2011. december 11., vasárnap

Garfield


Garfield egyike azoknak az amerikai rajzfilm-ikonoknak, akik puszta egyéniségükkel tudták elnyerni az emberek tetszését, nem mert rendkívüli dolgokat tettek, vagy mert egy nagyobb eseménylánc részei voltak. Ő egyszerűen egy rajzolt macska, aki az 1970-es évek vége óta léha, szarkasztikus humorral nevetteti az embert az újságok képregény-hasábjain. Azóta persze már szinte minden elképzelhető formában reklámozták (például képregény-füzet, rajzfilm, játékok, videojáték, musical, sőt boltok és éttermek névadójaként); az önálló Garfield -mozi csak idő és büfé büdzsé kérdése volt.

Szó mi szó, nem sok minden tartozik Garfield életéhez. A forrásanyag lényegében rövid, egyszerű poénok tömkelege, amit tudjuk-ki, gazdája Jon és egy csomó, elvétve felbukkanó más állatalak prezentáltak. Jó filmet készíteni ebből csak velős szóvirágokkal és rengeteg bohózattal lehet. Erre piszkosul nehéz ráérezni, de itt nem látszik, hogy az írók annyira próbálták volna.


Az első dolog, ami nagyon szemet szúr, hogy Garfield teljesen számítógépesen létrehozott. Ő a film sztárja, ezért az arcának is elvileg kifejezőbbnek kell lennie, meg kell legyen a jellegzetes fejforma és nagy, tojás alakú szemei. A többi állat között is van beszélő kutya, macska, egér miegymás, de azokhoz csak minimális CGI-t adtak, hogy elhiggyük a beszédüket. Legtöbbször csak a szájuk és a szemmozgásuk van picit megsegítve, mikor reagálniuk kell egy mondatra - mint a Doktor Dolittle-ben. Garfield egy totál mesterséges programbetét, aki nem illik közéjük.
Ráadásul alig-alig vág olyan ábrázatokat, mint a képregényben szokott. Nem érdekel, mit vártak a filmtől a készítői: a mi Kis Vukunktól ez csak annyiban szebb, hogy nem darabos.

Nem hiszem el, hogy kontár szájmenés formájában tud csak érvényesülni a rezignált humor, ami Garfield egyéniségének sajátja. Főleg egy olyan hangszínésszel a szerepben, mint Bill Murray. Jóformán szakadatlanul szájal, s amit mond, ritkán nevettető. Leginkább favicceket gyárt arról, hogy milyen bonyolult egy beképzelt gyalogszőrös lusta élete. 2 igazán ütős egysorosa van:
"Ilyen lelki sebre nincs más gyógyír, csak az ember legjobb barátja: a TV." valamint
"Megkönnyebbülten látom, hogy agyilag nem vagyunk egy súlycsoportban."



A másik dolog: amit tesz és amilyen körítéssel teszi. Látszik, hogy a rendező és a producerek nem értették a karakter lényegét. Garfield hajlamos volt bajba kerülni, igen, de többnyire azért, mert peches volt. A problémák találták meg őt, saját magának ritkábban okozta őket. Itt Jon "házi kedvence" egy izgága senkiházi, akinek minden másodpercben figyelem kell. És nemcsak miután John hazahozza Odie-t, az új kutyáját, bár nyilván onnan indulnak be a filmbéli "események".
  •  Egy rapzenére riszálja magát a TV előtt.
  • A kutyák versenyén az összes résztvevő kutyára felhívja a figyelmét potyára.
  • Louis, a fehér egér régi ismerőse, ez világos. Úgy kell tegyen, mintha elfogná. De minek kell bekapnia, ha nem éhes, és Louis nem is gusztusos neki? Vagy Jon olyan tyúkeszű, hogy nem hiszi el Garfield sikerét, ha nem látja az egér farkát kilógni a szájából?
  • Hazaérve egy mozdulatával lerombolja a nappalit. Ez egy ritka átlátszó bohózat; ordít róla, hogy direkt lett feltornyozva, akár a Superman 3. nyitása, a Home Alone csapdái, vagy mint az a régi "Mouse Trap"-társasjáték-reklám.

Új lakótársa ellenben igen jól hozza rajzolt eredetijét, különösen CGI-szegény ábrázolása mellett. Milo óta nem láttam ilyen ügyes kutyaszínészt vígjátékban szerepelni. Ahogy siklik, lelkesedést mutat, 2 lábon táncol: nagyon ügyesen idomították.
Odie játékos öleb, aki önzetlenül kimenti lakótársát egy dobermann elől, holott az mindkét dögöt egyfolytában csesztette. A képregényben is Odie mindig Jonnak próbált kedveskedni - ahogy Garfield mondaná, "nyalizni". Egyébként szinte mindig a macska körül csüngött, aki lemondóan hülyének nézte. Ehhez hasonló viszonyulás jellemzi őket itt is, ami Garfield jeleneteit is elviselhetőbbé javítja.


A casting viszont rejtély számomra, hogyan történt. Breckin Meyer alapból nem emlékeztet a rajzolt Jon-ra, ahogy Jennifer Love Hewitt se igazán a rajzolt Liz-re. Breckin és Hewitt szerepei ráadásul alulírtak: Jon cseppet se önálló vagy érdekes srác, nagyon sokat gügyög Odie kapcsán, és teljesen tompán reagál bármire. A gimi óta nem tudja megmondani a fiatal állatorvosnak, Liznek, hogy tetszik neki, pedig az érzés elvileg kölcsönös. Nem értem, hogy a lány mégis mit kedvel egy ilyen retardált barmon, akinek 1 kötelező pofont és csókot spájzoltak be a végén az írók, hogy lássuk a kevésbé pipogya oldalát is. 
És nem elég, hogy a főszereplő - mondjuk így: - pihent agyú, az emberszereplők között sincs egy normális se. Jon-t már leírtam; Lizen is érződik, hogy a képregénybeli mását vidámra, mosolygósra vették, hogy derültebb hangvételt kaphat az egész sztori. Értékelném ezt, ha intelligensebbre szabták volna. De semmi nem derül ki róla, leszámítva, hogy szelíd és szereti az állatokat.


Nemcsak a főszereplő és gazdája, de a "gonosztevő", Happy Chapman is híján van bármi személyiségnek vagy okosságnak. Motivációja kabaréba illő: elégedetlen saját műsorával, miközben a rá gyanúsan hasonlító bátyja TV-bemondó. Ám egy 2 lábon táncoló kutyában akkora lehetőséget lát meg, hogy elrabolja és egész New York krémje előtt akar vele show-műsort csinálni. Más kunsztokra is betanítja? Odie-t az abszolút csodakutyává akarja tenni, aki nemcsak táncol, hanem (figyelem!): szaltózik is! Ezzel a számmal tuti, hogy a nézettségi lista élére kerülnek majd... mindegy. 



A macska "főhős" felsülései csak elvétve kötik le a nézői figyelmet, és a vicces szótól is odébb maradnak:
  1. Egy patkányhad kis híján felfalja, csak Louis kimenti. Mellesleg: örök rejtély marad számomra, hogy bukkant fel épp ott és akkor.
  2. Egy szellőzőben majdnem megöli két gyengeelméjű biztonsági őr
  3. És a film arany-baklövése: egy nyitott irányítószobában majdnem tömegkarambolt okoz! Ezt a végén persze rákenik Chapmanre, de minek kellett ennyiszer tévednie, ha egy gombnyomásba került megakadályoznia kb. 1000 ember halálát? Csak arra tudok gondolni, hogy egy CG-állat történetében elvárásnak számít a fantáziátlan emberek szerepeltetése.


Érdektelen, lapos, a címszereplőt semmilyen módon nem reprezentáló reklámtermék ez a film. Szereplői semmiben nem hasonlítanak képregény-eredetijeikhez képest, alig történik velük valami, és az a kevés sem érdekes.

2011. december 8., csütörtök

Otthon egyedül (Reszkessetek betörők)

"Karácsonyi filmet" rendezni még hollywood-i viszonylatok között is könnyű. Családbarát atmoszférát kell létrehozni, ahol az események a karácsonyhoz kapcsolódnak. Ha nem is magához az ünnephez, de az ünnep időpontjához. Miért éppen karácsonykor tervezi azt - teszem azt - 2 kisstílű rabló, hogy többszörös rablást hajtanak végre egy háztömbben?


Könnyű elképzelnem, hogy a magyar fordítók semmitmondó címnek tarthatták a "Home Alone" szó szerinti fordítását, ezért is ismerjük "Reszkessetek Betörők" néven ezt a családi komédiát. A főszereplő gyerekszínész, Macaulay Culkin ezzel és a Richie Rich-csel aratta élete legnagyobb sikereit: 11 évesen a legfiatalabb jelöltje volt az Arany-Glóbusz "Legjobb musical vagy vígjáték színész" kategóriájának. Inkább nem részletezném Culkin karrierjét, nem tartozik ide.

Szóval a 8 éves Kevin McCallister egy chicago-i nagycsalád tagja, ahol a gyerekek túlnyomó többségben vannak: Kevin testvéreivel és unokatestvéreivel él egy szobában. A film egyszerű logikával leköveti, mik a leggyakoribb vonásai egy kollégiumszerű háztartásnak: etikus szülők, enyhe rivalizálás a gyerekek között, ezer sebből vérző "idilli" családkép. Kevin, mint legkisebb fiú kiszolgáltatott helyzetben van: nagyon korán cinikussá válik, hogy ne legyen gyámoltalan, ne irritálja annyira a többi srácot, köztük bátyját, Buzzt.



Az írók nem próbálták túldramatizálni a családon belüli viszonyokat, ami szerintem bölcs döntés volt. Így kellő tér és figyelem jut magának a rendhagyó helyzetnek: Kevint szó szerint otthont felejtik a szülők, mikor a teljes família Párizsba siet az ünnepekre. 
Miután Kevin felismeri, hogy egyedül maradt, a vadonatúj helyzet, a szabadság határait kezdi feszegetni. Meddig mehet el? Mi mindenre nyílt lehetősége most, hogy egyedül van a nagyházban? Hogy Kevin miért nem megy még messzebb, arra hál'Istennek a film tisztességes indokot nyújt. Nemcsak hiányozni kezd neki a család: azt hiszi, egy korábbi kívánsága tüntette el őket onnan, tehát halványan a bűntudat is bejátszik. Egyedül kell gondoskodnia magáról, és nem ismer senkit a környékről.


Aztán itt van Marley, az idős hólapátoló a szomszédságban. Kevin nem naiv, de az elején még hiszékeny: simán felül a többiek fantazmavóriájának, hogy a szakállas férfi hajdan leöldöste az egész családját. Abszurd egy felnőttnek, de hihető pletyka a városi kölykök fülének.
Kettejük beszélgetése a templomi előadás alatt mellőzi a csöpögősséget. Ahová pedig eljut a párbeszéd, az se valami megrágott tanulság vagy nevelési szlogen lesz. Ez az ember volt az addigi legijesztőbb jelenség Kevin számára. Ellenben most látni kell, hogy Marley rendes ember, akinek nincs módja máshol látni a távol élő unokáját.
És tetszik, hogy az írók az esetet nemcsak  Kevin "új élettapasztalatának" szánták. Kevin bőrét épp ez az új ismeretség menti meg a végén, amikor két támadóját Marley a lapátjával fejbe csapja. Az már egy kicsit kiszámítható, hogy Marley viszontláthatja az unokáját, Kevin meg persze együtt örül az öreggel. De a jelenet és felvezetése kellően kimunkált, hogy ne váljon klisészerűvé. Ez az öröm életszerűbb formája, nem az az elaléló vigyormaraton, amit sok karácsonyi matiné megenged magának.



Az egyik dolog, ami bosszantott a filmben, hogy nagyon lassan indulnak be az események. Tévedés ne essen: örültem, hogy a felvezetésre sok időt szántak. Vígjátéknál is ritka téma, hogy két rabló végigfosztana egy fél utcát, csak egy szál kölyök "szembeszáll" velük. Csak lehetett volna gyorsabb is.
A cselekmény leglátványosabb része: Kevin vs. Vizes Banda. Fogalmam sincs, miért kellett ezt a nevet adni egy ráadásul alig 2 fős társaságnak. Olyasfélék ők ketten, mint a Disney-mesék banditái: a "nagy terv" kiötlője alacsony termetű, a magasabb és vékonyabb pedig persze a butább is. Ennyiből áll az egész személyiségük, (emiatt először még kevertem is a nevüket),  mégis élvezetes látni, ahogy rendre kikap Kevintől Harry és Marv.
Nem, nem ez a Marv.




Szóval aznap este az egész háztömb szabadságon van, és Kevin véletlenül fültanúja a két rabló beszélgetésének. Ami elég esetlen fordulat, és az is igen furcsa, hogy a szomszédság tagjait nem nyugtalanítja, ha a környéken sorozatban utaznak el az emberek ünnepekkor.
Gene Siskel és Roger Ebert chicago-i filmkritikusok azt nehezményezték leginkább, hogy Kevin "arzenálja" túl terebélyes. Több 1000 $-t érő holmi, amit egy elcsépelt bohózathoz használnak fel a készítők. Tisztelettel ellent kell mondanom: ez a mozi elsősorban nem tanmesének készült. Sőt én még keveselltem is a csapdák sokrétűségét. Persze tetszett, ahogy Joe Pesci feje/keze megég, vagy ahogy Kevin egy régi TV-krimi bejátszásával szórakozik. Másrészről viszont: a srác nyugodtan felderíthetett volna más házakat is, hogy onnan is beszerezzen tartalék matériát újabb gegekhez, és akkor még többet kaphattunk volna poénfronton.


Home Alone (1990): home_alone21.jpg
A Reszkessetek betörők értékét nehéz felmérnem. Egyértelműen a legjobb karácsonyi mozik egyike az Álomgyárból. Folytatásai meredek lejtő szakaszai voltak minőség terén.
Felhoztam a cikk elején a Richie Rich-t, ami ugyan teljesen más témáról szól, de sok szempontból ennek a még felvágósabb, még kiterjedtebb megfelelője. Az ottani szintű karakterrajzzal a Home Alone is rendelkezik. A tanulság kevésbé szájbarágó, az alapszituáció eredetibb. Ugyanakkor kisebb volumenű, kiszámíthatóbb, és nem is annyira nevettetőek a csapdák, mint mondjuk A pénznyelő esetében. Azt mondanám: a hangulat, Kevin ötletei és a humor együtt kiadnak egy már határozottan élvezhető alkotást.

Charlie angyalai 2. - Teljesen gáz

Egy fontos vívmánnyal talán büszkélkedhet a Charlie Angyalai 2.. A század hollywood-i akciómozijai közül ez a produkció jutott a legközelebb ahhoz, hogy életnagyságú Barbie-baba-kollekciót varázsoljon női főszereplőiből, közvetlen utalás nélkül a márkanévre. A 2000-es Charlie angyalaihoz hasonlóan sequel-ja sem erőlteti meg magát, hogy tényleg bemutassa a maszek ügynöknők világát, az "Angyalok" extravagáns életének árnyoldalait. 

 
Tekintve, hogy mennyire nincs megírva semmi benne, ezt a mostani filmet lineárisan, élménybeszámolóként fogom leírni és kiértékelni. Hogy mely részleteket, kisebb-nagyobb klipeket hozom fel, az az adott rész nyomatékától függ; mennyi figyelmet kapott a dialógusoktól és/vagy a látványtervezőktől.
Tehát ez most nem analízis lesz, mert a film elemei menetközben lettek egymásra halmozva, a köztük lévő összefüggés kereséséhez elég leírni, mikor épp mit látunk. Előre is elnézést kérek, ha az olvasó szerint túl közönséges hangszínt ütnék meg.







Expozíció: Miután a Columbia Pictures fáklyatüzére visszaközelít a kamera, egy lerobbant kocsmát látunk, mindenféle szakadt, grimaszoló figura között. Egy szűk láda fedeléből 2 másodperc alatt kicsavarozódnak a szögek, és Lucy Liu kisminkelt alakja hajtogatódik ki belőle.
Miután Drew Barrymore-t is mutatták, megérkezik Cameron Diaz vigyorogva. "Döbbent csend 1", még a karvalymadár is megbámulja, amint akcentussal köszön. Ezután párhuzamosan: Diaz örömsikítások közepette rodeózik a műbikán, Barrymore egy részeg őrt próbál felállítani, Liu pedig tökön rúgással és falon körbefutással lefegyverzi Robert Patrick fogva tartóit. De a karvalymadár leleplezi őket, így  "döbbent csönd 2" támad.

Miután végre Diaz is abbahagyja a sipítozást, mindhárom Angyal lassítva (1) felröppen. Cameron pörög egyet a székkel, felsikoltanak, "döbbent csend 3", majd bejön egy fickó és gépfegyverrel ordítva lő rájuk. A lányok lassítva (2) felrepülnek, és kitörnek az ablaküvegen Patrick "marsallal". Elcsakliznak egy teherautót a gáton.
Közelről mutatnak 2 rakétatöltetet: a gonosz parancsnok kezében és egy tank csövének belsejében. A teherkocsi kitér, így az egyszerre elsütött 2 töltet épp egymást találja el. Patrick és az Angyalok lezuhannak a gátról, de még idejében fel tudnak mind a 4-en kapaszkodni a zuhanó teherkocsitól immár külön zuhanó helikopterre - ketten a szárnyra, ketten az utastérbe. Mivel semmi bajuk nincs, a gonosz parancsnok telefonál egy félmeztelen pasinak, aki egy másik alakhoz megy, és gyanúsan Charlie angyalai-s pózban állva beszél vele a kandallótűz hátterében.

A TV-sorozat nyitóképsorainak utánzatából megtudjuk, hogy Alex, Dylen és Natalie még mindig "3 nagyon különböző kislány voltak". Nemcsak, hogy valamelyikük 
  • téglát tört a homlokával,
  • két keréken tanult vezetni,
  • kemény drogot szívott,
  • börtönben verte be felettese fejét,
  • lovagolt és
  • űrhajós volt;
  • koncertezett
de egyszersmind
  • A Hódok csapatának pomponlányai közt hódjelmezben hangosan röhögve beszakított egy szurkolói zászlót,
  • gimnasztikai versenyen vett részt, miközben apja akkor is "Keményebben!"-t kiabált neki, amikor lassítva (3) pördült 8×10-es eredménnyel,
  • pankrátorként lassítva (4) hátrapördülve győzött le egy vékony testalkatú pankrátort,
  • középiskolai diáklányként a világ veretlen, általános iskolás sakkmesterének mattot adott,
  • terepjáró-versenyen kocsikon ugratott át és pörgött,
  • egy farmon egy állat méhébe két karral nyúlt be, hogy kivegye onnan az immár újszülött kicsinyét,
  • CGI-szilikonruhában ellopott egy ékszerkardot valami múzeumból,
  • és az utcán lasszózott meg egy menekülő férfit.



Kezdetét veszi a bonyodalom: Bruce Willis teljes katonai védőőrizete a földön hever, és őtőle is elveszik a fegyvere helyett a gyűrűjét. Közben látjuk, amint az Angyalok táncolva pakolnak lakásukba a strand mellett. Kiderül, hogy az új Bosley a régi Bosley féltestvére - bár ő harsány, sörtehajú néger és egyetlen hasonló vonásuk sincs. Az FBI igazgatója elmondja az Angyaloknak, hogy egy titkos tanúvédelmi program személyi listája két titánium gyűrűn van tárolva, melyeket elloptak.
Nyomozásuk során a lányokat simán beengedi egy rendőr egy bűnügy helyszínére. "De ti jók vagytok." Miután a rikító fényes piros szobában megvizsgálták Bruce Willis holttestét, otthon Lucy Liu vendéget kap, a rég nem látott édesapját. A következő jelenetben látjuk, amint közelről mutatják Cameron Diaz idomait bikiniben. Aztán megismerjük Demi Moore ex-Angyalt, amint közelről mutatják az idomait bikiniben, Diaz-éval együtt. Közben Drew Barrymoore ls Lucy Liu egy kocsi alól bámulják, amint egy fiatal férfi egy szál törülközőben letolja a gatyáját.

És most új helyszín: az Angyalok egy punk-motorversenyen vesznek részt, ahol 30 métereseket ugranak, pördülnek motoraikkal lassítva (5), mutatványokat adnak elő. A célszemély 30 méteresre felugrik, csak, hogy közben lassítva (6) lövöldözzön 5 méterről a lányokra, és mind a 12-szer elvétse. Amikor ugyanezt egy másik figurában próbálják megismételni lassítva (7), az egyik Angyal leteríti őt egy csavart rúgással.
Apropó csavar: az akció során az Angyalok birtokába kerül egy fotó Drew Barrymoore-ról. Később Barrymoore elmondja, hogy ő is a tanúvédelmi program tagja volt, mielőtt Angyal lett, csak egy Seamus nevű maffiózó megzsarolta.

Drew Barrymoore Lucy Liu és Cameron Diaz elmennek egy apácazárdába. Egy flashback-ből kiderül, hogy egy kisfiú képes volt hörögve hátraszaltózva felugrani és kitépni egy hajtincset egy apáca hajából, aki a kisfiú frizuráját vágta. Közben Lucy Liu apja meglepődve látja, hogy lánya fiúja, Jason táncolva hallgatja a zenét.
Új helyszín megint: az Angyalok nyomozásuk következő állomásaként a Rózsaszín Párduc nyitódalára adnak elő erotikus show-műsort, hogy megszerezzenek egy igazolványt. Egy másik jelenetben megtudjuk, hogya két titánium gyűrűt nemcsak aránylag lazán őrzik, de hogy a különlegesen szakképzett Angyalok nem tudják megkülönböztetni a platinát a titántól.

Újabb harcjelenet: feltűnik a korábban börtönéből kiszabadított Seamus, örökké csupasz felsőtesttel, egyfolytában köröző kameraállásokkal megszakítva. Miután felbukkant egy rakás agyatlan verőlegény gépfegyverrel. Seamus ráförmed Barrymoore-ra, hogy adja oda a két gyűrűt, az pedig szó nélkül megteszi. Csak ezután hajlandók kirúgni a biztosítékot, kitérni a gépfegyverek golyói elől és leharcolni a bandát, időnként kicsit megint belelasstíva (8) rúgásaikba és pörgéseikbe. És a jelenet csúcsán Saemus T-1000-t leutánozva átgyalogol egy lángoszlopon, ami még be is robbant. Aztán, miután az Angyaloknak elég időt hagyott, hogy meglépjenek, visszamegy a tűzbe.

Szabadidő-képsorok következnek: Lucy Liu azt találja, hogy apját a lány pasija oktatja ki, hogy mi a titkos hivatása Charlie-nál. Liu ezért bocsánatot kér "apucitól": "Most megyek és lezuhanyzom, mert be vagyok borítva... nos, eltudod képzelni, mivel, haha...!"  Cameron Diaz az első részből megismert pincérfiúval randizik, miután kiderült, hogy ő is a Hódok csapatában volt.

Barrymoore elhagyja az Angyalokat, hogy ne legyenek veszélyben – kis milliomodszor is. Egy kocsmában megjelenik neki Kelly Gerrett a kocsma közepén a fénysugárban, és ez meggyőzi, hogy menjen vissza hozzájuk. A többiek kispekulálják, hogy valójában Robert Patrick akarta mindkét gyűrűt.
Követik, ő kitárt karral a nyílt téren üdvözli a partnerét, az meg lelöveti. Demi Moore az, 2 aranypisztollyal! Ő üdvözlésképpen lassítva (9) átpörög egy korláton, és térdhajlítás nélkül landol vagy 30÷2 méterrel lejjebb. Megjön Barrymoore és Moore lassítva áthajítja maga fölött, hogy még éppen elég közel legyen őhozzá, hogy hátba rúghassa. A kamera a 4 Angyal arca között rángatózik, aszerint, hogy mikor ki beszél. Moore lehurrogja a lányokat, hogy "1 napig se bírják ki egyedül", és egy "hangszórótól fogadnak el parancsokat". Aztán a 3 Angyalok lassítva (10) felröppennek, hogy Demi Moore hátba lőhesse őket.

Otthonukban Moore üdvözli a hangszóróba köszönő Charlie-t. "Madison, mit tettél?" "Ne tedd ezt, Madison." "Nem ez a válasz." Tehát az ügynökségnél tradíció Angyal-csapatok előállítása? A párbeszéd végén Demi Moore szétlövi végre a hangszórót, drámai zenei aláfestéssel, mintha magát Charlie-t lőtte volna meg.
Közben kiderül, hogy az Angyalokon kevlár-mellény volt, mert - meglepődésük ellenére - gondoltak rá, hogy éppen most és ennél az ügynél kellhet kevlár-mellény. Kiokoskodják, hogy Demi Moore Jason filmjének a bemutatóját bombákkal akarja felrobbantani. A kocsijukhoz mennének, de az felrobban, amitől lassítva (11) hátraesnek.


Katarzis: Hollywood-ban Bosley és szintén teljesen néger anyja várakoznak a tömegben. Közben Demi Moore több rövid montázsnál bundában rúzsozza magát az eseményre. Bandáját, akik a lifttel mennek fel, a porondon letartóztatja az FBI. Kiderül, hogy az Angyalok megint férfiálruhában és maszkokban voltak, és ott állnak Demi Moore mögött a tetőn. Lassítva (12) látjuk, ahogy Moore megpróbálja lelőni őket, de azok kicselezik és helyben szétszedik az aranypisztolyait.
Megjelenik a fegyveres banda a végre ruhában levő Saemusszal, és lekezd lövöldözni. Megjelenik a néma nyársaló ember - akiről a flashback szólt -, lassítva (13) lelöki Saemust. Aztán fojtogatja Barrymoore, majd csókolóznak, és 1-1 tincset tépnek le a másik hajából, ahogy a fickó tette kisfiúként azzal az apácával. Ettől vonzónak találják egymást. Hirtelen visszajön Saemus, beleállítja saját nyársát a fickóba, Barrymoore pedig dühös lesz.


Diaz verekszik Moore-ral, Lucy Liu pedig rövid szoknyában verekszik Saemus bandájával. Saemus öngyújtóval kekeckedik a nagy E-táblabetűn kapaszkodó Barrymoore-ral, de aztán kiveri a lámpákat. Itt 2 mozdulatsor zajlik párhuzamosan:
1.    Barrymoore lassítva (14) hátracsavarva a testét fel tud röppenni álló testtartásba a táblabetű felületére;
2.    Közben Saemus lassítva (15) lezuhan, éppen ugyanarra a nyársra, ami áldozata holttestéből áll ki. De ettől még nem halt meg: a táblabetű rázuhan Saemus-ra (de mi az a röpke, vékony gyíkszerű hang, ami abban az 1 másodpercben hallható volt?).


Demi Moore berobbantja a bombákat, de ő és a 3 Angyal lassítva (16) leugranak, de közben mind a négyen magukkal rántanak kábeleket, amiket liánként használva tudnak repülni. Repülés közben Demi Moore egy tartalék-bombát dob a vörös szőnyegre. De Bosley megragad egy vékony aranyozott állványt, és baseball-ütőként használva visszaüti a bombát a levegőbe. A közönség ujjongva megtapsolja a tűzgolyót.


Demi Moore lassítva (17) beugrik a kocsijába, miközben a lányok - legalább 100 méternyi ívelt átlendülés után - földet érnek. Diaz-nak még sikerül is éppen Moore kocsijába beleugrania. Barrymoore és Liu csak a csomagtartót érik el. A kacsázó kocsiban Demi Moore még mindig a volánnál, és Diaz-zal verekszik.
Aztán Moore behúz egy nagyot Diaz-nak és vicsorogva rátapos a gázra. Nekimegy egy reflektorlámpának, és lassítva (18) látjuk, amint a kocsi megpördülése közben Diaz üt egyet, Barrymoore egy mozgólépcsőn köt ki, Liu egy kirakatüvegen át a kirakati babák közé. A kocsi spárgázva vetődik az úttesten, be egy színházba. Liu és Barrymoore némán merednek a semmibe, amivel az írók megpróbálják azt érzékeltetni, hogy talán meghaltak. Diaz a hasából kivesz egy üvegszilánkot: most először a 2 film során sebe van, és 1-2 másodpercig még fáj is neki.


Végső harc: Diaz és Moore lassítva (19) pörögnek, deszkát rúgnak a másiknak, majd Moore egy tartalék aranypisztolyt szegez Diaz fejének. Puszilja és lenyalja Diaz arcát, amíg Liu és Barrymoore ott nem terem. Ők hárman lassítva (20) lerugdossák a gonosz Demi Moore-t, aki a színpadot beszakítva ordítozni kezd, leveri az egyik gázcsövet és lassítva (?)belelő  a gázba, hogy az biztosan felrobbanjon. És kiderül, hogy nála voltak a titángyűrűk, amik kiestek épp a zuhanás kezdeti pillanatában a zsebeiből.
Befejezés: Liu, Barrymoore és Diaz ott találja Bosleyt a megnyitó ünnepségen, aztán Liu apját is. Utolsó fricskaként Liu még tudjátok-hogyan átfordítja az őt csak üdvözölni akaró Jasont a hátára, majd csókolóznak. Diazt a pincérfiú az 1. részből eljegyzi, és mindannyian örömködnek, hogy milyen jó barátnők.
The End.
Azután záró képsorok, amint az Angyalok a 2. rész forgatása során néha nevettek.

Annak ellenére, hogy a fentiekből lényegében egy Mátrix-szerű pornóreklám képe rajzolódik ki... valahol szórakoztatja az embert a film őszinte hamissága, az összeillőséget kerülő bohózat sokszínűsége. Amíg csak a látványorgiára figyelünk, addig talán el lehet viselni, elképzelve, hogy mi mindenre lehetnénk képesek az itt látott gravitációs viszonyok között. Az Angyalokat játszó színésznők helyében pedig komolyan elgondolkoznék rajta: "vajon nekem való pályát választottam-e?".




2011. december 4., vasárnap

Die Hard 4.

Közhely, hogy a Die Hard-trilógia fémhorpasztó, véres stílusa a mai stúdiók számára inkább kockázatkeltő, semmint bíztató vonás. Adja magát a kérdés: miért döntöttek mégis úgy, kerek 1 évtizeddel a 3. rész után a Fox filmesei, hogy egy újabb Die Hard kasszasiker lehet?
Csak a 3. rész anyagi sikere nem lett volna elégséges indok. De amikor az olyan sikerszériák, mint a Transformers uralják a piacot, egy régi vágású akciófilm, mint a Die Hard, biztos nagyot szólna ma a mozikban. John McClane legendás szerepe Bruce Willis-nek még kopaszon is jól áll, és ha a Halálos fegyver kapott 4. részt, miért ne kaphatna a Die Hard? Mindkettő népszerű akciófilm-franchise. A főszereplő igent mondott, szóval mire várunk még?


Senki se maradt a régi filmek mellékszereplői közül: se Holly, se Powell, se John főnöke, se egy korábbi munkatárs vagy lehurrogott ügynök. McClaine élete ettől még sivárabb, még jelentéktelenebb lett. Hogy legalább egy minimális kapocs legyen az életében, lánya - akit az 1. filmben láthattunk gyerekként - mostanra felcseperedett, így figyelni kell az aktuális fiúira. Ami még nagyon szemet szúr: megpróbálták korszerűsíteni - értsd: sterilizálni - a Die Hard-filmek hangulatvilágát. Mégpedig ugyanazzal a módszerrel, amivel hajdan a Superman 3.-at:
  1. számítógépek tömkelegével, illetve az azok révén végrehajtott stiklikkel 
  2. állandó szófolyam komédiázással, egy szimpatikusnak bemagyarázott, hétköznapi fickó részéről
Az R-kategóriát PG-13-ra cserélték, ami miatt Willis komolyan elmarasztalta a stúdiót. Onnantól kezdve, hogy egy emberi lényekkel előadott, szivatós, csonttörő akciófilmről van szó, igenis vállalni kell, hogy ne csak verejték, de valódi, hamisítatlan testi vér folyjon. Kisebbre vették még a trágár beszólások számát, ami ugyan nem hiba, viszont nem is segített a mű stílusvilágának.


 
A történet egy nagyon is valós fenyegetésfajtát, az átfogó cyber-támadás bekövetkeztét mutatja be. Mi történik, ha egy profi csoport egyszerre tudja megbénítani a tőzsdét, az infrastruktúra szerveit, röviden: az élet minden területét egyenként. Virágkorukat érik a hekkerek és kódfeltörő geek-ek, a fejetlenség közepette pedig John-nak szintén egy hekker segítségére van szükség, hogy megtalálja a rosszfiúkat.
Nem számít, kit raktak be főhősnek, bárki keménykötésű akciósztár lehetett volna. Előhozzák Sylvester Stallone-t vagy Westley Snipes-ot, kitalálnak neki egy izmos, "keménycsávó" karaktert, és ugyanaz lett volna a végeredmény. John McClane szereplése és a  Die Hard-cím itt csupán reklámok, hogy el lehessen adni egy szabványterméket. Az akción kívül semmi se számít. Mondjuk azok tényleg remekül lettek megcsinálva, legalábbis a többségük bizonyosan. Kedvencem, mikor Johnnak sikerül egy kocsit egy helikopternek nekiröpítenie.


Mankón járó sérült a cselekmény. Minden pörgés, üldözés és közelharc dacára a feszültség, a végkimenetel kétessége valahol elenyészik a szürkéskék szilikonvilágban, amit elénk tárnak. Ezen a ponton nem érdekel az akció: sokkalta jobban kellett volna részletezni és hangsúlyozni a cyber-offenzíva egyes következményeit! Olyan dolgokra gondolok itt, mint:
  • a kórházak katasztrofális helyzete, főleg a sürgősségin, éjszakai műszakban;
  • a tőzsdekrach kapcsán a vállalatok dominódőlése, munkahelyek tömeges megszűnése;
  • a rendőrségi munka akadozása és a közbiztonság lenullázódása;
  • az egyre nehezebb élelmiszer-ellátás;
stb. 
Huzamosabb ideig 2 aspektusát láthatjuk a hálózati bénulásnak: az emberek a pénzüket követelik, illetve hogy a forgalom az utcákon karambolokat és dugókat okoz. Minden mást vagy nem, vagy alig egy szemhunyásnyit hajlandóak beengedni a produkcióba. Egy megalopolisz, vagy akár az egész országszelet megbénulásáról van szó! Mintha a film tudná, hogy odáig úgysem fajulhat a helyzet, mert feltűnik a főszereplő és idejében rendet tesz, mielőtt bármi maradandó hátrány származna az egészből. 



Fejlett karaktert ne várjunk John-on kívül, mert olyan nincs a Die Hard 4.-ben. Kétféle embertípust találunk itt: átlagpolgárok meg Net-zsonglőrök (és mintegy kakukktojásként John). Az már jó pontnak számít, ha valaki kellő műsoridőt kap, és nem dobál folyton frappánsnak szánt beszólásokat. A leginkább kedvelhető arc talán Lucy McClane, John lánya. Ő se bonyolult vagy eszes lélek, igazából nincs megfogható egyénisége. Apjára meg aztán semmiben se hasonlít, bármennyire is szeretnék ezt bizonygatni az alkotók.
Amikor a végén pisztoly szegeződik Lucy fejéhez, John már ismert dilemma elé kerül. Hans Gruber is így fogadta John-t a feleségével. Az volt az egyedüli nagyjelenet, ahol a feszültség nem abból eredt, hogy össze-vissza kell lőni és törni valamit, vagy hogy egy billentyűzetet kell nyomogatni.



A legrosszabb eset pedig Matt Farell, az őrizetesből lett alkalmi társ Johnnak. Ő a Die Hard-filmek Jar Jar Binkse: az egyik legtöbbet fecsegő, legirritálóbb szobamanó, akit Bruce Willis filmográfiájában felfedezhetünk. Messze túl sokat poénkodik, képtelen vigyázni magára, elemi szinten nincs realitásérzéke. Mikor fontos információval látja el Johnt, azt sem tudja körítés nélkül elmondani. Egy ilyen karakternek nem a megmenekülését kívánjuk, hanem hogy a térde után a fejébe is kapjon golyót. 
Matt szakállas haverja - a film közepén - szintén tipikus technoguru, aki nagyképűen "parancsnoki hídnak" nevezi azt a disznóólat, melyben napestig trónol. Nem is az akciózásai miatt néztem fel John-ra, hanem hogy ezeket az embereket van türelme elviselni. Ha rendőrnyomozói szakértelme a filmben nem is nyilvánul meg annyira, az apaság kétségkívül csiszolt a tűrőképességén.



A negatív oldal szereplői távol állnak a meggyőzőtől. Az akció kitervelője, Thomas Gabriel egy rátarti, öntelt ficsúr. Stuart ezredes és Gruber-fivérek után ezt a gépimádót találták ki Johnnak ellenfélnek? És mikor John belezavar a terveibe, meg van lepve. Miért? Egy ennyire szervezett bűnbanda ne készült volna fel 1 szál rendőr meg egy féleszű stréber megfékezésére? 
Az egész film olyan érzetet kelt, mint mikor egy videojátékban a pisztolyhősnek végig kell mennie a pályákon, és a legvégén majd átölelheti a hercegnőt. E szempontból a "legnehezebb ellenfél" Mai Lihn, Gabriel jobb keze. A nő segít összehangolni a hálózati támadás részleteit. Ám amint John rajtaüt, egyszeriben teljesen más karakterbe fordul: egy beszédhiányos, fogcsikorgató Terminátrix-szá, aki csak megy, törtet előre, és nem lehet megállítani. A sérülésekkel szemben is éppoly ellenálló, mint Jet Li a Halálos fegyver 4.-ben. Apropó sérülés: örvendetes, hogy a PG-13 dacára John arcán mégiscsak láthatóak véres hegek és horzsolások.

A nyomozás menete, az egyes részletek összeillesztése is elég rozoga. Nyilvánvaló, hogy nem minden masinát vagy rendszert működtet számítógépes hálózat, a computerek ellenőrzése nem jelent abszolút teljhatalmat. De ahogy John és Matt A-ból B-ponthoz eljutnak, annak a logikája gyakran erőltetett. Matt is kicsit későn említi meg John-nak, hogy ismerheti a tetteseket.
Bár Thomas elvileg egy hajdani sérelmét akarja megtorolni, hasonló módon tör a célja felé, mint az első Die Hard-ban Hans: terrorakciónak álcázza, hogy óriási mennyiségű pénzt lop el társaival. A csupa elnöki nyilatkozatból összevágott üzenet is azt a látszatot kelti, hogy terroristákkal állnak szemben a hatóságok. Csak azzal nem számol Thomas se, hogy John McClane egy rádión beszól neki. (Próbálok nem gondolni Gabrielnek arra az idióta "mindent tudunk rólad" hencegésére.) És bár foggal-körömmel védi a tervét, az egész figura egy szánalmas csirkefogó benyomását kelti - akár van pisztolya, akár nincs.


Rozsomák spin-off-jához hasonlóan itt is egy ember viszi a hátán a kusza, zűrzavaros cselekményt, ahová rengeteg különleges embert hajigáltak be petárdának. Fő erőssége az a néhány kemény akciószcéna és John régi karaktere. Illetve még az a néhány ábrázolt probléma is, amely egy ekkora méretű hálózati támadásból következhet: pénzügyi és közlekedési zavarok, nagy felfordulás. Aki egy sima "zúzós" pop-corn-mozit akar Bruce Willis-szel, annak nyilván nagyobb élményt nyújt majd, mint nekem.

2011. december 3., szombat

Charlie angyalai (2000)

A prológusban hangzik el a kikacsintásnak szánt mondat: "Á, már megint egy régi sorozatból készítettek filmet." Ide tartoznak olyan sorozatként született sikerötletek, mint: a T. J. Hooker vagy a The Saint.


Évtizedekkel ezelőtt készült szériák megfilmesítésénél a stíluson és a sztori eredetiségén múlik nagyon sok. Nem biztos, hogy a sorozat jellegzetes vonásai működnek-e a ma világában; hogy azt jelképeznék-e ma, mint fénykorukban. A korszellem és a technikai-politikai változások jelentős újraimidzselést követelhetnek meg, ami magában hordozza a lebutítás veszélyét.
A Charlie angyalai pedig pontosan ez az eset. A maga idejében forradalminak számított, hogy a nők nem üresfejű kirakati babákként tetszelegtek a képernyők előtt, hanem energikus nyomozókat alakítottak, megtartva persze a kötelező dívaimidzsüket. A XX. századdal hál'Istennek a nők hátrányos megkülönböztetése is elmúlt a köztudatból, úgyhogy még extravagánsabb háttereket, harci repertoárt és kütyüket kaphat a három hősnő. Akik Natalie, Dylan és Alex néven futnak Sabrina, Jill és Kelly helyett.


A film története szerint egy szoftvercég fiatal feltalálója eljátssza, hogy elrabolják, női cinkostársa pedig felbérli "az angyalokat", hogy nyomozzák ki az ügyet. Csavarként az szolgálna, hogy a Knox nevű feltaláló közel kerül a leglázadóbb angyalhoz, Dylanhez, aztán becsapja, és meg akar lépni.

Állandó látványvirtuskodás jellemzi a teljes filmet. Az emberek - ideértve az angyalokat is - egyáltalán nem emberekként viselkednek, hanem vagy hülyék, vagy gépek vagy mindkettő! Nyomozói tehetsége a csapat egyik tagjának sincsen. Egyébként Knox és cinkosa, Vivian Wood viselkedése önmagában gyanús lehetne a lányoknak. És nem úgy, hogy kicsit, hanem ordítóan gyanús.


A vizuális effektusok az egyedüli pozitívumai a filmnek, és még azok se töretlenül. A túlzott extravagancia olyan elhibázott panorámakellékeket hoz létre, mint:
  • egy kitömött afrikai férfi arcát utánzó arcmaszk, amit Dylen vesz le az elején;
  • láthatatlanná tevőnek mondott fehér testhez álló streccsruha;
  • bajusszal és rövid hajjal álcázzák magukat férfinek, holott vonásaikon látszik, hogy nők;
  • a biztonsági berendezések közül a fejet tartó kar (a retina letapogatásakor), és a legbelső szoba szikrázó kék fényei;
  • a harci mozdulatok lassításai, valamint a gyakran totál fölös robbanások;
  • a párnázott szumójelmezek Bill Murray és Tim Curry karakterein; 
  • kémiai lombikok tömkelegén keresztülfolyó vegyületből felszínre emelkedik a frissen előállított kéz.
Az alkotók elkövették ugyanazt a hibát, amibe az eredeti sorozat készítői is idővel beleestek. Nevezetesen, hogy a főszerepeket játszó színésznőket kirakati babaként pózoltatják, suta, link poénokkal megfűszerezve. Lucy Liu kapta a legtöbb szexuális utalást, például mikor az irodaházban egy egész vállalati részleg férfiállományát csábítja, idomítja és maga után vontatja szűk ruhában, pálcával.
Semmit nem tesz hozzá a küzdősportok ismerete az angyalok egyéniségéhez, hogy mi van a fejükben és a lelkükben. A készítők egyszerűen hajigálják a 3 lány képességeit 1-1 montázs elejéig, hogy ez "téglát tör a homlokával", a másik sofőrként két keréken tanult vezetni, emez börtönőrként kötött ki, amaz lovagolt és űrhajóra szállt. Valószínűleg az Everest és a két sark is megvolt nekik.




Charlie kilétét a film "nagylelkűen" nem fedi fel, csak a múltjáról kapunk egy apró információtöredéket. Elég tudnunk róla, hogy multimilliomos, a lányok ügynökségének tulaja, ő Bosley és a lányok örökké láthatatlan főnöke. Ő a sorozatban örökké egy mikrofonból állt, itt is ez a helyzet. Közvetlenül az eseményekbe egyszer kapcsolódik be, amikor is Knox, a film főgonoszának szánt jancsibohóc felhívja őt.
Charlie kapcsolata Bosleyval és a trióval pusztán szakmai, ez evidens: ő adja ki a megbízásokat, a lányok pedig a pénzt és az adrenalinfokozó helyzeteket. Önként vállalták hogy titkolniuk kell "kettős életüket" az egész világ előtt. De annyira nem érződik rajtuk, hogy ez nyomot hagyna rajtuk, ami már elidegenítő. A film nem tisztázza, mennyi ideje élik a titkosügynök életformát, de zavaró, hogy nincsenek érzelmeik, max. indulataik meg helyes pofijuk. Dylen átverése pedig inkább megérdemelt tanulságként jött le, semmint a nő szívének megsebzéseként.



Unalmas, szabványra gyártott tömegáru készült tehát a régi TV-sorozat nevével. Nem szórakoztató, végképp nem vicces, mindent eltúloznak benne, és semmi nem tudja megfogni a néző érdeklődését. A látványtár talán fele, Bill Murray és az állandó pörgés együtt tornázzák fel a filmet egy minimális élvezhetőségi szintre. Ötletszegény James Bond-utánzat az egész.

2011. december 1., csütörtök

Alkonyat 2. - Újhold

Mielőtt megkezdem ezt a review-t, szeretném leszögezni, hogy szerintem a 2008-as Alkonyat túlnyomóan a könyv női olvasóinak köszönhette sikerét. Stephanie Meyer a 20 év alattiak érzelmi válságai és a vámpírmítosz összevonásával olyan mesét hozott létre, mely szinte újkori divattá tette az élőholtak világát. Az ellentábor pedig főként ezt, a Bram Stoker írta vámpírjegyek megcsapolását kifogásolta Meyer koncepciójában. 


Senki nem vár egetverő dolgokat egy olyan project-től, mint az Alkonyat - Újhold. Legyenek benne érzelmes, de kedvelhető főszereplők, menetrendszerű konfliktusok, melyek megoldása próbára teheti a főszereplőket - talán több értelemben is. Ebből jó esetben mi is tanulhatunk valamit, és az egész - nem is tudom - egy filmmé áll össze. Ezekre támaszkodva már eladható, sőt az olyan beállítottságú nézőknek ajánlható is lesz a kész produktum. Főleg ha a 2. részt intenzívebbnek hirdetik, és sokkal több pénzt fordítanak az elkészítésére.



Aki törzsrajongója a regényeknek, az innentől ne olvassa a kritikát, mert csalatkozhat.



Mindaz, amit az imént felhoztam, amit egy Alkonyat-filmtől várni lehet... Újhold megbukik, mindegyik ponton! Rendben van, hogy lejjebb kell adnunk az igényeinket, hogy beleélhessük magunkat Eduardo Cullen és Izabella Swan kapcsolatának krónikájába. Mire támaszkodhat egy ilyen film? Erős érzelmek és történetcsavarok.

Ami az érzelmeket illeti: Kirsten Stewart és Robert Pattinson között a gyengédség, törődés és az őszinte szándék szikrája sincs meg. Sehol, soha! A film elvileg Bella és Edward vívódásaira építkezik. De ahogy ez megnyilvánul,  az nem vágyat és kötődést, hanem a másik számító, sőt álszent kihasználását jelenti. Edward és szíve hölgye is önző beállítottságú emberek, akik a másikat egyfolytában kényszerhelyzetbe sodorják.
A színészek mentségére szóljon, hogy a matéria, mellyel dolgozniuk kell, önmagában siralmas. Pattinson és Taylor Lautner kirakatbábuk; Stewart igyekszik, küszködik, próbálja jobban lereagálni a mondatokat és történéseket, mint az előző részben. A gond az, hogy ettől az alapból hitvány dramaturgia még tovább süllyed, a nyálasból a rátelepedő állapotba. Amennyire irritáló és tompa Bella Swan karaktere, azon kaptam magam, hogy sajnálom a színésznőt, aki játssza!



Történetcsavarok... ezek főként abból fakadnának, hogy Bellának új hódolója támad Jacob, az ifjú farkasember személyében. A werewolf (vérfarkas) faj tagjai topisabbak és hevesebb természetűek a vámpíroknál. Bellát Edward kikosarazza, és ez nyitja meg a teret Jacobnak a Quileute törzsből, hogy a lány kedvében tudjon járni. Túl nagy képzelőereje ennek a srácnak sincs, hiszen a saját mosatlan pólójával törli le Bella fejét, amikor az vérzik.
Anélkül, hogy belemennék a részletekbe: Edward azért löki el magától Bellát, mert esélyt akar adni neki a normális életre. Vagyis ugyanott tartunk a probléma követésében, mint az első Twilight-mozi derekán. Ezt pedig sem a gyötrelmes dialógusok, sem a zenei aláfestés nem tudja kozmetikázni. És a végén újra ott vagyunk, ahonnét indultunk. Rajongótábor ide vagy oda: súlya és hírértéke nincs a főszereplők személyes ügyeinek:
  • nem tudom féltésnek betudni, hogy Edward folyton goromba a szerelmével;
  • nem tudok együttérezni kettejük családjaival, hogy Bella akaratlanul folyton megsérül;
  • nem tud meghatni, hogy a lány szándékosan életveszélybe sodorja magát, csakhogy Ed figyelmét felkeltse; 
  • konkrétan hülyeségnek tartom, hogy félmeztelen ficsúrok körbeállják Bellát, csakhogy Jacob bizonyíthasson neki 
  • és végképp nem érdekel a szokásos erőltetett szóbeli humor Bella barátaitól, amit az első részben is több irányból megkaphattunk. 

Formula szerint a katarzis valamilyen személyes kálvária kivetülése lenne a főszereplő környezetére. Erre a titkos Volturi-társaság itáliai templomában kerülne sor. A rend elvileg a vámpírok törvényeit tartatja be, rituálékkal és egyéb lopott áthallásokkal - egyebek között az Interjú a vámpírral c. filmből. Ez úgy-ahogy van, halva született szál, tele hézagokkal. Léteznek minden földi vámpírra érvényes törvények? Mi ennek az alapja? Hogyan tartatják be úgy, hogy ne kockáztassák lelepleződésüket az emberi világ előtt? És miért nem került ez említésre se a bevezető epizódban? Hogy Bella előtt miért, az nyilvánvaló: ő még "új lány" volt a Cullen-klánban. De hogy az életük egy ilyen meghatározó fóruma említésre se került, most meg igen, az erőltetett hozzátoldás.



Edward utolsó esélyét a jellemfejlődésre is elszúrják. Amikor felkeresi a templomot, úgy tudja, hogy Bella közben életét vesztette. Ez már önmagában komoly számvetésre késztethetné a férfit. Hogy dolgozza fel ezt a maró veszteséget? Mit csinálhatott volna másként?  
De ehelyett átvedlik egy nemtörődöm fafejjé, aki ország-világ előtt akarja kinyíratni magát. Nem vicc: kifejezetten a saját kivégzését próbálja kiprovokálni! Hogy Bella időben odaér a helyszínre, annyit változtat a felálláson, hogy Edward bánja a dolgot, és immár ketten szorulnak megmentésre. Szükségtelen részletezni Bella könyörgését, hogy Edward életét mégis kíméljék meg. (Ennyi dráma a 2. Power Rangers-moziban is volt, ahogy Rockynak megsérült a háta.) Önmagában, egy másik filmben az ilyesmi jót tesz egy filmnek, ám itt épp az ellenkező irányba rántja az összképet, főként, mert a cselekmény konfliktusa egy mondvacsinált, helyben köröző kálvária.


A CGI-effektusok nagyon primitívek - elsősorban a metamorfózis a vérfarkasoknál. Arányérzék nélkül lassítják az akciójeleneteket, illetve mutatják Bella flashback-jeit Edwardról. Ahogy az utolsó léghajlító esetében, úgy a trailer itt is sokkal intenzívebb, mint maga a film. Egyes rajongók a zenét állítják ellensúlyként az érzelmi hamissággal szembe. Ehhez csak annyit fűznék: hangzatos dallamot a kerti kapálásról szóló kliphez is lehet tenni, mégse változik tőle a jelenet tartalma.


Victoria, a film antagonistája sem sok vizet zavar. Motivációja teljesen kimerül a Cullenek iránti, morcos képpel bizonygatott bosszúban. Műsorideje talán még kevesebb, mint Jamesnek az első részből: legnagyobb teljesítménye, hogy lefut egy csomó őt üldöző CGI-farkast az erdőben. 


Előítéletet vagy ízlést félretéve: elvárnám, hogy valami, amit mozifilmként forgalmaznak az illetékesek, az ténylegesen álljon össze mozifilmmé. Tudom, hogy női rajongók népes tábora nosztalgiával gondol rá. Chris Weitz maga nyilatkozta, hogy nem érdekli a film kritikai fogadtatása. De az Alkonyat - Újhold című film nem egy mozgóképes történet! Ez egy satnya, giccstől halott, pornográf jellegű tárháza néhány fiatal színész arc- és testvonásainak.

Yonggary


Több mint 200 millió éve egy földönkívüli űrhajó létrehozott 2 T-Rexnél 50-szer nagyobb szuperszauruszt, amik megkövültek. Az ősi sámánok pedig valahogy megjövendölték hogy előbb az egyik, majd a másik kövület is fel fog támadni, ha a földönkívüliek visszatérnek. Miközben űrhajóik körbeállják a Földet, Yonggaryvel tiportatják le a az emberi civilizációt. 

Zagyvaságnak hangzik? Mert az is, akárcsak a film kvázi minden perce. 


Utánaolvasáskor meglepődtem, hogy maga Yonggary igencsak régi történet, a cikkalany valójában egy 1967-ben készült dél-koreai film remake-je. Godzillához hasonlóan tehát kelet-ázsiai szörnyalakról van szó, aki egy nagyvárosban szörnyű pusztítást visz végbe, míg végül kipurcan.
A filmet az USA-ban 2 évvel a dél-koreai premier után mutatták Reptilian néven. A módosítások és a 6.1 millió dolláros büdzsé dacára a film megbukott, döntően a selejtes történet és az alulfejlett látványvilág miatt. Küllemre nem is annyira Godzillára hasonlít, mint inkább a Mortal Kombat: Annihilation-re: a szörnyek kinézete, a kásás-maszatos tűzcsóvák, a végén a fej nélkül maradt Cykker kilőhető nyakcsápjai, etcetera.
 


Invázióról révén szó, nem hiányozhatnak a hadsereg vezetői se. Nekik inkább nem sorolom fel a nevüket: annyira nincs se jellemük, se realitásérzékük, hogy akár pálcikaemberkék is lehetnének. A földönkívüliek létét és közeledtét úgy érik meg, mintha mondjuk a kubai rakétaválsággal fenyegetőzne valaki. Csak kacagni tudtam azon, ahogy köszöngetnek, lézernyalábokat szórnak, és izomból a nyílt háborúzásra asszociálnak a helyzetről. Továbbá - akárcsak a Godzillában - több házat rombolnak le az ő rakétáik, mint a lény mancsa.
Ékesen bizonyítja ezt a primitív észjárást O'Neil figurája. Háti rakétáján Yonggary felé tart, rálő egy óriási fegyverrel. Majd mikor ez nem tesz benne kárt, felbődülve a koponyájának veti magát, hogy felrobbanjon vele együtt. Remélem, nemcsak én látok párhuzamot Russel Casse "hőstettével" A függetlenség napjából. Elvileg ettől törik össze a gyémánt Yonggary fején, mellyel az idegenek irányítani tudták teremtményüket. Mindegy...


Rajtuk kívül 3 fő tudósembert érdemes megjegyezni:
1.    Holly, a higgadt egyetemi hallgató, aki ki nem állhatja az ásatás vezetőjét, Dr. Campbellt.
2.    Dr. Hughes, aki 2 év bújkálás után Hollyval tudatja először a talált kövület szörnyű titkát.
3.    Campbell egy rátarti tapló, aki teljesen közömbös a munkások titokzatos halálesetei iránt, és ráförmed a rátaposni készülő Yonggary-re: "Én alkottalak!!"



Az ész nélküli rombolászás Seoulban egészen vehemens. Yonggary, illetve a hamarosan megjelenő ellenlábasa, Cykker abszolút nem fogják vissza magukat. Ezen a ponton már a földönkívüliek is csak külső szemlélői az eseményeknek, hisz Yonggary öntudatra ébredt. Annyi különbség van köztük igazából, hogy Cykker tömzsibb, és - mint említettem - nincs szüksége a fejére, hogy mozogni tudjon. 
És a végén Yonggary nemcsak legyőzi vetélytársát, de hálából Hollyék elvontatják légi úton, hogy kipihenje sérüléseit. Egy 50 T-Rex méretű lényt, aki lerombolt egy fél nagyvárost.
Teremtőik kevésbé érdekesek. Az idegenekről egy jó dolog mondható el: kellően utópisztikusan néznek ki. Ettől eltekintve csak díszek, akikre rá lehet fogni Yonggary és Cykker eredetét. A hangjuk mellesleg irtóra emlékeztet az Űrgammákból a Drakvuf faj tagjaiéra. Amit még megkérdeznék az íróktól, az ez az angol (!) sor az egyik idegentől: "El kell szöknünk, mielőtt Yonggary felfedezi a valódi erejét." Mi lenne az? Ha tippelnem kellene: Yonggary megtanulhat magától teleportálni - teszem azt az űrhajóra. Akkor pedig az idegenek nyilván nem jöhetnének vissza újabb 200 millió év múltán, ahogy eltervezték.


Egyértelmű, hogy komplett katasztrófa a film. Olyan, mint egy videojáték, amit nem tudunk játszani, viszont annál többet derülhetünk a reménytelenül krach minőségén, elhibázottságán. 
Legjobb kifejezés rá talán a kutyaszar szó.