Zöld Lámpás - Fekete-fehér helyett sárga-zöld

Richard Donner, illetve Tim Burton munkássága a mozivásznon is a legígéretesebb DC-márkanévvé tette Supermant, majd Batmant. Mindkét franchise fokozatos leépülése és az újraélesztés körüli huzavona természetesen elodázta az új project-eket. Vagyis minden olyan tervezetet, melyben a két ikon mellőzésével akarták a Warner képregényfilm-készletét bővíteni.

1. Miért épp most? Köztudott, hogy a Marvel a múlt évtizedben szuperhősök armadáját hozta el a vetítőtermekbe, sőt: már a Marvel-szuperhősök képregénybeli ligája is önálló alkotásban fog manifesztálódni. A Warner eddig csupán Chris Nolan Batman-trilógiáját tudta felmutatni, mint stabil értékű képregény-adaptációt.
2. Miért a Zöld Lámpás? Nos, ez az első modernkori próbálkozásuk, hogy fogyasztható képregényfilmet készítsenek. A legjobb egy teljesen ismeretlen szuperhős lenne, hiszen A Villámot már ismerik, és Hal Jordan története a divatos sci-fi-akció műfajába tartozik.
3. Miért épp Martin Campbell? Mivel Nolan realisztikus Batman-trilógiája óriási sikert aratott minden téren, olyan direktor kellene, aki már újraimidzselt hősalakokat. Campbell rendezte a Zorro álarcát, Zorro pedig ugye Batman egyik stilisztikai őse.
4. Hogy lehetne biztos anyagi sikerré tenni egy "zöldfülű" szuperhőst? 3D-re átírva az Avatarhoz hasonló látványvilág hatalmasat üthetne. Mivel Hal Jordan figurája egy fiatal, csenevész vadászpilóta, esetleg olyan klasszikustól is meríthetünk picit, mint a Top Gun.

Az apakomplexus motívuma minimális montázst és szövegutalást kapott, de még ezzel együtt is kidolgozatlan. Valami egyedi vonás kellene jellemezze az idősebb Jordan és Hal kapcsolatát, emlékeiket. Ezek nélkül nádszálvékony klisévé omlik össze az egész. Nem értjük, miért dermed le Hal a pilótaülésben a teszrepülésnél, amikor volt elég bátor minden erre vonatkozó előírást megszegni. Nem, a vakmerőség ilyen mértéke nemcsak hülyeség volna, de Hal filmben látott természetével nem is nagyon egyeztethető össze.

Nagyot csalódtam Martin Campbell rendezőben, függetlenül attól, hogy mennyi beleszólása volt a forgatókönyvbe, illetve a szövegfüzetek tartalmába. A Zorro álarcához hasonló elhivatottságot és munkaráfordítást vártam tőle, de ezek még a legkritikusabb résznél, a szerelmi szálban sem érhetőek tetten.

A gyerekkori ismerettség talán lényeges a képregényekben, de a filmben fejfájdítóan savanyú. Carol lényegretörő mondatok nélkül próbál indulatos lenni, amikor Hallel beszél. Tudom, hogy a felelőtlen fickó és a fontos beosztású nő esete az övék. De attól még hamis, egy percig nem hisszük el, hogy kettejük között valódi gyengédség vagy akár szexuális vonzalom állna fenn. 

A narració a lámpások történetéről még a film jobb pillanatai közé számít. Nem túl bonyolult a halhatatlan, isteni hatalommal bíró lények megléte, és feljebbvalóik, Az Őrzők. Sinestro, a Lámpások vezetője a leginkább karizmatikus személyiség az Oa lakói között. Az akarat zöld és a félelem sárga ereje, illetőleg a bukott Őrző, Parallax története is tűrhető. 

Azt viszont enyhe reklámnak érzem, hogy éppen Abin Sul, Parallax bebörtönzője jelöli ki a világtörténelem első ember-lámpását. És hogy ez éppen Hal Jordan. A film végén kiválasztása okát Hal abban véli felfedezni, hogy vakmerő, képzelőereje pedig óriási. A Gyűrű erejének pedig csak a képzelet szab határt, ami még logikus is lehet, tekintve, hogy a gondolat az akarat egyik táplálója, forrása. De most őszintén: éppen Hal az 1. legnagyobb fantáziájú ember a Földön? Vagy akár az egész 2814-es szektorban?

Könnyen belátható, hogy az alkotók gyakorta támaszkodtak más, rokon filmek ötlettárára:

• Az intergalaktikus repülést elképzelni Donner Supermanje alapján nem volt nehéz.
• Az Őrzők tanácsa külsőre a Támad a Mars alakjaira emlékeztetnek.
• A hely pedig, ahol Sinestro beszélni tud velük, gyanúsan emlékeztet a Jedi-Templom két tornyára. Mellesleg: hasonló inkompetencia is mutatkozik meg részükről, mint a Régi Köztársaság békefenntartóiról.
• Az Oa látványvilága leginkább olyan, mint egy átmenet az Avatar tája és egy kivilágított nagyváros műholdfelvétele között.
• Sinestro pedig szinte egy az egyben ugyanaz a karakter, mint Ducard a Batman Begins-ből.

Parallax ereje abban mutatkozik meg, hogy az élők lelkeit fizikai energiaként képes magába szívni, és ezáltal nő az ereje.
Vele kapcsolatban több igen csak homályos részletet lehet kifogásolni:

1. Először is: mennyi időbe kerül neki egy bolygó felszínének elpusztítása? Csak annyit látunk "tevékenységéből" a Földön, hogy rátelepszik mindenre és gomolyog.
2. A legyőzésének titka, hogy Hal odacsalja őt a Naphoz? Komolyan? Sinestro legkiválóbb harcosai is odavesztek, mert erre nem gondoltak? Nahát, nem is tudtam, hogy az univerzum egyensúlyáért felelős harcosoknak nincs fantáziája...!
3. Pontosan mekkora kárt tud tenni Parallax testében egy energiapászta, amit egy Zöld Lámpás neki feszít?
4. És ehhez mérten: mekkora volt az ereje annak az óriási zöld ökölnek, amit Hal egy sikátorban az őt elverő volt munkatársainak szegezett? Nem lehet, hogy véletlenül végzett velük aznap este?
5. És mekkora a Parallaxot alkotó kozmikus gázfelhő tömege? A Naphoz viszonyítva a tömege legalább a csillagunk hétjegyű számú töredéke kellene legyen. Mármint ahhoz, hogy Hal ötletének (a nagy tömegű Parallax gyorsabban zuhanna a Napba, így ez a légköre szélén már kihasználható) egyáltalán komoly esélye legyen működni.

Hal maga sem háromdimenziós karakter, de Hammon szenátor és fia, Hector még kevésbé azok. Hector egyetemi professzor és előadó, de kinézete és viselkedési stílusa nem feleltethető meg egy diplomás szaktekintélynek. Még azzal együtt is, hogy apja protekciója révén választják ki Abin Sur holttestének vizsgálatára. A testében talált maradvány Parallaxból elvileg metamorfózist indít be nála, ami által hallja mások gondolatait, és - részben biológiai átalakulása miatt is - mind jobban megittasodik új képességeitől.

Hector és Hal ismeretsége kifejezetten futólagos. Hal állomásának szponzora Hammon szenátor, akinek fiával alig pár szót vált. Mellesleg az apa-fiú szál a Hammonnok esetében ugyanolyan hiteltelen, mint a Jordan családban.

Még amikor Hector az eszméletlenül lebegő Carollal fenyegeti Jordant, az pedig átveri, szinte alig lehet érzelmeket észrevenni rajtuk. Néhány utalást ugyan tesz Hector arra, hogy Hal se tudott megfelelni apja és környezete elvárásainak, a "csődtömeg" címke jegyében élt, ez tehát közös bennük. De csakúgy, mint minden más, ez a vonal sincs se részletezve, se hihetően árnyalva és ábrázolva. Két nem-vadidegen ember erőtereket dobál egymásnak, ennyiből áll a konfrontációjuk.

És itt van a két őserő gyakorlati alkalmazása. Nagyon hamar kiderül, hogy a formai megoldások (gépfegyver, kard, téglafal, stb.) nem teszik erősebbé a gyűrű erőmanifesztációját. Fogódzó nélkül pedig nem tudjuk, miből kellene látnunk, ha Jordan nyerésre áll a közelharcban.

Vagy hogy az energia-vadászrepülők mitől eredményesek, hogy a Nappal szemben megvédje magát a belezuhanástól. A Nap mint végső megoldás már a Superman 4.-ben sem működött, és itt se. Egyszerűen túl könnyedén veszi a film az egyes fizikai nagyságrendek áthidalását, illetve működésük pontos mechanizmusát és korlátait. 

Őszintén sajnálom ezt a filmet, mert tényleg elsősorban az önkritika és - ironikus módon - a képzelőerő hiánya rántja vissza attól, hogy bármilyen téren maradandó értéke legyen. Gyakorlatilag csak a szemünk az, ami kényeztetést kap a rengeteg zöld és sárga fény mellett.
Végül: csatlakozom azokhoz, akik szerint fölösleges sejtetőelem volt az epilógusjelenet. Sinestro elnyeri a képregényekből ismert sárga-Lámpás ruházatát, de ez nem kelt érdeklődést a várható folytatás felé. Legfeljebb megvan az a minimális haszna, hogy párhuzamot von az Őrzők legyőzött, és a Lámpások eljövendő disszidense között.

Látványvilágának összbenyomása, a Lámpások őstörténete - és Hal karakterének szimpatikussága együtt azt hiszem, megérnek annyit, hogy "elmenjen" a film, mint alkotás. De ezeken kívül jóformán semmi eredeti vonással nem rendelkezik.