A Grincs

A Grincs egy bizonyos életközeg görbe tükre. A karakter 1957-es megalkotásakor az volt a lényeg, hogy élő kritikául szolgáljon a karácsonyhoz kötődő, milliószor súlykolt szokások és etikai normák elé. Maga a Grincs személye is egy züllött, kicsinyes kívülállót takar, aki örökké tagadja és ócsárolja az ünnep mentalitását. De sose addig a pontig, ahol már erőszakos vagy gyilkos tettekig jutna el.

Jim Carrey Oscar-díjas maszkírozása éppolyan hatásosra sikerült, mint pár évvel azelőtt A Maszk c. filmnél. És ahogy például a Star Trek-filmekben Spock füleit, a Grincs-maszk is naponta cserélendő kellék volt: olykor 2 óránál is tovább tartott felölteni. De az eredmény félelmetesen jó lett. A színész felismerhetetlen a zöld kosztüm alatt, mégsem veszlik el benne: rendkívüli mimikai játéka maximálisan tud érvényesülni, CGI nélkül is. A címszereplő emberutálatát igyekszik komédiával ötvözni, hogy azért nézhető maradjon a célközönségnek, a gyerekeknek.

Ahogy például a Garfield-mozinál, az alapforrást itt is ki kellett egészíteni. A karácsony "elrablása" elégséges sztori egy mesekönyvre, de nem egy mozifilmre. Ezért létrehoztak egy háttértörténetet, miszerint a Grincs gyerekként a ki társadalom tagja volt, de a torz külseje állandó gúny céltáblájává tette, így elszökött a hegyekbe. Grandiózus terve sem magától jön: egy ki-gyerek, Cindy megpróbálta elhívni Kifalvára, de az eset balul üt ki, és most bosszút akar.

A filmet sokan remek karácsonyi matinénak, sokan viszont szokványos agymasszásnak tartják egy nagy, majomszerű viccfigurával a középpontban. Sajnos én személy szerint inkább az utóbbi táborhoz tartozom: bármennyire is elismerem a díszletekbe és a sminkekbe ölt időt és munkát, az egésznek a légköre iszonyúan hamis. Azt kívánom, bárcsak a látványba ölt milliókat inkább okosabb forgatókönyv, értelmesebb dialógusok és igényesebb jellemrajzok megalkotására fordították volna. Tündérmese ide vagy oda: unalmas, csilivili giccsbazár lett a végeredmény!

A Grincs antihősből duzzogó remetévé avanzsál. Loki álarcához hasonlóan őneki is az az életcélja, hogy sötét tréfákkal sújtsa a világot, vagyis az elkényelmesedett ki-társadalmat. A Grincs és A Maszk között párhuzam még: hogy eredeti formátumukban (képregény illetve képeskönyv) mindkettő nyersebb volt, a tolerancia szinte teljes hiányával.

Filmjeik szelídebbre faragták őket. Ám A Maszknál ez a "guffy"-s, könnyedebb stílus meghaladni törekedett a korábbi durvább verziót. Nem lebutítani. A Grincs tervének - vagy akár egész életének - egy elmés vonással bír: hogy az évek során kidobott játékokból farigcsál magának mindenfélét. Furcsa jet-szánját is így lesz lehetősége összetákolni. De aztán a fáradságos munkával összelopott ajándékarzenált egyszerűen le akarja dobni a hegyoldalon. Ez az élete főműve, a legnagyobb gazsága? Lelökni a tömött puttonyt a hegyoldalon?

És itt van Kifalva népe.

Állítom, hogy a kis Cindy kellene legyen itt a polgármester. Az ajándékgyártás az első számú forgalmi cikk, állandó túltermelés van belőle. Ahogy a műsoridő felénél A Grincs is szóvá teszi, pazarló és képmutató nép a ki. Talán a smink is bejátszik ebbe, de elidegenítő a viselkedésük - főleg Augustus polgármesternek, aki épp ugyanabba a nőbe szerelmes, mint Grincs. A karácsony bálványszerű imádásán túl nincs érdemi önkritikájuk, morális fejlettségük.

Már a Grincsről szóló flashback a zöld gyereket kikacagó gyerekekkel is nehezen emészthető számomra. A tanítónő se állja meg a nevetést, holott a diák készült az ajándékozásra, és sebes az arca, mert szép akart lenni. Ez nevetnivaló? Azt még el tudom fogadni, hogy a lakosok itt nagyon materiálisak lettek, túlságosan a megszokás, a formai értékek hatalmasodtak el rajtuk. A cinizmus és a mássággal szembeni intolerancia tobzódása ez a faluközösség:

• ahogy Cindy ötletét kezelik, hogy A Grincs legyen az idei mókamester;
• ahogy a Grincset étellel tömik, majd egy borotvát adnak neki.
• és ahogy téblábolva pánikolnak, mikor A Grincs elmenekül az ünnepségről. 

Az a pár kivétel, amikor a poénok mulatságosak és jól időzítettek, azok Cindy és Grincs párbeszédei során szúrhatóak ki. A kislányt a postán, ahol apja dolgozik, a szőrös lény megmenti. Hiába próbál utána goromba lenni, a kislány utánamegy a Kobak-hegyre. Ez érleli meg Cindyben a szándékot, hogy őt is a falu életének részévé tegye.
Innentől kezdve A Grincs összes botlásáért - burkoltan, de - őt hibáztatják. Oké: a közbotrány, a főtéri fa felgyújtása és utóbb az ajándékirtás együtt már jócskán megviselhetnek bármilyen béketűrő falut. De mivel a falusiak sose mutatnak őszinte dühöt - sőt még a kiégett fát is pótolni tudják -, nehéz elhinni, hogy ezek a lények fogékonyak lennének a velős humorra vagy a felszabadult csattanókra.


A film tanulsága éppolyan triviális, mint a konfliktus. Cindy apja, a Lou-család feje teszi először szóvá az örök igazságot, hogy a karácsony lényege nem az ajándék, hanem a szeretet egymás között. Később A Grincs is felismeri ezt. Az a jelenet még a mesék mércéje szerint is túl érzelgős: egyszeriben megdobban a megnövekedett térfogatú szíve, az égbolton hirtelen kisüt a CGI-Nap, és miután nagynehezen lefékezték az ajándékkal teli szán lejtmenetét, kéri a letartóztatását. A végén pedig mindenki megfogja egymás kezét, énekli a karácsonyi dalokat, és kezdődik az ünnepi lakoma.

Nem szeretnék olyan goromba lenni, mint amilyennek a ki-k A Grincset mondják. De nem tudom szórakoztatónak nevezni a filmet. Hangvétele a butából a visszataszítóan sértőbe hajlik, szereplői lábon járó kirakatbábuk. Jim Carrey néhány gege (ruhapróbálgatás, zsákbafutás Vangelis-zenére) és végig felpörgetett arcjátéka az, ami humort szolgáltat. Ha harsánykodást akarsz látni, keresd Grincset. Ha az őszinte jóindulatot keresed, kérdezd Cindyt. 

Reménytelenül giccses karácsonyi ajándék A Grincs a TV-nézőknek, ami talán jobban tiporja a karácsony valódi szellemiségét, mint a zöld tréfamester bármelyik favicce.