Az egyik legelmésebb jellemzője a reboot-nak, hogy ugyanennyire értelmezhető XI. résznek, vagy alternatív valóságnak a sorozat(ok) egyik epizódjából. A rendező az addigi munkák iránti tiszteletét fejezi ki a cselekmény egyik kritikus tényével: a jövőbeli idősík egyben az eredeti univerzum, William Shatner és Patrick Stewart Star Trek-e. Ebből nyílik meg egy időhasadás a múltba, ami megváltoztatja majd a jövőt, legitimálva a reboot-olt franchise-t. Ez pedig mindenképpen bizakodásra ad okot, ahogy haladunk a műsoridővel.
Ez a feldolgozás a születésétől kíséri végig J. T. Kirk életútját, párhuzamosan Spock-éval. Spock gyermekkora valóban szívszorító a félvérűség okozta diszkriminációk miatt. Ehhez képest az a másik, szőke kölyök a kisikló kocsival a legkevésbé se hasonlít a majdani Kirk-re. A jelenet futólag tesz említést anyjáról, akit a szülés napja után nem látunk többé a produkcióban. Kisfiú Kirk a szakadéknál kapaszkodik, és fölösen kimondja hangosan a nevét, és látjuk, hogy egy nemzedék tagjai Spock-kal. Ez a formai funkció az egyetlen oka a kisfiú Kirk játékidejének. Teljesen lapos.
Kettejük életútja került a középpontba, miközben egyenként képbe kerülnek a klasszikus legénység fiatalkori megfelelői: Chehov, Uhura, Sulu, McCoy stb. Ők többé-kevésbé hasonlítanak a hajdani színészekre, különösen Spock és Sulu. Uhura egzotikus szépsége, McCoy arca és csípős nyelve szintén remekül lett újra megjelenítve. Spock után ő hasonlított legjobban "idősebb" kiadására a régi filmekből. Egészen rávall, hogy Jimet a betegeként juttatja fel az Enterprise-ra, nem tudván, hogy ő lesz a felettese a végén.
Chehov szláv akcentusát pedig nyilván azért kellett kihangsúlyozni, hogy kellően megkülönböztethető karakter maradjon az új arcok között.
Egyedül Scott volt a főtisztek közül, akin ledöbbentem, hogy itt mennyire elütött a régi filmek alkotta képtől. Gépészzseni, mégis egy eldugott jégbolygón vegetál, ez világos. De a zsengén közömbös, poénkodó viselkedése nagyon irritált. Úgy néz ki, mint akármelyik mai hekkerkölyök, legkevésbé se emlékeztet arra jókedélyű, jámbor, de naprakész tisztre, aki majd később Jim barátja lesz.
Laza, vidékies fényben ábrázolják a leendő legénység tagjainak mindennapjait a film első harmadában. Kirk először még nem kadét, hanem csak egy heveskedő, vidéki suhanc, éles helyzetfelismerő készséggel. Jim intenzíven csapja a szelet Uhurának, és ehhez hasonló közjátékok segítenek emberközelibbé tenni őket.
Aránylag részletesen feltárják, hogy a Csillagflotta oktatási rendszere miként termel ki a kadétokból új tiszteket, illetve mennyire erős ott az akadémista alapszellem. Ez pedig segít kompenzálni, hogy a fő karakterek még nagyon szárazak és unszimpatikusak az első órában - kivéve Christopher Pike kapitányt.
Spock és Kirk különböző egyénisége annyira ellentétes élt kapott, hogy a történet több jelenetben ellenségekké tette őket. Kirk lázadó természete pimaszsággá, a vulkáni pragmatizmusa pedig számító cinizmussá fokozódik. Ez roppant merész ötlet volt, de nagyszerűen működik. Spock szemét egyértelműen szúrja a szimulációs tesztjét csalással megoldó Kirk, aki minden cselekedetével újabb "feltűnést kelt."
