2011. október 6., csütörtök

Godzilla (1998)

Külföldi sztoritalálmányoknak hollywood-i remake-t forgatni nem újdonság. Számos modern akciófilm, sőt számos western (pl. Hét mesterlövész) külföldi ihletből táplálkozva jött létre.

Az eredeti Godzilla japán filmalkotás volt. A köztudatban azután vált igazán ismertté a szörnyfigura, hogy Roland Emmerich rendező elkészítette az amerikai verziót. Emmerich volt a rendező és egyik írója olyan kasszasikereknek, mint a Csillagkapu vagy "A függetlenség napja". A hírneves amerikai kritikusok zöme, köztük Gene Siskel és Roger Ebert mindkét alkotást elmarasztalta.
Ez a Godzillában azt a különös fricskát provokálta ki, hogy két mellékszereplő az ő parodizált alakmásaik: New York polgármestere, Mr. Ebert (!) és bólogató titkára. Gene Siskelt nem sokkal korábban agytumorral műtötték, és a TV-ben ezért lassabb, beleegyezőbb mosolygással fogadta kollegája Ebert kommentárjait, míg egy évvel később meghalt. Őszintén: ekkora pofátlanságért csodálom, hogy nem jelentették fel a rendezőt.



Borzasztó együgyűen követik nyomon Godzilla el- és előtűnéseit a műsoridő alatt. A japán esetet egy NRC-tudós, Niko Tatopoulos vizsgálja ki, aki előzőleg Csernobilban vizsgálta a radioaktivitás hatásait az élővilágra. Tatopoulos lenne a történet adúásza, aki a problémákat frontvonalból diagnosztizálja. Meg sem közelíti ezt a képet: természete csontszáraz, levezetései pedig légből kapottak.
És itt van ez az ötlete, hogy rengeteg hallal csalogassák nyílt terepre a hüllőt, akiről aztán látjuk, hogy tanul a korábbi tapasztalataiból. Mindezek tükrében az lett volna különös, ha a haderő nem válik meg Nick-től, ahogy az később történt.


Első ámokfutása során a megaállat keresztülcammog Manhattan területén, amik a produkció legélvezetesebb percei.
De hogy lehet az, hogy utána hirtelen csakúgy eltűnik a ködben?
Hogyan lehetséges a csatornahálózaton keresztül felszívódnia úgy, hogy ne tudják meghatározni a helyzetét, műszeresen vagy anélkül?
Egy felhőkarcolónak, amin a lény keresztülment, és hiányzik a teljes geometriai belseje, az hogyhogy nem omlik össze azonnal?!
És Nick azt állítja, hogy az állat tudatosan teszi ezt, mert a new york-i sziget "jó hely, hogy ott elrejtőzzön". Egy többmilliós lakosú területen akar és tud megbújni?

A film szakszerűnek akar látszani, ahogy a katonák kísérik Niko-t, körbejárják a japán roncsot, lábnyomokra bukkannak és megvitatják az akcióikat - de ezekből semmit nem lehet komolyan venni. Mellesleg: azokról a lábnyomokról speciel nem vagyok meggyőződve, hogy valóban gyíknyomok, és nem mondjuk egy baromfié.




A későbbi Transformers filmek egyik dramaturgiai baklövése az volt, hogy az idegen óriást úgy próbálták semlegesíteni, hogy katonai armadával gondolkodás nélkül lövöldözik, illetve megpróbálkoznak egy külsősnek az elgondolásával.
Ami még átfedés: mikor majd a vadászhelikopterek üldözik az óriást, az elit vadászpilóták célba se találnak, egészen a legvégéig. Rakétáik konkrétan több épületet semmisítenek meg, mint "Gojira". Nem hihetem, hogy az amerikai légierő ilyen sorozatos balfácánkodást enged meg az embereinek, ráadásul válsághelyzetben.



Niko és exbarátnője, Audrey Timmonds végig esős időben kénytelenek a lény nyomában loholni, ami erősen hajaz a Jurassic Park-béli tájra. Akárcsak a nagyhüllő fészke. Niko felfedezi, hogy az állat hímnős, és egy francia ügynöknek, Philippe Roche-nak segít lokalizálni a fészket. Ez az elgondolás eleve sántít. Évtizedek teltek el az eltussolt nukleáris baleset óta. Függetlenül attól, hogy egy vagy tucatnyi kifejlett hüllő létezik-e: találomra nem lehet megválasztani olyan időpontot, amikor hiánytalanul egy létesítményben található meg minden egyed, kivéve a manhattan-i ámokfutót. Ez olyan lenne, mint 20 legyet szétcsapni 1 ütéssel.



Jean Reno az egyik legismertebb francia akciószínész, és az anyagilag sikeres mű nyilván jót tett karrierjének. Csak azt kívánom, bárcsak okosabb filmhez adta volna a nevét.
A Tatopoulos névről pedig érdemes tudni, hogy a rendező egyik munkatársát is így hívták: Patrick Tatopoulos. Vázlatrajzai Godzilla újragondolt külsejéről annyira megihlették Emmerich-et, hogy az ő nevét adta a főszereplőnek. Azok után, hogy a cselekmény mekkora marhaságokkal lett megtömve, ezen a sokadik utaláson már tényleg nem érdemes fennakadni.



Lyukacsos, ormótlan kukoricaetető, ahol egy impozáns meseszörny fogócskázik a dilettáns homo sapiens-szel.

Nincsenek megjegyzések: