V mint Vérbosszú

Vértelen vérbosszú nem létezik, vagy ha igen, a vér még véletlenül se a vizuális vitrinből hiányzik. Hanem végig a történetből. Gyakorlatilag végtelen számú film vétette el az arányt életszerűség és hatásvadászat között. A DC Comics Vertigo nevű brit leánycégénél mutatta be Alan Moore azon képregényötletét, amely talán a legtöbb politikai kritikát tartalmazta. Moore vakmerően beintett annak a túl nagy nemzeti öntudatnak, mely szerint a britek első országként tudtak hősiesen ellenállni a náci birodalomnak. A V mint Vendettában azzá tette hazáját, amitől a leginkább viszolyog: fasiszta rendőrállammá.

A film azt próbálja bizonyítani: milyen kevés hiányzik, hogy egy erős ország kormánya kollektíven elnyomja az eltérő véleményt. A látszat a jólétben élő társadalom. A színfalak mögött viszont mindenkit lehallgatnak, és mindenkit eltűntetnek, aki bármilyen tiltást megszeg, vagy hangosan szidalmazza a hatalmat. Aki pedig rejtegeti az esetleges új hullajelölteket, szintén halál gyermeke. A bíróság csak egy díszhivatal: a filmben nem is említik.

Hogy mindez kivitelezhető legyen egy társadalommal szemben, ahhoz a rendőrség, a média és a bürokrácia is ezt a gyakorlatot kell fedezze. Külön-külön, egyenrangú tárcákként kell szerveződniük, közvetlenül az egyszemélyi főhatalom alatt. Az állandó propaganda örökké tartó sulykolása pedig az utolsó, felszíni építőeleme egy agymosott társadalom formulájához.

Figyelemreméltó, hogy részben amerikai gyártmány egy olyan block-buster, ami antihőssé emel egy terroristát a gonosz állammal szemben. És alig 5 évvel a new york-i Ikertornyok felrobbantása után. 

V különös kombinációja a népért küzdő Zorrónak és az anarchiában hívő Jokernek. Utóbbihoz hasonlóképp anonim rombolóerő, de motivációi megalapozottabbak. Nemcsak emberbaráti szeretet, sőt nemcsak bosszú vezérli a Sutler-rezsim elleni harcában. A halálnál is rosszabb sorsot szenvedett el, hogy bebörtönzői eszközként használják a politikai egyeduralom megszerzésére. Ebből ered V meggyőződése, hogy csak ő tehet rendet. Mozgása és reflexei, ismeretei és múltja, esze és stratégiai érzéke őrajta keresztül fogják régi bebörtönzői bukását okozni. A kör bezárul.


A moziváltozatban le van egyszerűsítve gyakorlatilag minden, ami a képregényben epizódjában szerepel, eszméktől a hétköznapi civilekig. A készítők alighanem úgy gondolták, hogy a különös világ kialakulása és Evey-n keresztül annak megtapasztalása önmagában elegendő egy stabil vázhoz. Nekem legalábbis itt nem az, többet vártam.

Minden szereplőt annak rendeltek alá, hogy egy bizonyos portrét megfessenek az alternatív Angliáról. Túl szimplák, felszínes észjárásúak és jellegtelenek, még a központi alakok is. A forrásanyag szélsőségesebb, de még így is kifejezőbb képet festett az emberekről, úgy kinézetre, mint életvitelre:

• Evey Hammond egy 16 éves árva, aki az utcára kényszerült;
• Gordon Dietrich, Evey szeretője egy, a londoni bűnözést kihasználó, korrupt zugalak;
• Sutler valódi tekintélyt parancsoló, agresszív zsarnok;
• Finch mániákus szorgalommal dolgozó, frusztrált kopó, kifinomult szimattal;
• V az anarchiát és a forradalmat komplex rendszerben, folyamatállomásokként látó géniusz, aki már régen leszámolt az emberségnek még a látszatával is.

Ezekből vagy kevés maradt meg a filmbéli kulcsszereplőkben, akiket csupa hírneves színész keltett életre, rengeteg energiát fektetve az alakításaikba. De a karakterekhez hasonlóan a sztori is messze túl van egyszerűsítve képregénybeli eredetijéhez képest. A káosz itt mindössze a zűrzavarkeltés, a közrendbontás szinonimájaként funkcionál, amiután V saját álruhájának másolatait szétküldi a városban. Moore látásmódjában az anarchizmus a társadalom létezési formáját jelentette: a bürokráciát leromboló, közvetlen és nyílt fizikai hatalomgyakorlás, amely leépítette volna az osztályellentéteket. Ebben a filmben nem léteznek társadalmi osztályok.

Ha a filmnek nem volna írott alapanyaga, akkor is hézagos a cselekmény. Első a TV-adás, amit a kancellár vészcsatornáján át küld szét Londonban. V ezzel nem egyszerűen üzent a népnek: saját harcának a színterét terjesztette ki. Értem, hogy ő már leszámolt az egyes életek szem előtt tartásával. A kormány mindenképp ölni fog civileket minden nap, akármilyen lojális hozzá a társadalom.
De 11 hónapig (347 nap) semmi nem tett, hogy tovább szítsa a saját tüzét. Miért? Talán arra számít, hogy az emberek engedelmesen majd épp az ő jelére várnak majd, hogy rendet bontsanak, míg majd elhozza nekik a megváltást? Nem! Agymosott társadalom ide vagy oda: az írók túl sokat faragtak le az emberi romlandóság és az individualitás kritériumaiból.



A kérdéses 11 hónapban V a legtriviálisabb módon szolgálja forradalmi álmát: kiiktatja a rendszer főkolomposait, Prothero-t, Lilliman-t, és a kormány régi szuperfegyverének anyját, doktor Delia Surridge-t. Sutlert pedig némi manipulációval a legvéresebb kormánytaggal, Creedyvel öleti meg.
Bosszúként tökéletesen jogos tettek, hiszen egy haláltábor kísérleti nyulaként biztos pusztulás várt rá. Testfelülete szétégett, nemi identitásának nincsenek felismerhető jegyei. Még a múltjára se emlékszik, csak Guy Fawkes történelmi alakja nyújt neki valami "protézist" az önazonosságára. Mindez rendben is van. De V nem folyamatként kezeli a forradalmat. Csak egy TV-módjára bekapcsolható gépezetnek, aminek köteles pont úgy és akkor működnie, amikor ő jelet ad rá. Bármi is volt az elgondolás, a film ezt mutatja nekünk.

"Azt mondta, félelem nélkül akar élni. Azt kívánom, bár lett volna egy egyszerűbb mód..." Ezzel fogadja Eveyt a bizonytalan idejű börtönléte után. Pedig nem Evey megedzésének módja volt a gond, és nem is a tortúra pszichikai végeredménye. A börtönlét műsorideje a cselekményben hosszabb, mint bármi, amivel V a néppel érintkezik. A TV-adás és a jelmezek, majd semmi. Saját forradalmát nem irányította, hanem ehelyett csak ült otthonában, időként bosszúportyákat intézett, kedvenc filmje által inspirálva vívott egy szoborral. Ó, és közben megtanította Eveyt egy egyébként fontos leckére az életről.
Tényleg az a leglényegesebb törés V terveiben, hogy Evey megszökött tőle. Örvendetes, hogy legalább a lány emléke a szülei elhurcolásáról tisztes hangulati támaszt kapott. Gordon vendégül látta, majd annak egy - nos, fogalmazzunk így - gyomrotpróbáló műsorbotránya után végignézte, ahogy megölik. Kislányként megnyikkant, amikor az ágy alól látta a fekete zsákot anyja fejére kerülni. Most nem sikíthat. Az eredeti V jellemére vall, hogy képes egy ilyen momentumot kihasználni, hogy megtalálja, és hosszasan "kikúrálja" Eveyt. A gyarló félelem nélküli állapot lényegében a leghétköznapibb ábrázolási módja a jellemérésnek. Régen félt, nem merte vállalni saját véleményét. Most már határozott nő, nem fog megrettenni, ha bántalom éri.


A konspirációs vonal Finch és Dominic nyomozása során nagyjából azt nyújtja, amit feltételeznénk egy politikai thrillertől. A sulykolt terrorista- és haza-szólamok mögött egy bennfentes (V az, csak William Rockwood-ként) feltárja az igazat. Itt megint úgy éreztem, hogy V győzelme predesztinált tényként van kezelve. Amint felrobbantotta az Old Bailey-t, már semmi nem lepi meg. Nyilván nem így gondolták a készítők, de ez tükröződik ki az eseményekből.
V tudja, hogy Finch nyomozása hol áll, mint mondja: "Minden név és dátum a fejében van. Amit akar - és amire igazán szüksége van - az a sztori." Érdekelne, hogy ő ezt pontosan honnan tudta meg? Mert még a doktornő naplójának lefoglalása is titkos információ volt, amit Sutler utána elkobozott, még említését is megtiltotta Finchnek.


A katarzisjelenetről pedig nem lehet nem ráismerni a Mátrix hatására. Creedy golyózáport küld V-re, akit egy csak bronzvért óv meg annyira, hogy sebesülten is érvényesülni tudjanak abnormálisan fejlett reflexei. Ez a jelenet is nagyon műívesen érzékelteti V bosszújának kiteljesedését. Lassított felvételben mutatott mozdulatok, kissé világos árnyalatú vérfröccsenés, végül pedig egy meghatónak szánt búcsú Evey és haldokló mentora között. Deviáns kényszerpartnerségként érdemes tekinteni kettejük kapcsolatára, mert szerelmi szálként halovány.
Evey-n keresztül a történet egy visszaemlékezés keretét kapja. Az elején Natalia Portman által hangzott el a bevezető narráció, majd a végén annak megismétlése. Hammond ígéretéhez hűen elkísérte az utolsó bevetésre, és megindította a kocsit V holttestével. V tehát elvileg annyiban változott ténylegesen meg, hogy a befejező lépést a nép, azaz az Evey-hez hasonló átlagemberek kezébe adta.

James McTeigue rendező nem tárja fel V valódi kilétét, hanem helyette Csajkovszkij zenéjéhez idomítja hozzá azt, ahogy a V-maszkba bújt tömeg részt vesz ebben. A beígért robbantáshoz vélhetően a V-álca minden címzettje eljött. Ez két okból hibádzik: először is egy rendszert - egy több évtizedes államforma teljes intézményrendszerét - nem lehet egy szimbolikus robbantással megdönteni. Aláaknázásához 1 db tömegfelhívás, néhány főember megölése, plusz minimum 200.000 ruha elküldése messze nem elegendő. Még akkor se, ha az emberekben régóta érlelődött már a gondolat, ki nem mondva.
A másik, hogy ez túl átlátszó teatralitás. Egy színházban az még nem illúzióromboló, ha a filmben már meghalt emberek kerülnek elő a rengeteg köpeny közül. De mozifilmben már igen. És hogy V minden ember nevében cselekedett volna, azt eleve kétlem. Természeti erőként akart hatni az országra, nem pedig arctalan példaképként, akit utánozni kell.


Számomra egy erős hangulatú, de vázlatos történet kerekedett ki, amelyben az elnyomás pontos működése, és az emberek mozgatórugói vesztek el. Ezt a cselekményt elsősorban V szeszélyes bosszúja hajtja, és az se egyenletesen.