ஜ║Fertőzésஜ║

Amit leginkább szeretek a 2011-es Fertőzés c. filmben, az a tónusa és a témaábrázolása. Szinte kizárt, hogy egy új, hiperagresszív vírus a mai világban ne okozná milliók halálát - nem beszélve a gazdasági és más következményekről. Nincs gyógyír, nincs immunitás, bárkire a világ bármely pontján lecsaphat a kór. 


Érdekfeszítő volt látnom, hogy mindez hogyan megy végbe. Milyen események, lakossági reakciók történnének az isteni csoda, a vakcina előállításáig. Nagyot ütnek azok a jelenetek, melyek a járvány kirobbanásának kritikus időszakát mutatják: a zűrzavart, fosztogatásokat és az anarchia képeit. Könnyen bele tudtam magam képzelni, s szinte láttam, ahogy az éhező polgárok - akár a saját hazámból is - rávetik magukat a boltokra, bevásárlóközpontokra, sőt a puccos nagyvárosi villák éléskamráira. 

Tudni kell a Fertőzésről, hogy ez katasztrófafilm, és nem dráma. Nem a főszereplők személyes ügyei/ kapcsolatai, hanem sok-sok mellékszereplő tablóképe rajzolja ki a történetet. A karakterek az alaphelyzet tartozékai, kimagasló figura nincs köztük. Ez általában engem is zavarni szokott, de itt a realisztikus tónus, plusz a problémák sokrétűsége kárpótolt érte, és a minimális kapcsolatrendszer igenis létrejött közöttük a cselekmény során.

Matt Damon karaktere, Thomas Emhoff tipikus, a családjáért aggódó felnőtt férfi. Felesége, Beth az elsők közt van, akiknél diagnosztizálják az új vírust, a MEV-1-et. Emhoff elég halovány színezetű, de hihető figura. Elhittem, hogy félti a gyermekeit és utálja, hogy akaratlanul is kívülálló szemlélővé válik, lévén, hogy szervezete immunitást mutat a kórokozóval szemben. 

Örültem neki, hogy a film meg se próbál kivételezni azokkal a figurákkal, akiket híres színészek alakítanak. Kate Winslet először fel se tűnt nekem Dr. Mears-ként. A kór kiindulási pontját kereső epidemiológus idővel maga is áldozattá válik, miután tudatta Emhoff-fal immunitása tényét. Őszintén szólva: ő óvatosabb is lehetett volna, mint hogy védőruha nélkül tartózkodjon egy gócpontnál. Ezt leszámítva tetszett, amit a sztori vele csinált: már betegen saját takaróját próbálja egy másik fertőzöttnek odaadja, és hátborzongató a kép, ahol a számos légmentesen becsomagolt tetem mellett őt is elföldelik. Leszűrhető tanulság, hogy az előrelátás még a segítő szándéknál is fontosabb ilyenkor.

Az ő ellentétpárja lehetne a szituáció egy másik tipikus figurája, Krumwiede. A kisstílű hangember blogján és a TV-ben is tévhitek, összeesküvés-elméletek meglovagolásával csikar ki hasznot magának. A film legtöbb rendszer- és társadalom-kritikáját az ő szájából kapjuk. Pl. mikor a vitatott hatékonyságú Aranyfa helyett már VAN jobb orvosság, de üzleti érdekből titkolják. Ez szomorúan valószerű: ha egy járványnak van ellenszere, azt a leggazdagabbak jóval előbb megkapják, és a színfalak mögött épp Krumwiede üzletel róla tőzsdeügynökökkel és másokkal. Judie Law karaktere ugyanaz a fajta "patkány", mint A Téglában Matt Damon Sullivanje, aki az egész életét végighazudja, aztán elsétálhat a gazságaival.

Marion Cotillard Orantes-e a legnagyobb történetlyuk az egészben. Ő is egyike a vírus kezdeti útját kereső kutatóknak, miközben a betegség exponenciálisan terjed a világban. Racionális nő, először figyelemre se méltatnánk. Majd miután elrabolják, egy hong kong-i iskola gyerekei között látjuk viszont, akikkel hosszú ideig kénytelen foglalkozni. A kórtól való félelem itt már éppolyan intézményes fenyegetéssé nőtte ki magát, mint a járvány. Orantes a film teljes közepéből hiányzik, teljesen váratlanul bukkan fel újra, amolyan helyi segéderőként.
Aztán, mikor megszöktetik, és a reptérről önként visszaindul: eltűnik a filmből! Hová ment, mi lett vele? Egy akció keretében a menekítői átverték fogvatartóit, hogy a vakcina egy adagjával kiváltják őt. Azt hiszem, így próbálták a készítők sugallni, hogy a lelkiismerete visszahúzta a fogsága színterére, a gyerekekhez, akikkel annyi időt töltött a fogság ideje alatt. 

Steven Soderbergh egyszerre volt a film rendezője, producere és operatőrje; érezni lehet, hogy inkább egy mozaikként képzelte el az események láncolatát, mint a szereplők folyamatos viszonyrendszerén. Engem speciel cseppet sem zavart itt, hogy a napok, helyszínek, sőt a populáció adatai mind rögzítve vannak, akár egy vázlatfüzetnél. A cselekmény azért ilyen töredezett, hogy mi, a nézők az egész világról egyszerre kapjuk a fejleményeket, átfogóan lássunk mindent, hogy össze tudjuk rakni a kirakós darabkáit - mint a filmbéli tudósok. És roppantul tetszik a film végi csavar, ahogy feldereng az egésznek az oka: egy fertőzött denevér, egy másként fertőződött disznó gyomrában. 

Feszültséget bőven szolgáltat a téma, és a film élni is tud ezzel. A tömeges megbetegedések hatására összeomlik a tőzsde, bankrendszer, bürokrácia, a közélet. A gyógyszertárban a polgárok keresztültaposnak egymáson, amikor bejelentik, hogy "elfogyott a készlet". Dettó, amikor kint ácsorognak a hóban, és a vírusmentes élelmiszerkészlet fogy el. Megindul a közrendbontás, lázongások törnek ki, ami ördögi körként tovább szítja a félelmet. A forgatókönyvnek szerintem volt határozott iránya, lendülete, és nem forgácsolódott szét.


Összegzés: A Fertőzés érthetően megírt, szilárd munka, a rendezésnek is csak egy-két erőtlenül elvarrt mellékszál róható fel. Rideg, jégkék képi világa megadja azt a hátborzongató hangulatot a filmnek, ami a témájához passzol. Megborzasztja az embert, hogy a világban bárhol, bárkivel - vadidegennel vagy családtaggal - érintkezve halálra ítélhetjük magunkat, anélkül, hogy tudnánk, mi oltja ki az életünket. Ezt a félelemérzetet remekül visszaadta nekem a produkció, és lekötötték a figyelmemet a járványügyi világválság részletei, következményei.