A Rendőrakadémiára is jellemző, hogy - hasonlóan a Hegylakóhoz vagy a Robotzsaruhoz - az első nagyfilm magasan a legjobban megírt és legszórakoztatóbb. Évenként bemutatott folytatásai inkább csak az 1. rész hosszabbításainak felelnek meg. Önálló egészként csökevényesek, kevesebb bennük a szellemes vicc, a konfliktusok erősebben hajlanak a puszta idétlenkedés felé.
Szándékosan nem írtam ki az alcímet, mert az hazugságnak is gyenge. Ez nem az "első bevetésük": arra már sor került az előzményfilm utolsó harmadában. Ott is egy vandál városi csődületet kellett megfékezniük, ám ez csak arra szolgált, hogy az elsajátított "tudásukat" lemérjék benne. Itt mindössze annyi a történet lényege, hogy behívják őket, elkezdenek rendet tenni, és megtalálják a bűnözés gócát. Az egész film áll annyiból, mint az előzménynél az utolsó fél óra.
Mivel a film humorkészletében jóformán semmi saját találmány nincs, ezért döntően arról írnék, miben hasonlít vagy tér el a '84-es darabtól.
Ez mégcsak a széria 2. része, nem volt annyira egyértelmű, hogy kik a fontos arcai és kik nem. Ezért az első rész tisztjei - Eric Lassard rövid szerepét leszámítva - mind hiányoznak. Persze, a "rendőrcirkusz" legjellegzetesebb újoncai már nyilvánvalóak:
- A mosolygós szépfiú, Mahoney;
- a fegyvermániás Tackleberry;
- az izomtorony Hightower;
- a vulkánhangú Hooks
- és a mindenhangú Larvell Jones.
A Rendőrakadémia karaktereit kiválasztani kicsit olyan, mint egy focimeccs előtt a válogatás. Az újonnan beemelt arcok közül Mauser hadnagy Harris-nek mintegy utódfigurája, a zsémbes, enyhén cinikus kiképző, aki kapitányi babérokra tör. Eric Lassard helyett főként öccsét, Pete-t látjuk, aki picit inkább olyan seriff-szerű alak, kevésbé esetlen benyomást tesz az emberre. Örültem, hogy kaptak közös jeleneteket: így kevésbé érződik, hogy minden tisztkaraktert kicserélgettek.
Mahoney dagadt fehér kollegabarátja Stuhlman lett Leslie Barbara helyett: nála már jobban hangsúlyozzák ki, hogy mennyire falánk. Proctor tipikus ügyefogyott segédfigura a feltörekvő hadnagy mellett. Kevésbé náci beütésű "seggnyaló", mint Blanks és Coppland voltak.
Az új rendőrszereplők közül meglepő volt megismerni Eugene Tackleberry tulajdonképpeni női kiadását, Kathleen Kirkland-et. A néző szinte azonnal kitalálhatja, hogy idővel össze fognak jönni (és házasodni), valamint hogy legalább egyszer tartanak majd egy közös lövöldözést lakott területen. Jómagam ezt a cselekmény tetőpontjára vártam, de a közepén is éppolyan ütős lett, ahogy túlfeszült idegállapotban szitává lövik egy helyi boltos villanylámpáit ("1200 töltény"???).
Az újoncok először nem boldogulnak, mert részben partnereik, részben Mauser megrovásai miatt meg van kötve a kezük. Ezt Mahoney érzelgős védőbeszéde nélkül is tudtuk volna, mikor újoncéveikről beszél a kapitánynak. Ő és hadnagy közel se olyan érdekesek, mint az 1. részbeli tisztek. De legalább a hozzájuk kapcsolt poénok megközelítik "elődeikét": Mauser tusfürdőjét kicserélik spéci ragasztóra, Lassardot pedig graffity-vel rajzolják tele mindenütt. Utóbbi eset adja meg a zöld utat adjon a kadétoknak és a humornak is a filmben. Sokkal több élményt viszont nem érdemes várni.
Mikor Lassard leváltása képbe kerül, és Mauser már helyezkedik, Mahoney mentőötlete lesz a formai tetőpont indítókulcsa. "Dutyimadárként" bevandálkodja magát a város fő bajkeverő bandájába, akiket a rikácsoló Zed vezet. Azután persze a zárás ismét rendőri szertartás (ezúttal 2 alkalomból is) lesz, a gyengeeszű banditák sittre kerülnek.
Zed az egész epizód legkiakasztóbb alakja számomra. A banda bevásárlási jelenetétől az utolsó műsorpercéig irritáló, harsány és untatóan gyengeelméjű. Még vígjáték-standardok közt se hinni, hogy több tucat fenegyerek hallgatni képes egy ilyen - már elnézést - disznóra. Abszolút nem vártam volna, hogy egy 3. részben majd újra felbukkan, pláne nem úgy, hogy "átállt a világos oldalra".
Gyenge folytatás, sokkal kevesebb jó poén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése