Egy rendező, aki otthagyta a franchise-t, visszaül abba a bizonyos székbe. Paul W. Andersontól tapasztaltam ugyanezt először a Kaptár-filmek kapcsán. Akármilyen megfontolásból döntött így John McTiernan, a Die Hard 3. része kétségkívül jobban hasonlít a szériaindító darabra, mint a második. Hogy ez minekünk jót jelent-e, az más kérdés.
Ami először feltűnt számomra, hogy ez a film mintha figyelmen kívül hagyná mindazt, ami a Die Hard 2.-ben történt. Nagyon sok utalás fordul elő az első rész eseményeiről, a Die Harderről viszont úgyszólván semmi. És amikor Johnt alkalmi partnere Hollyról kérdezi, a férfi szerint úgy egy éve szakítottak, bár még házasok. A 2. rész végén még együtt mosolyogtak a kamerába; John akkor már másodjára mentette meg a feleségét. Hogyhogy ennek semmi nyoma nem maradt? S ha már halljuk a hangját a telefonban, miért nem látjuk egyszer sem a nőt?
Jonh McClaine ugyanaz a topis, cigitől meg piától bűzlő, borostás kopó, mint a Nakatomi-támadás idején. Ám most saját állásából is fel van függesztve, gyakorlatilag munkanélküli. Nem tudjuk, mitől csúszott ennyire le, marad a találgatás. Kikészült, mert Holly újra elhagyta? A két karácsony borzalmai hagytak benne olyan mély nyomot, hogy az alkoholizmusba zuhant? Logikus összefüggés lenne, de teljesen a nézőre marad, hogy kitalálja-e.
Kitalálja-e John az őrült robbantó sorozatos rejtvényeit? Kiderül, hogy Hans Gruber öccse, Simon a fő gonosztevő, és így mindenki bosszúra tippel mint indítékra. Nagyjából ennyi az alapfelállás, és bár a történetnek sikerült összehozni néhány okos fordulatot, ezekben is sok a hasonlóság az első résszel. Gruber és külföldi emberei megrohamoznak egy óriási pénzösszeget, a rendőrséget pedig azzal a fedősztorival tévesztik meg, hogy magasztosabb célról van szó. Itt viszont a tét nagyobb: a tragédia város bármely pontján bekövetkezhet. A végső cél a Központi Jegybank, a Wall Street-en. Aranytartaléka nem milliókban, hanem milliárdokban mérendő.
Ellentmondásosan ítélték meg a premier idején, hogy mennyire merész a mű elődjeihez mérten. A toronyház, majd reptér után most egy egész város a veszélyzóna. Ismét kapunk rengeteg egysoros beszólást, autósüldözéseket, robbanásokat, "baromi nehéz" helyzeteket, bármire kapható bérenceket és véres tűzharcokat.
Érdekes módon épp a detonációk a legszíntelenebb látványosságok: legtöbbjük mindössze egy betonépület berobbanva és beomolva. Nincs köztük szinte semmi különbözőség. Sőt igazából a súlyukat sem érezzük. Tudjuk, hogy ott emberek voltak, sajnálhatjuk őket, de a drámai felhang teljesen hiányzik az egésznek a tálalásából. A legtöbb kreativitást a földalatti szerelvény átfordulásában láttam. Itt szembesülünk mi és az érintettek mindazzal, aminek a megismétlődését el kell kerülniük, bármi áron - mint a szétrobbant repülőgép a Die Hard 2.-ben. De amott nekem sokkal erősebben érződött az a könyörtelen, paranoid embergyűlölet, ami a tettest vezette.
Hogy minden használható hivatalt bevonnak az ügybe, legalább hihetővé teszi, hogy mennyien keveredhettek bele Simon tervébe. Mihelyt bejelenti, hogy egy iskola a célpont, sorra kell venniük, hogy a megtiltott evakuáció nélkül hogyan lehet a leghatékonyabban felderíteni a helyszínt és a robbanószert. A maradványok analízise egy másik tetthelyről kimutatja, hogy profi munka: mindig egy vörös vegyület indítja be az explóziókat.
Amit nem értek, az a banda felszereltsége. Nem a fegyverekre gondolok itt: Simon hogyan tud mindenkit nyomon követni: rendőrség, utca, FBI? Honnan vannak a megfelelő berendezései és műszaki ismeretekkel bíró emberei, akik révén minden hullámhosszot ellenőriznek? A szövetségi nyomozóiroda is mintha csak dísznek lenne ott (leszámítva, hogy informálják Johnt Simon kilétéről). Teljesen érthető, hogy a sajtót igyekeznek kihagyni az ügyből, de nem kényelmes kicsit, hogy gyakorlatilag nincs média? New York meglepően jól tűri, hogy a hadszíntérré vált.
A Die Hard 1.-ben mindössze 2 tisztességesen kidolgozott karakter volt: bűnöző és leállítója. Nos, itt 3 van: egy Zeus nevű fekete boltos is John mellé verődik a játékban, miután az ő környékén kényszerítik Johnt, hogy fajgyűlölő táblával arra sétáljon. Simon elvileg ezzel is az "őrült terrorista" imidzsét tartja fent, de a későbbiek szempontjából teljesen irreleváns. Sokkal hatékonyabb eltereléseket is okozhatna, míg előkészítik a bank kifosztását.
Zeus egyébként remekül kiegészíti McClaine-t. Józan eszű városlakó, következtetései is okosabbak, mint amik alapján John cselekszik - ami szintén visszafejlődés a 2. részhez képest. Civil és zsaru mint alkalmi társak olajozottan működő ötlet: pörölyként képesek egymást váltakozva megsegíteni. Hol az egyik, hol a másik ért jobban egy felmerülő probléma kezeléséhez.
Samuel L. Jackson és Bruce Willis tehát hozza, amit a kaotikus alaphelyzet megkíván. De semmi többet. Jeremy Irons mindig jó. Sajnos gyakran gyanút keltően színpadiasan beszél, és Simon "migrénes rohamait" sem igazán lehet elhinni. De ez nem a színész hibája, hanem az íróké, akik a karakterét felvázolták - jórészt Hans Gruberé alapján.
Van egy izomkolosszus cinkostárs, akinek John hiába állít a lábába kést, rezdületlen arccal trappol tovább. Van egy szőke nő, aki némán, merev arccal lépked és embereket kaszál - hasonlóképp, mint T-X a Terminátor 3.-ból. Az emberek, akik Simont segítik, csak tucatarcok fegyverrel, akik célozni sem tudnak. Amikor McClaine-t egy szökőár felköpi egy építkezésen, és Zeusszal meglépnek, több tucatnyiszor elvétik őket. Őszintén: azzal a legérdekesebbek, amikor vér hagyja el a testüket:
Gyakran az az érzésem, hogy McTiernan fontosabbnak tartja a keménykedő beszólásokat, mint a sorok információtartalmát. A szereplők mondatai néhol egyszerűen siralmasak. Nem a John védjegyének számító trágárságokra gondolok (bár ezekből is picit túl sok van). Simon körítései, az FBI körítései, a rendőrök körítései egy idő után már nagyon fárasztóak. A törvényszéki pszichológus elemzése a dilettantizmus netovábbja: szüntelen fecsegéssel ad mások tudtára olyan dolgokat, amit egy gyerek is kitalálna
Zeus az, aki a legkevesebb sallanggal adja elő, amit mondani akar. Külön kiemelnék egy dialógust, ami kifejezetten tetszett:
"Hé, haver! Nem tudod, ki volt a 21. elnök...?"
"Menjetek a francba!"
Érdekes módon épp a detonációk a legszíntelenebb látványosságok: legtöbbjük mindössze egy betonépület berobbanva és beomolva. Nincs köztük szinte semmi különbözőség. Sőt igazából a súlyukat sem érezzük. Tudjuk, hogy ott emberek voltak, sajnálhatjuk őket, de a drámai felhang teljesen hiányzik az egésznek a tálalásából. A legtöbb kreativitást a földalatti szerelvény átfordulásában láttam. Itt szembesülünk mi és az érintettek mindazzal, aminek a megismétlődését el kell kerülniük, bármi áron - mint a szétrobbant repülőgép a Die Hard 2.-ben. De amott nekem sokkal erősebben érződött az a könyörtelen, paranoid embergyűlölet, ami a tettest vezette.
Hogy minden használható hivatalt bevonnak az ügybe, legalább hihetővé teszi, hogy mennyien keveredhettek bele Simon tervébe. Mihelyt bejelenti, hogy egy iskola a célpont, sorra kell venniük, hogy a megtiltott evakuáció nélkül hogyan lehet a leghatékonyabban felderíteni a helyszínt és a robbanószert. A maradványok analízise egy másik tetthelyről kimutatja, hogy profi munka: mindig egy vörös vegyület indítja be az explóziókat.
Amit nem értek, az a banda felszereltsége. Nem a fegyverekre gondolok itt: Simon hogyan tud mindenkit nyomon követni: rendőrség, utca, FBI? Honnan vannak a megfelelő berendezései és műszaki ismeretekkel bíró emberei, akik révén minden hullámhosszot ellenőriznek? A szövetségi nyomozóiroda is mintha csak dísznek lenne ott (leszámítva, hogy informálják Johnt Simon kilétéről). Teljesen érthető, hogy a sajtót igyekeznek kihagyni az ügyből, de nem kényelmes kicsit, hogy gyakorlatilag nincs média? New York meglepően jól tűri, hogy a hadszíntérré vált.
A Die Hard 1.-ben mindössze 2 tisztességesen kidolgozott karakter volt: bűnöző és leállítója. Nos, itt 3 van: egy Zeus nevű fekete boltos is John mellé verődik a játékban, miután az ő környékén kényszerítik Johnt, hogy fajgyűlölő táblával arra sétáljon. Simon elvileg ezzel is az "őrült terrorista" imidzsét tartja fent, de a későbbiek szempontjából teljesen irreleváns. Sokkal hatékonyabb eltereléseket is okozhatna, míg előkészítik a bank kifosztását.Zeus egyébként remekül kiegészíti McClaine-t. Józan eszű városlakó, következtetései is okosabbak, mint amik alapján John cselekszik - ami szintén visszafejlődés a 2. részhez képest. Civil és zsaru mint alkalmi társak olajozottan működő ötlet: pörölyként képesek egymást váltakozva megsegíteni. Hol az egyik, hol a másik ért jobban egy felmerülő probléma kezeléséhez.
Samuel L. Jackson és Bruce Willis tehát hozza, amit a kaotikus alaphelyzet megkíván. De semmi többet. Jeremy Irons mindig jó. Sajnos gyakran gyanút keltően színpadiasan beszél, és Simon "migrénes rohamait" sem igazán lehet elhinni. De ez nem a színész hibája, hanem az íróké, akik a karakterét felvázolták - jórészt Hans Gruberé alapján.
Van egy izomkolosszus cinkostárs, akinek John hiába állít a lábába kést, rezdületlen arccal trappol tovább. Van egy szőke nő, aki némán, merev arccal lépked és embereket kaszál - hasonlóképp, mint T-X a Terminátor 3.-ból. Az emberek, akik Simont segítik, csak tucatarcok fegyverrel, akik célozni sem tudnak. Amikor McClaine-t egy szökőár felköpi egy építkezésen, és Zeusszal meglépnek, több tucatnyiszor elvétik őket. Őszintén: azzal a legérdekesebbek, amikor vér hagyja el a testüket:
- vagy amikor John lelövi néhányukat egy liftben és a banképületben,
- vagy mikor leugranak egy hajóra Zeusszal, és egy fegyverest kettészel egy kábel
Gyakran az az érzésem, hogy McTiernan fontosabbnak tartja a keménykedő beszólásokat, mint a sorok információtartalmát. A szereplők mondatai néhol egyszerűen siralmasak. Nem a John védjegyének számító trágárságokra gondolok (bár ezekből is picit túl sok van). Simon körítései, az FBI körítései, a rendőrök körítései egy idő után már nagyon fárasztóak. A törvényszéki pszichológus elemzése a dilettantizmus netovábbja: szüntelen fecsegéssel ad mások tudtára olyan dolgokat, amit egy gyerek is kitalálna
Zeus az, aki a legkevesebb sallanggal adja elő, amit mondani akar. Külön kiemelnék egy dialógust, ami kifejezetten tetszett:
"Hé, haver! Nem tudod, ki volt a 21. elnök...?"
"Menjetek a francba!"
A film utolsó negyedórája, amikor Simonon a saját hazájában ütnek rajta, igazából már epilógus. Nem állítom, hogy fölösleges, mert a film legjobb robbanásos jelenetét találjuk benne. Viszont mindenképp érezhető, hogy csak hozzá lett dobva ráadásképp, a katarzispercek utánra. És hogy mi ne mondhassuk azt, amit Zeus: "És ha vesztettünk."
Mi tagadás, élvezetes látni, hogy két ember egy egész városon átkínlódják magukat, miközben próbálnak rájönni a antagonista céljaira. De akkoris valahol elveszlik a történet, a történtek súlya és a résztvevők egyénisége. A cselekmény sokszor kapkod, elsiklik fontos részletek taglalása mellett, és ezen mulasztásokat a feszült helyzetekre, Johnék időhiányára keni. A film kikapcsolódást nyújt ugyan, de semmiben nem tesz túl a mintául vett 1. részen, sőt el is marad tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése