2011. szeptember 23., péntek

Terminátor 3.

Egy kasszasiker megaprodukció tarolását legegyszerűbb úgy utánozni, ha a film az előd sémáját követi, egészen a nyílt másolásig. 

  1. Batman & Robin. 
  2. Zorro legendája. 
  3. Penge 3. 
  4. Superman 4. 
Ugyanígy nem tekinthető trilógiazárásnak a Terminátor 3., melyet 12 évvel az előző rész után rendeztek meg. Akármi is legitimálta a project beindulását, fukarok voltak egyéni ötletek terén.



Mentségére legyen szólva a filmnek, hogy próbál továbbfűzni témákat, melyeket a rajongók várhatóan az első két filmen felül is látni akarhattak még, külön. Ezért indít a film a legelső atomrakéta becsapódásával: a világháború kezdeti pillanata. Hogy ne legyen csalódás, 1-2 további, impozáns beállítású atomrobbanásra is lehet majd számítani. Hogy az izgalom fennmaradjon, az új Ítélet Napja előtti 24 órában játszódnak majd az események.
Láthatjuk John Connort felnőttként, ahogy boldogulni próbál anyja támasza nélkül. Figyelemmel kísérhetjük, amint ismét veszélybe kerül, és gyerekkora legmeghatározóbb alakjával, T-800-zal találkozik újra. Aki most is meztelenül kerül épp ebbe az idősíkba, John és Sarah Connor akciói dacára, mindössze annyi magyarázattal, hogy: "Csak időt nyertetek." 
Természetesen "az egy másik terminátor volt", ahogy a T-850-es is mondja. Nem emlékezhet az együtt töltött izgalmakra, és nem köteles John parancsainak engedelmeskedni. És ugyanígy nem lenne köteles éppen ugyanolyan ruhákat és napszemüveget beszerezni, mint azt az elődjei tették korábban. És természetesen a Skynet meglovasodását most már azért nem lehet majd elhárítani néhány ember megóvása által.

Nick Stahl "John Connorján" nagyjából a film összes hiányossága egyszerre érhető tetten. Erről a fickóról már első jelenetei során kiderül, hogy semmiben nem hasonlít a jövő egyik legfontosabb katonai vezetőjére. Túl esetlen, túl egysíkú a látásmódja. A rejtőzködő életmódja mellett egy jóindulatú trauma kísérti a Terminátor 2.-ben átéltek kapcsán, és ez legalább érthető következménye annak. De a legtöbb megjegyzése a logikai érzék majdnem teljes hiányát bizonyítja. "Úgy érted, titeket futószalagon gyártanak?" Visszautalásai az előző epizódra pedig Michael Keaten-ével vetekednek a Batman visszatérből.
Kate-ben semmi érdekes vagy jellegzetes vonás nincs. Ebben mondjuk illik ennek a filmnek a John-jához. Iskolai ismeretségük légből kapott, cérnavékony szál; a tény pedig, hogy eredetileg már egy pár kellene legyenek 2003-ra, inkább spontán hozzámagyarázás, mint a kapcsolatrendszer továbbszövése a történetben. Két átlagember egy akkora konfliktussal kerül szembe, amihez sem ők, sem maga a film nem képes felnőni.



A koppintás legnyilvánvalóbb jele a T-1000-es lett volna, de ezt még a film írói sem merték bevállalni. Helyette bemutatják a T-X (Terminátrix) modelljét, aki Connort üldözi. Se Kristanna Loken alakítása, sem maga az ötlet nem illik ebbe az univerzumba. T-1000-nél ki lehetett érezni a gyilkosságai nyersségét, az alakváltások váratlan és horrorisztikus mivoltát. Lehetett arra apellálni, hogy a nézőknek tetszhet, ha T-X is megöl egy-két embert, de sose éreztem, hogy rettegnem kéne ettől a szőke gyilkostól. A filmben sok "fanservice" ("=rajongói  juttatás") fordul elő, de ezek se vezetnek sehova, olcsó csalik a nézőnek, hogy ne unják el magukat.


A nő karja kész szerszámkészlet: jellegzetes plazma sugárvetőjén kívül egy lézerágyú, automata fegyverek, sőt lángszóró is képződhet. Akárcsak elődje, képes felvenni bármely ember alakját, sőt a T-1000-el ellentétben a gépek minden fajtáját irányítani tudja.
Annyi rendkívüli tulajdonságot aggatnak rá, amik egymásnak mondanak ellent. Mi szüksége lőfegyverek alakját a végtagjára ölteni, amikor plazmavetője több mint 100 kiló TNT erejét szabadítja el?  Egyáltalán: mit ad hozzá egy gonosz kiborg létéhez, ha egy nő játssza el? Annyira igyekeztek új ötleteket keresni a készítők, hogy a cselekmény árnyalásáról megfeledkeztek.

Akcióból természetesen nincs hiány. Nagyon hamar látszani kezd, hogy az előző film legfőbb erőszaktípusait nyomatják, verekedéstől golyószóráson át a robbanásokig. Szerencsére némelyik szekvencia egész jó megoldásokat igyekszik felvonultatni. A végső harc a két kiborg között egészen izgalmas. A Terminátrix mozgása kicsit műanyagszerűnek hat a CGI hozzáadása miatt, de nem vészes. 


Átlagos akciófilm, amiből a az első két rész légköre szinte teljes egészében hiányzik. Mozgalmas, de a fő karakterek itt árral sodródó cselekménytartozékok, az egész Ítélet napja pedig lényegében egy blamált biztonsági protokoll végterméke. A Terminátor 3. egy 2 részes eposz azóta is tartó megerőszakolásának kezdete a szememben, bár akciófilmként ez a darab még csak eldöcög valahogy, maga se tudja, merre.


Nincsenek megjegyzések: