánt jelenetek közül kedvencem, mikor Bill lánya - szülinapi ajándékként - egy távcsövet talál a szobájában, a cetlivel: "Érd el a csillagokat." Korábban Bill csak a túl csekély megélhetést látta lánya csillagász-álmában. Ezzel felülbírálja korábbi álláspontját, és egyszersmind jelzi, hogy nem akar tuskó maradni a szemében.

Eleve abba a gondolatba is bele lehetne kötni, hogy a katonai kiképzők a legbutább, legnehezebb felfogású diákjait nem kicsapják vagy kirostálják, hanem külön tanárt fogadnak, hogy bent tartsák őket. Békeidőben ez nyilván nem így menne, de ha túl kevés az újonc, akkor még ez úgy könnyű megoldás.
A szóbeli tanulságok a filmben nem túl bonyolultak, de ahogy előadják, az komoly és szellemes. Különösen Billnek ez a mondata tetszett: "A döntéseink diktálják, hogy milyen életet folytatunk." Rengeteg komolynak látszani akaró film nem jut el odáig, hogy szereplői ezt felismerjék. 

A Reneszánsz ember az én szememben nagyszerű kis dráma-vígjáték. A néminemű cukormáz ellenére DeVito egyik legmegindítóbb filmjének tartom.