Ellentéteik tetőpontja a Vulkán pusztulása után csúcsosodik ki - erre majd visszatérek. Spock ideiglenesen kirakatja Kirk-öt egy fagyos sivatagbolygón, amikor összekülönböznek. Ez olyan túlkapás, amit még a rendhagyó helyzet se nagyon igazolhat. Mint kiderül: a szabályzat egyik pontját is megsérti vele. De a legénység jelentős része újoncokból áll, akik nyilván nem mernék megmásítani az ő verzióját. Ez is alátámasztja, hogy flottában a megszokás igen jelentős; a rangsor a szolgálati időn túlra is kihat.
Gyakoriak a leváltások a vészhelyzetek során, ami érthető, ugyanakkor a dráma egyik fő forrása. Nero, a történet főgonosza kétszer játssza el ugyanazt a csapdát az Enterprise-sal. Pike ugyanúgy kénytelen átadni helyét Spocknak és Jimnek, mint 25 évvel korábban George Kirk vette át a kapitányságot. Mondjuk egy kadét, akit be se osztottak a hajóra, egyszerre első tiszt legyen... ha nem éppen Pike döntené ezt el, biztos, hogy hiteltelen lenne.
Spock önként váltja le magát, amikor szembesül saját érzelmi befolyásoltságával. Örvendtem, hogy a forgatókönyv kellő figyelmet szánt megalapozni Spock verekedését Kirk-kel. Látta a Vulkán semmibe hajlását, menekítette a lakosokat és anyja ott állt mellette, amikor hirtelen lezuhant. A száraz logika mögül a haragvó énje tör elő - ahogy Kirk és egy új ismerőse tervezték.
Melepetés volt viszontlátni egy ismerős arcot láttam viszont: Leonard Nimoyt, mint a jövőből jött Spock! Nagyköveti rangban, a Föderáció elitjének tagja. Miután megmenti Kirköt egy amorf kinézetű ragadozótól, feltárja a konfliktus gyökereit.
A movie egész koncepcióját törekszik megtámasztani, ami itt kiderül: az idő "gerincvonala" 129 évvel később megtörik, amikor létrejön a világ első mesterséges fekete lyuka. Spock maga hozta létre, hogy megmentse a Romulus bolygót egy nóvakitöréstől.
Nero határozottan nem egy mély szereplő. Mogorva, törekvő romulán, és egyedüli motívációja a bosszú otthonáért. Nincs tudatában, hogy a régmúltban van, ahol a szülőbolygója még ép. A megszokott facsart logika szerint a segítőt hibáztatta és büntette: az ő technológiájával a múltbéli Vulkánon nyitott új téridő hasadékot. A Vulkán felszíne tehát lassan széthasad - a Cryptonhoz hasonlóan a Supermanből. Én ugyan nem hiszek benne, hogy a fekete lyukak tényleg időalagutak lennének. Ám a Star Trek-művek mindig is ezt az elvet vallották, úgyhogy nem jelent gondot elhinni.
A képi világ erősen a Vasembert juttatja eszembe: enyhén rozsdás, sok a rázkódás, a CGI-adalék. És ez sosem kedvez az összképnek. Az eredeti Star Trek 30 évvel korábban még jobban támaszkodott a díszletekre, világításra, mint az efektusokra. Szolidabb, atmoszférikusabb benyomást keltett, mint az állandóan, többször vészhelyzeten kívül rázkódó képsorok és az üveges műszerfalak. Ami a Vulkánt illeti: nem értem, hogy az újszülött fekete lyuk körül miért nem láttuk kialakulni az anyagmaradékok alkotta spiráltölcsért , miután a bolygó elnyelődött.
A teleportáció elmélete és vizuális megvalósítása is megfelelő lett. Chehov ennek kapcsán két ízben is bizonyíthat: sikeresen menti meg a szabadeső Kirköt és Sulut, de sikertelenül próbálja felsugározni Spock anyját a Vulkánról. Megkapja ugyan a maga műsoridejét, de Scottyval együtt a legrosszabbul ábrázolt ifjak.
Végül, amit még kifogásolnék, hogy a végére mintha elhalványulna az egésznek a komolysága. Az Enterprise főtisztjei egyfolytában bazsalyognak, amikor Spock újra állományba kerül. Nem hiba, csupán megjátszott.
Hogy az idős Spock fiatalkori másával találkozik, az tanulságos jelenet, nemcsak kettejüknek. Az idős Spock blöffnek állítja be korábbi állítását, miszerint "beláthatatlan időparadoxont" okozhat, ha kiderül az ittléte. Pedig a múlt megváltozott: elvileg Spock nagykövet emlékei is el fognak kezdeni módosulni - ha ugyan fizikai állapota nem. Értem, hogy az idős bevállalja a túlélő vulkániak segítését, hogy a fiatal Kirk mellett maradjon. De megbízható munkát végezhet, ha az emlékei idővel a feje tetejére állnak?
A szövegfüzetek tanulsága szerint a bölcsesség mértéke tényleg a kor. Minél idősebb egy figura, annál elmésebbeket mond, illetve a stílusa is annál kedvelhetőbb. Idős Spock telitalálat, Pike pedig józan eszű parancsnok. Nem érződik mesterkéltnek, amikor Jimet meggyőzi, hogy lépjen be a flottába, mint az édesapja.
Talán ezt csak bemesélem, de Kirk-ön halovány karakterfejlődés figyelhető meg, ahogy az idős Spock-kal találkozik. A tudategyesítés tapasztalata sokkolja őt. Életében először megtanulja tudatosan használni negatív tulajdonságait - ifjú Spock ellen -, valamint kialakul benne egyfajta tartás. Nyomatékosan remélem, hogyha folytatás készül, akkor a színészek már teljesen képesek lesznek átlényegülni a régi franchise alakításaival. Olyasféleképp, mint Ewan McGregor Alec Guinness-szel a Star Wars III-ban.
Szóval nem volt ez rossz újrakezdés, de még nem az igazi. Friss és lendületes a 2009-es Star Trek, de túl sokszor komolytalan benne a tisztek viselkedése, és egyes fordulatok is túl elrugaszkodottak.
Ez a feldolgozás a születésétől kíséri végig J. T. Kirk életútját, párhuzamosan Spock-éval. Spock gyermekkora valóban szívszorító a félvérűség okozta diszkriminációk miatt. Ehhez képest az a másik, szőke kölyök a kisikló kocsival a legkevésbé se hasonlít a majdani Kirk-re. A jelenet futólag tesz említést anyjáról, akit a szülés napja után nem látunk többé a produkcióban. Kisfiú Kirk a szakadéknál kapaszkodik, és fölösen kimondja hangosan a nevét, és látjuk, hogy egy nemzedék tagjai Spock-kal. Ez a formai funkció az egyetlen oka a kisfiú Kirk játékidejének. Teljesen lapos.
Kettejük életútja került a középpontba, miközben egyenként képbe kerülnek a klasszikus legénység fiatalkori megfelelői: Chehov, Uhura, Sulu, McCoy stb. Ők többé-kevésbé hasonlítanak a hajdani színészekre, különösen Spock és Sulu. Uhura egzotikus szépsége, McCoy arca és csípős nyelve szintén remekül lett újra megjelenítve. Spock után ő hasonlított legjobban "idősebb" kiadására a régi filmekből. Egészen rávall, hogy Jimet a betegeként juttatja fel az Enterprise-ra, nem tudván, hogy ő lesz a felettese a végén.Chehov szláv akcentusát pedig nyilván azért kellett kihangsúlyozni, hogy kellően megkülönböztethető karakter maradjon az új arcok között.
Egyedül Scott volt a főtisztek közül, akin ledöbbentem, hogy itt mennyire elütött a régi filmek alkotta képtől. Gépészzseni, mégis egy eldugott jégbolygón vegetál, ez világos. De a zsengén közömbös, poénkodó viselkedése nagyon irritált. Úgy néz ki, mint akármelyik mai hekkerkölyök, legkevésbé se emlékeztet arra jókedélyű, jámbor, de naprakész tisztre, aki majd később Jim barátja lesz.
Laza, vidékies fényben ábrázolják a leendő legénység tagjainak mindennapjait a film első harmadában. Kirk először még nem kadét, hanem csak egy heveskedő, vidéki suhanc, éles helyzetfelismerő készséggel. Jim intenzíven csapja a szelet Uhurának, és ehhez hasonló közjátékok segítenek emberközelibbé tenni őket.
Aránylag részletesen feltárják, hogy a Csillagflotta oktatási rendszere miként termel ki a kadétokból új tiszteket, illetve mennyire erős ott az akadémista alapszellem. Ez pedig segít kompenzálni, hogy a fő karakterek még nagyon szárazak és unszimpatikusak az első órában - kivéve Christopher Pike kapitányt.
Spock és Kirk különböző egyénisége annyira ellentétes élt kapott, hogy a történet több jelenetben ellenségekké tette őket. Kirk lázadó természete pimaszsággá, a vulkáni pragmatizmusa pedig számító cinizmussá fokozódik. Ez roppant merész ötlet volt, de nagyszerűen működik. Spock szemét egyértelműen szúrja a szimulációs tesztjét csalással megoldó Kirk, aki minden cselekedetével újabb "feltűnést kelt."
Ellentéteik tetőpontja a Vulkán pusztulása után csúcsosodik ki - erre majd visszatérek. Spock ideiglenesen kirakatja Kirk-öt egy fagyos sivatagbolygón, amikor összekülönböznek. Ez olyan túlkapás, amit még a rendhagyó helyzet se nagyon igazolhat. Mint kiderül: a szabályzat egyik pontját is megsérti vele. De a legénység jelentős része újoncokból áll, akik nyilván nem mernék megmásítani az ő verzióját. Ez is alátámasztja, hogy flottában a megszokás igen jelentős; a rangsor a szolgálati időn túlra is kihat.
Gyakoriak a leváltások a vészhelyzetek során, ami érthető, ugyanakkor a dráma egyik fő forrása. Nero, a történet főgonosza kétszer játssza el ugyanazt a csapdát az Enterprise-sal. Pike ugyanúgy kénytelen átadni helyét Spocknak és Jimnek, mint 25 évvel korábban George Kirk vette át a kapitányságot. Mondjuk egy kadét, akit be se osztottak a hajóra, egyszerre első tiszt legyen... ha nem éppen Pike döntené ezt el, biztos, hogy hiteltelen lenne.
Spock önként váltja le magát, amikor szembesül saját érzelmi befolyásoltságával. Örvendtem, hogy a forgatókönyv kellő figyelmet szánt megalapozni Spock verekedését Kirk-kel. Látta a Vulkán semmibe hajlását, menekítette a lakosokat és anyja ott állt mellette, amikor hirtelen lezuhant. A száraz logika mögül a haragvó énje tör elő - ahogy Kirk és egy új ismerőse tervezték.
Melepetés volt viszontlátni egy ismerős arcot láttam viszont: Leonard Nimoyt, mint a jövőből jött Spock! Nagyköveti rangban, a Föderáció elitjének tagja. Miután megmenti Kirköt egy amorf kinézetű ragadozótól, feltárja a konfliktus gyökereit. A movie egész koncepcióját törekszik megtámasztani, ami itt kiderül: az idő "gerincvonala" 129 évvel később megtörik, amikor létrejön a világ első mesterséges fekete lyuka. Spock maga hozta létre, hogy megmentse a Romulus bolygót egy nóvakitöréstől.
Nero határozottan nem egy mély szereplő. Mogorva, törekvő romulán, és egyedüli motívációja a bosszú otthonáért. Nincs tudatában, hogy a régmúltban van, ahol a szülőbolygója még ép. A megszokott facsart logika szerint a segítőt hibáztatta és büntette: az ő technológiájával a múltbéli Vulkánon nyitott új téridő hasadékot. A Vulkán felszíne tehát lassan széthasad - a Cryptonhoz hasonlóan a Supermanből. Én ugyan nem hiszek benne, hogy a fekete lyukak tényleg időalagutak lennének. Ám a Star Trek-művek mindig is ezt az elvet vallották, úgyhogy nem jelent gondot elhinni.
A képi világ erősen a Vasembert juttatja eszembe: enyhén rozsdás, sok a rázkódás, a CGI-adalék. És ez sosem kedvez az összképnek. Az eredeti Star Trek 30 évvel korábban még jobban támaszkodott a díszletekre, világításra, mint az efektusokra. Szolidabb, atmoszférikusabb benyomást keltett, mint az állandóan, többször vészhelyzeten kívül rázkódó képsorok és az üveges műszerfalak. Ami a Vulkánt illeti: nem értem, hogy az újszülött fekete lyuk körül miért nem láttuk kialakulni az anyagmaradékok alkotta spiráltölcsért , miután a bolygó elnyelődött.
A teleportáció elmélete és vizuális megvalósítása is megfelelő lett. Chehov ennek kapcsán két ízben is bizonyíthat: sikeresen menti meg a szabadeső Kirköt és Sulut, de sikertelenül próbálja felsugározni Spock anyját a Vulkánról. Megkapja ugyan a maga műsoridejét, de Scottyval együtt a legrosszabbul ábrázolt ifjak.
Végül, amit még kifogásolnék, hogy a végére mintha elhalványulna az egésznek a komolysága. Az Enterprise főtisztjei egyfolytában bazsalyognak, amikor Spock újra állományba kerül. Nem hiba, csupán megjátszott.Hogy az idős Spock fiatalkori másával találkozik, az tanulságos jelenet, nemcsak kettejüknek. Az idős Spock blöffnek állítja be korábbi állítását, miszerint "beláthatatlan időparadoxont" okozhat, ha kiderül az ittléte. Pedig a múlt megváltozott: elvileg Spock nagykövet emlékei is el fognak kezdeni módosulni - ha ugyan fizikai állapota nem. Értem, hogy az idős bevállalja a túlélő vulkániak segítését, hogy a fiatal Kirk mellett maradjon. De megbízható munkát végezhet, ha az emlékei idővel a feje tetejére állnak?
A szövegfüzetek tanulsága szerint a bölcsesség mértéke tényleg a kor. Minél idősebb egy figura, annál elmésebbeket mond, illetve a stílusa is annál kedvelhetőbb. Idős Spock telitalálat, Pike pedig józan eszű parancsnok. Nem érződik mesterkéltnek, amikor Jimet meggyőzi, hogy lépjen be a flottába, mint az édesapja.
Talán ezt csak bemesélem, de Kirk-ön halovány karakterfejlődés figyelhető meg, ahogy az idős Spock-kal találkozik. A tudategyesítés tapasztalata sokkolja őt. Életében először megtanulja tudatosan használni negatív tulajdonságait - ifjú Spock ellen -, valamint kialakul benne egyfajta tartás. Nyomatékosan remélem, hogyha folytatás készül, akkor a színészek már teljesen képesek lesznek átlényegülni a régi franchise alakításaival. Olyasféleképp, mint Ewan McGregor Alec Guinness-szel a Star Wars III-ban.
Szóval nem volt ez rossz újrakezdés, de még nem az igazi. Friss és lendületes a 2009-es Star Trek, de túl sokszor komolytalan benne a tisztek viselkedése, és egyes fordulatok is túl elrugaszkodottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése