Kickboxer

Nem akarom utálni a Kickboxert. Komolyan nem akarom. Amellett, hogy tisztában vagyok, milyen mentalitás szerint készült, divatos kliséi is köztudottak, mint a bosszú fűtötte ifjú harcos, a gyönyörű szelíd lány, vagy a bölcs, de humoros tanító. Ugyanolyan '80-as, harci tornáról szóló akciófilm, mint a Véres Sport vagy A kalandor. Sokak szerint épp túlzásai miatt szórakoztató. Én nem tartozom közéjük.

A problémám ezzel a filmmel nem is az, hogy Van Damme a predesztinált bajnok, aki minden viszontagságot kiáll. Lényegében a Ben Hur címkarakterét is a Végzet "szponzorálja", hogy kiáljon minden fájdalmat, amit az élet rázúdít. A bajom az, hogy a film nem szimplán kivételez Van Damme-val: maga a sztori merő kifogás, hogy a belga színész harcművészeti tudását ismét filmben kamatoztathassa.

Külön pontokba szedni a vonatkozásait nem sok apropóhoz vezetne. A film összes aspektusa, ötletgerinctől dialógusig, embertípusoktól színészi játékig minden kisformátumú, szabvány szerinti. Abban az időszakban általános volt, hogy egy harcművész filmben a harcművészet a lényeg, minden más dísz. Az írásba maga Van Damme is beleszólt, sőt a harci koreográfiáért is ő felelt. Utóbbiért elismerésem neki, de írni nem tud.

És nemcsak hogy az események menete borzasztóan kiszámítható, a szereplők többnyire egyáltalán nem használják az eszüket. A Sloane-fivérek közül Eric egy hisztérikusan beképzelt balek, akinek kemény az ökle, de képtelen mérsékelni magát. Öccse, Kurt szavaira oda se figyel, és csodálkozik, hogy Tong Po, a nyilvánvaló rosszfiú (aminek elég vézna) eltöri a hátát a ringben. Az a jelenet - már elnézést a műfaj rajongóitól, de - kész röhejparádé. Dennis Alexio sétafikáló mozgása, Van Damme szinte éneklő kiáltásával, és a háttörő ütés kimértségével sokkal inkább nevetséges, mint sokkoló vagy drámai.

Az egyetlen pontja a filmnek, ami valami maradandót csihol az egésznek, az Xian edzésterve. Persze a karakter papírmasé, intelmei és oktatóstílusa dettó. De a különféle harci irányzatok, a muay-thai és a thai-chi mozdulatsorai tiszteletteljes légkörben kerülnek bemutatásra. A légzés kontrollja valóban kulcsfontosságú alap az intenzív küzdelem megalapozásához. Jean-Claude Van Damme kitűnő harcművész, ezt a produkció végig nyomatékosítja.

De Xian útmutatása egyértelműen a ringre van szabva, ez pedig - énbennem legalábbis - ürességet hagy maga után. Unokahúga, Mylee szerint Xian már jó ideje nem foglalkoztat senkit. Nem értem, mit lát ebben a hevesfejű amerikaiban (aki egyszer sem beszél amerikai akcentussal). A fiút csak a bosszú érdekli, arra is emlékeztetni kell, és szinte kutyaként lesi a tanító minden szavát. A Véres Sportban a főszereplő nemcsak "verd szét a fejét!" alapon sajátította el a harci tudást. A tréning egy gondolatiság jegyében zajlott, ami szellemi és értékrendi alapon is gyarapította Van Damme karakterét. Nem egyszerűen a győzelem volt a tét, hanem a bizonyítás, önmagunkért és a másikért. Itt ez valahogy olyan mondvacsinált maradt.

A végső küzdelem drámáját annyival próbálják csavarni, hogy Eric-et elrabolják, Kurt-öt pedig vele zsarolják, hogy fogja vissza magát Tong Po ellen. Kurt motivációját állandóan frissíti a forgatókönyv: látogatás, Xian szavai, a vita Eric-kel etcetera, és köztudott, hogy egy "brutális szörnnyel" kell kiállnia. Ha Bangkokban még a rendőrség is megvehető, akkor miből gondolják, hogy nem találnak rájuk?

Innentő kezdve pedig nem tud meghatni, hogy Eric-et elrabolják, vagy Mylee ruháját nemi erőszakot sejtetve feltépi Tong Po. Ahogy Kurt sérülései is gyanúsan kevéssé hátráltatják a "fehér harcost", mikor erőre kap. Az elrabolt bátyját kiszabadították, Mylee sérelme is kiderült, szóval jöhet a diadalmenet. Aztán a vége-kreditek.

Gyenge B-kategóriás harcművész-film a Kickboyer, a műfaj minden sablonjával. De azért fogyasztható, és a filmbéli tájak hangulata a jelenetekbe is beszivárog.