A múmia

Régészeti kalandfilmek legtöbbször Egyiptomban szoktak játszódni. Nemcsak mert a világ legnépszerűbb lelőhelyeinek egyike, hanem mert az ókori kultúrák közül ez a leghíresebb, közvetlenül Róma és Hellas mellett. A könnyedebb, néha bolondozó hangvétel ellensúlyozná a horrorisztikus sztorit egy egyiptomi főember feltámadásáról, és olyanra szelídíti, amelyet karfába kapaszkodva végigizgulhatunk, mint egy hullámvasúton. Legtöbb kritikus ezt jegyzi az egyik legjobb misztikus kalandfilmnek. Így szó szerint mondva ez valóban így van.

Az első 6 perc expozíció. Látjuk Imhotepet, aki Anck-Su-Namun szerelméért elárulta a fáraót. Usiri (Ozirisz) a túlvilág istene volt, főpapjaként Imhotep a holtak rituáléinak szakértője. A félbeszakadt feltámadás és a büntetésből bebugyolált Imhotep nagyjából le is tisztázza a szemünknek, milyen látványtrükkökre számíthatunk, és hogy azok mindig szigorúan az egyiptomi hitvilág figuráira fognak utalni.

A következő öt perc ugyanabban a Hamunaptrában játszódik, ahol a prológus lezárult. A holtak városa messze nem háborítatlan: a film főhőse, Rick O'Connell alig menekült meg itt egy vesztes csatából, és bár nem lőtték le, nem halt éhen a sivatagban, és 3 évre rá megúszta az akasztást, mégis ellenérzéssel tér majd vissza a Holtak Városához. Hiába racionális és haszonleső: a minimális adok-kapok becsületelvet azért szem előtt tartja.

A könnyed humor főleg Evelynhez köthető. A fiatal könyvtárosnő afféle szabados fruska, rengeteg ismerettel. Ez viszont egyáltalán nem érhető tetten a viselkedésében: egy könyvtári részleget dominó módjára sikerül romba döntenie. Gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy képessége régi szövegek olvasására, plusz a megmentendő szép hölgy szerepe mindaz, amire szánták őt. Mentségére legyen mondva, hogy naiv mivolta mellett némi jellemérésen átesik, de ez tényleg csak ahhoz elég, hogy a néző nem utálja meg.

Párhuzamot vélek felfedezni Evelyn bátyja, Jonathan és Beni alakja között. Mindkettő üzérkedő, pénzszerető ember, aki vészhelyzetben fel tudja találni magát. De amíg Jonathan az irhamentés módozatai közül kizárja a barátárulást, addig Beni csalárd, kétszínűen humorizáló alak. És miután a bukott főpap szolgájául szegődik, egyértelműen negatív szereplőnek számít, aki úgy bukik el, mint ahogy 3 éve magára hagyta Rick-et.

És hasonlóképp pusztul el, mint ura. 

A film első felében 3 csoport verseng a város alatti sírkamra titkáért:

1. Evelynék, akiknél egy kulcsnak mondott szerkezet van;
2. a Beni kalauzolta amerikai kincsvadászok;
3. és egy sivatagi rablóbanda, akikről később kiderül: a várost őrző titkos társaság tagjai. A tény, hogy Evelyn munkaadója is tagja

Imhotep nemcsak a legkarizmatikusabb szereplő, de teljesen átlátja helyzetét a mai korban - óegyiptomi szemmel. Evelynt "hálából" kedvese új gazdatestének jelöli ki. Benit nem öli meg, hanem felhasználja szolgaként. Tetszik, hogy Evelynen felismeri: lojális a barátaihoz, és ezzel veszi rá, hogy vele jöjjön. És bár elsőre komikusnak hat, hogy kámforrá válik egy macska láttán: az állat a hitviláguk fontos szereplője. A Csillagkapuhoz itt is csak a legközismertebb mitológiai "rizsát" kell tudnunk, hogy értsük a természetfeletti erők viszonyrendszerét.
Élőhalott harcosai ellen egyedül a dinamit bizonyul hatásosnak, és ez hihető is, amennyiben azok a mágikus ige után már nem Imhoteptől nyerik az erejüket. Akkor ugyanis újra összeállnának, talán még hús-vér mivoltukat is visszanyernék.

Ami eléggé megtöri az atmoszférát, hogy a cselekmény nemcsak - nyilvánvalóan - mentegeti a szereplőket a szélsőséges veszélyhelyzetekből, de állandó viccelődést enged nekik, és nyomós indok nélkül köti össze a lány és a világ megmentését. Imhotep azt mondja: Anck-Su-Namun feltámasztásával "legyőzhetetlenné válik". Ha ezt szó szerint értjük, akkor nincs meg a hiányzó láncszem. A nő iránti érzelmei talán táplálják Imhotep erejét?
Hogy lehet az, hogy Jonathan el tudja olvasni a Holtak Könyvének borítóján a katonákat semlegesítő varázsigét?

Ahogy Hollywood-ban szokás, a napfogyatkozás, égi tűzvihar, Imhotep körbeskandálása, homok- és szkarabeuszviharok mind-mind felfoghatóak egyszeri kalandként. A világ szemmel láthatóan nem szerez tudomást a több városra kiterjedő holokausztról, ahol nyilvánosan porladtak el emberek. Tudom, hogy ez csak a 20-as évek közepe, és egy ilyen esetet inkább állítanak be tömeghisztériának, minthogy a kíváncsi világ elé tárják az amúgy is hihetetlen tényeket.
De a zárás pillanatai ettől még olyanok, mintha egy leányregényt néznénk. A gonoszok és romlottak elhullottak, a bátor főhős megcsókolja a szép hölgyet a naplemente panorámája előtt, és valamivel hetykébb barátjuk velük örül. Ez a hármas elvonulás a Leszámolás Kis-Tokióban végkifejletét juttatta eszembe. Ott is mintha nem léteznének rendfenntartók és nyilvánosság, csak a három pozitív figura és a dühös főellenség.

Szórakoztató kis utazás a rejtélyek világába, az effektek pedig nagyszabásúak és  érdekesek. De az alaphangvétele eléggé buta, és nagyon elbagatellizálja az események súlyát, következményeit és utóéletét.