Alkonyat

Könyvformátumban mindig picivel nagyobb tekintély adatik meg egy történetnek, ahogy alkotójának is nagyobb mozgástér. Többnyire azonban sokkal nagyobb utánajárást, szilárd ismereteket is igényel, melyek alapján megfoghatóbb és élhetőbb világ építhető a leírt események színteréül.

Hogy azután a stúdiók adaptálják-e a könyvet, az már nem az alkotó felelőssége: meg is tagadhatja az elképzelést, amiként Alan Moore tette a V mint Vérbosszú esetében. Stephanie Meyer Alkonyata egy főként a tinédzser korosztálynak szóló történet: az írónő joggal számíthatott arra, hogy a moziváltozatok felszítják munkája népszerűségét. A marketingmenedzser helyében  én is a kezemet dörzsölném, hogy 2011. alkonyán már a 4. film tarolhat box-office-eredményeivel.

Mint egyszerű néző, azt kívánom, bárcsak az eladási ráta a minőséget tükrözné.

Nem próbálom meg indoknak megjelölni a film elkészültének körülményeit, mint hogy:

• a rendező Catherine Hardwicke élete nagyját látványtervezőként töltötte a filmvilágban;
• egy mozgókép sose tud olyan aprólékos lenni, mint a forrásanyag;
• a népszerűségi index hogyan befolyásolja a beemelt sztorielemek összetételét.

Márpedig a sztorielemek döntő hányada töltelék. Az első 20 perc egyetlen összefüggő üresjárat, amiben névtelen árnyalakok fecsegnek, mondanivaló vagy mögöttes célzat nélkül. Egyetlen lényeges dolog történik itt: Izabella Swan, az új diák találkozik Edward Cullennel. Környezetük nem több figyelmet kap, csak több műsoridőt, olyan balgaságokkal megfűszerezve, mint a többi nebuló poénkodása, Bella apjának üres szózatai, stb. Mit részletez mindez azt leszámítva, hogy mennyire kriptaunalmas Bella ismerettségi köre?

Nemcsak egyhangú és ostoba közegbe kényszerítik a női főszereplőt, de ez magával ránt egy máskor mentőövnek is beillő komponenst: a látványvilágot. A kékes színezetű, borongós erdei tájképekből az igazi magány,  az érdemtelen társtalanság érzése árad. Ezt érzi Edward. De ez a nyomasztó benyomás kizárólag Edward és Bella közös jeleneteiben bizonyul hasznosnak. Minden más esetben depresszívvé teszi az összes filmbéli párbeszédet: nincs kiút az unalomból, nincs mibe temetnünk a figyelmünket az idétlen iskolások és a halott elméjű felnőttek szövegsorai elől.

Edward és Bella között szerelmi vonzalom alakul ki, noha a lány ember, a srác pedig vámpír. Ez az alapötlet. De a két főszereplő jelleme éppolyan sivár, mint az erdő, ahol első "randijuk" megesik. Nem hiába próbálják megtörni a nyomasztó légkört, hanem beleolvadnak abba. És ez a szerelmüket se annyira vonzalomnak, mint inkább elkeseredett menekülésnek állítja be, annak dacára, hogy Edward próbálja eltaszítani magától diáktársát.

Swanon szinte mindig ugyanazt a lelkiállapotot lehet felfedezni. Most mereng; most is mereng; még mindig mereng; most épp győzködi Edwardot; most mereng; most a barátnői ruhát próbálnak, de ő máson mereng; most aggódik; most mereng; aztán vergődik; végül Edwarddal táncol a bálon, mialatt mereng. Apropó merengés: nem hittem volna, hogy a 2004-es Macskanő után itt látom újra, hogy egy nő a Google-on keres valami nyomot egy misztikus lény után "nyomozva".

Romantika terén a filmnek bőven van mit fejlődni. Itt még ugyan nincs szerelmi háromszög, mint a későbbi Twilight-moziknál. Megértem Edward álláspontját, hogy az ő fizikai mivoltával nem tudna tartós kapcsolatot teremteni. Főleg nem egy emberlánnyal. De hogy Bella őrjítő vágyat keltene benne, azt nem vagyok képes bevenni. Egy olyan lány - mondjuk így - ragadja meg a figyelmét, aki másokra vagy magasról tesz, vagy ráakaszkodik. Utóbbi esetben még az életét is hányavetin eldobja, ha tudja, hogy amaz képes és akarhatja megmenteni őt.
Különös módon az első Penge férfi-nő felállására emlékeztet ez a kapcsolat: az erős férfi egy magához hasonló "Évát" talál, megmenti, közönyösen tűri a győzködését, aztán a lány megint veszélybe kerül, s együtt néznek szembe egy vigyori főgonosszal. Mondom mindezt úgy, hogy nem számítok bele mégegy fontos átfedést: mindkét sztori antihőse egy vámpír.

Az egyik legfájóbb dolog ebben a tiniregényben, hogy értem a logikát, ami alapján készült. Stephanie Meyer a vámpír-mitológiát akarta újragondolni. Meg akarta szűrni azokat a vámpír-jegyeket, amelyek a legvadabb, leginkább babonabeütésű vonások: 

• a keresztény relikviák (ezüstkereszt, szenteltvíz, Biblia);  
• a lélek elvesztése, amint vámpírrá válunk;
• hogy a vámpírok élőhalottak, akik a sírból támadtak fel;
• vagy hogy villámgyorsan elporladnak napfény vagy a szív átfúrása esetén.  

És hogy miért épp két tinédzser szerelméről szól a Twilight? A választ egy népszerű sikersorozat adja meg: a Buffy, a vámpírok réme. Nincs utalás vagy bevallott kapocs a két mítosz között, de nagyon is látszik, hogy ez volt az írónő egyik ihletforrása.

Adott egy különc lány, aki az átlagamerikai középiskolások életét éli, míg ki nem választják, hogy vámpírvadász legyen. Találkozik egy érett, hűvös természetű vámpírsráccal, akinek életkora sokszorosa az övének, plusz enyhén felállóra zselézve hordja a haját. A férfi segít a lánynak átvészelni a veszélyes helyzeteket, és egymásba szeretnek. Ám a fiú rájön, hogy nem maradhat a lánnyal, mert túl nagy veszélyt jelent rá a benne élő ragadozó hajlam. Egy báli éjszakán együtt táncolnak, és bizakodnak, hogy sikerül legalább egy emberélet idejét boldogan leélniük.

Nem számít, milyen nevet talált volna ki Meyer a főszereplőinek, hiszen ez csak egy formula. Ha Bella Swan = Buffy Summers mínusz vámpírvadászat; Edward = Angel mínusz cigányátok; van egy őket körbemosolygó haverkör + egy aggodalmaskodó anya (egyszer mutatják),  akkor a szerelmi szál működik, és a nézettség garantált. Bella apja ezen a képleten semmit nem változtat, mert ahhoz túl jelentéktelen, kidolgozatlan figura.

A meghagyott vámpírvonások között maradt:

•  a vérszegénység miatti sápadtság;
• a vérszomj;
• a napfény-érzékenység;
• az abnormális gyorsaság és erő; 
• a tény, hogy fertőznek és halhatatlanok.

Sok vámpírrajongó Meyer vízióját a mitológia amputálásának tartja, ezért ellenzik a Twilight-univerzumot, könyvben és filmben egyaránt. Én személy szerint díjazom az írónő szándékát, de elítélem a módszerét. Meyer nem volt elég bátor, hogy a legvonzóbb vámpíri attribútumokat is kivonja az összképből. Az ő hegyesfogúi csak egy fokkal valószerűbbek a régi élőhalottaktól. A vámpírjegyek puszta benyomás szerint lettek megszűrve; nincs mérlegelve, melyik mitől fontos:

1. A vámpírok halhatatlanok, DE AZÉRT, mert járkáló halottak, akik már nem idősödnek.
2. Nem azért porladnak el a régi filmekben, mert - mint Edward - szépen csillognak a napfényben. Hanem mert csak éjszaka képesek létezni, a sötétség teremtményei.
3. Azért "sohasem esznek vagy isznak", mert egy élőhalottnak már nincs érdemi anyagcseréje.

A vérszomj az egyetlen, amit nem lehet a klasszikus vámpírképzeten belül megmagyarázni. Létezett a középkori Európában egy kezelési módszer, a véritatás. Olyanoknál alkalmazták, akik a porhyria nevű betegségben szenvedtek. Ez volt az egyik alapja a vámpírokról, sőt a vérfarkasokról szóló hiedelmeknek is. Ennek tünetei lehetnek:
▬▬► az erős szőrzet,
▬▬► vashiány a vér összetételében (ami azonos vércsoportúak véréből pótolható)
▬▬► fokozott fényérzékenység,
▬▬► ínysorvadás miatt hosszabbnak látszó szemfogak,
▬▬► agyműködésre kiható fogyatékosság,
▬▬► akut pszichikai roham, esetleg agresszivitás.

Mindezt nem azért részletezem, mert a romantikát nem lehet fikcióval ötvözni. Tény, hogy szívesen láttam volna olyan filmet, ami lecsupaszítja a vámpírokról szóló, népszerű közhiedelmeket. Stocker Draculája sem tett rám akkora benyomást, mint a történelmi Vlad Tepes élettörténete. De az Alkonyattól nem érdemes tudományos megközelítést várni. A célzata, hogy romantikus táplálékot nyújtson az arra fogékony közönségnek. Hogy ez a románc mennyire életszerű, az már más kérdés.

A cselekményben igazából egy dolog van, ami úgy érdekesnek mondható. Az egyik, mikor Edward bemutatja Bellát a Cullen családnak. Nem túl eredeti figurák, de legalább maga a szituáció ígéretes. A Cullen család is vérszívó, de állati vérrel csillapítják ezt a hajlamukat. Van köztük, aki nem kedveli a lányt, van aki izgalmas fiatalnak találja.
Amit nem értek, hogy a Cullenek miért kárhoztatják arra a fiatal családtagokat, hogy újra meg újra kijárják a gimnáziumot? Mi értelme van annak, hogy halmozzák az érettségijeiket, és bujkálnak a semmiért? Ilyet még a Hegylakó-széria halhatatlanjai közül sem igen kényszerített magára senki.

Alice jövőbelátó képessége is összecsapott. Csak azért mutatják ezt, hogy lásson egy látomást Belláról vámpírként, és mikor a tényleges átváltozást Edward leállítja, megtudjuk, hogy a jövő megváltoztatható. De a mikéntje, a részletei ennek is valahol az éterben maradtak.


Edward orvos apja meglepően humánusan viszonyul hozzá: a család új tagjának nevezi Bellát. Amikor James, egy emberi vért ivó vámpír Bellát fenyegeti, és Edward letámadja, a családfő visszafogja Edwardot. Ez az egyik legnagyobb előrelépés a vámpírok korábbi imidzséhez képest: nem eredendően gonosz szadisták. Nem lesznek gyilkosok, csak mert vámpírok. Bella is ezt ismeri fel velük kapcsolatban, előbb, mint maga Edward.


Bella kívánsága szemlélteti legjobban, hogy Stephanie Meyer vámpírképe mennyire hibrid. Bella a film utolsó harmadában folyton azzal nyaggatja Edwardot, hogy harapja meg, vámpír akar lenni. Meg van győződve, hogy 17 évesen már kész arra, hogy egy szerelem kedvéért meghaljon. És vélhetően a halhatatlan együttlét lesz a jutalma.
Ez a vitázás a legpöffeszkedőbb fajta dilemma, esetlen és gyönge érvelésű. "Nem vetek véget az életednek a kedvedért." Bella válasza Edwardnak: "Haldoklom már így is. (...) Öregszem." Nem annyira a szerelem vagy annak kifejezése itt a lényeg. Bella meglátta az esélyt a tisztán fizikai öröklétre, és most arra apellál, hogy Edward szereti őt. Mi a biztosíték, hogy azt az örökkévalóságot Edward mellett fogja eltölteni? Mi van, ha csalódik vagy egyszerűen ráun, és egy örökkévalóságon keresztül más férfiakkal randevúzgat?




Végül, amit még megemlítenék, hogy a vámpíri erő vizuális bemutatása kicsit ficamos. Jók a kamerabeállítások, és a gyorsított lábmozgás olyan érzést kelt, mintha Edward suhanna a lombok között. De amikor ugrani kell, vízszintes vonalban suhan egyik helyről a másikra. Ezt egy másik, Hongkongban divatos filmzsáner már jócskán elkoptatta. Edward törzsének ezüstös csillogása a napfényben pedig a női nézők kedvéért betoldott eye-candy, sokmás egyéb visszássággal egyetemben.


Az Alkonyat egyszerűen egy terjengős, érdektelen fantázialenyomat. Az egész egyetlen unott bevezető egy olyan világba, ahol a vámpírok az olümposzi istenek státuszával élik az életüket.