Tágra zárt szemek

Megint olyan klasszikusnak veselkedek neki, amit már rég ízekre analizáltak tőlem alaposabb, "tágabbra nyitott" szemek. Külön filmes oldalak tucatjai fejtegetik Stanley Kubrick életművét, feltehető kapcsolatát a szabadkőművességgel, az általa oly gyakran használt jelképrendszert, a rendező ismereteit a világhierarchia zárt elitjéről és azok titkairól. Ennyire meg se próbálom kivesézni ezt a hírhedt produkciót, inkább csak azt törekszem szavakba önteni, nekem mit sikerült látnom benne.

A Tágra zárt szemek Kubrick búcsúajándéka nekünk, a tömeg emberének. Az Alattvalónak. Utolsó szemfelnyitási kísérlet arról, hogy mennyire álomvilágban, szofisztikált álcák mögött éljük életünket, mert legtöbben nem bírjuk látni a belső és külső világunk igazi, groteszk arculatát. Kubrick ítéletet mond, de nemcsak a "polgári jólét" cukros ideálképe fölött, ami után egy életen át futunk. 

Ez a film egy kritika énrólam, terólad, az összes eddigi és leendő szeretteinkről. Ahogyan kis híján Bill-t a rituálén, minket is lemeztelenítenek, hogy lássuk, mik is vagyunk belül, az erkölcs és a polgári életvitel jelmeze alatt: lelkigyenge, önáltató, nagyon könnyen terelhető lények, akiknek mindig kényelmesebb szemet hunyni a felszín alatti démonaik fölött, mint szembesíteni magukat velük. 

Összefoglaló:

Dr. William Harford és felesége, Alice részt vesznek a milliárdos Victor Ziegler érzéki hangulatú partiján, majd otthon pici droggal koronázzák az estet. Vitájukban Alice férje arcába vágja, hogy hiába pedáns a családfő szerepében, sejtelme sincs az ő, a nők rejtett vágyairól - t'án még a sajátjairól se. 

Ez az önérzetét ért pofon nem hagyja Bill-t nyugodni, és mikor egyik ismerősétől tudomást szerez egy zárt körű jelmezbálról, eltökéli, hogy hivatlanul beoson rá, élményszerzésből. Leleplezik, de az egyik álarcos nő, Mandy átvállalja Bill büntetését - cserébe, amiért az orvos korábban segített rajta. De hogy mit is jelent mindez, azt a férfi későn fogja föl...

Pici előítélet-söprögetés jön: 

1. Szemben azzal, amit a hírhedt orgiajelenet miatt sokan hisznek, az Eyes Wide Shut nem soft-pornó, hanem erotikus pszichológiai thriller. A sztori itt nemcsak ürügy a szexuális tartalmú képek mutogatására (mint pl. az 50 Árnyalat-trilógiánál). Az álmok és vágyak valódisága a film egyik éles témája, egyben a férfi főszereplő kutakodásának a tárgya is (akárcsak pl. az Elemi Ösztönnél). 
2. Nem nehéz értelmezni, mi miért történik benne - márcsak az érezhetően lassú tempó miatt sem. Szerencsére Kubrick-ot nemcsak az izgatta, hogy művét dugig tömje leleplező szimbolizmussal. Bill története egy jól követhető lélektani utazás az árnyak birodalmába, aminek aztán ára és következményei vannak - nemcsak őrá nézve.
3. Gyengébb thriller-eknél csak ködösítésnek rakják be ezt a "valóság vagy illúzió?" kétértelműséget. Itt viszont szerves része a film mondandójának és a tabuparti körüli rejtélynek. Mindaz, amit Bill átél, egyszerre ijesztő és szürreális. Ironikus, mikor Ziegler azt állítja: Mandy önfeláldozása is csak ijesztgetés és színjáték volt... mert az egész história olvasható úgy, hogy "nem valódi", hanem Bill csak álmában élte át! Mintha az orgia a film eleji estély torz tükörképe volna, amit Bill végül ugyanúgy megoszt a párjával, mint Alice a saját sötét fantáziáját vele. Ezért olyan álomszerűek a helyszínek, a fények és színek használata, sőt sok párbeszéd is. 
4. Végül pedig... ez egy film. Egy darab mozgókép. A néző dönti el, hogy a benne látott rituálé a való világunk sötét titka-e, vagy csak hihetően pikáns fikció a művésztől.
   

Maga a cím, "Tágra zárt szemek" is 2 dolgot, kétfajta álmodást jelenthet egyszerre: 

1. az élet illúziói közt alvajáró ember vakságát; vagy 
2. egy szó szerinti rémálmot, a film teljes középső nagy-egységét.

Megértem azt a kritikát a filmmel szemben, hogy a fő páros rég elő kellett volna vegyen egy olyan "kézenfekvő" témát, mint a tudatalatti vágyaik /álmaik. Én is hajlok ezt gondolni. A házasság lényege - minden szabály és norma mögött is - elvileg az őszinte szerelem a lelki társunkkal, ami aztán remélhetőleg egy életre szól. Ehhez képest 

• Harford-ék nem együtt próbálnak kezdeni valamit a dilemmával; 
• Alice rémálma a tengerésztisztről - minő véletlen! - szintén egy orgiává fejlődik, ahol a nő a párján kacag;
• sőt a film végén még az "örökre" szó hallatán is megrémül. Mintha nem is a két szülő együttlétéről, hanem a halálukról lenne szó...
  

Mégse találom Bill-t se szánandó, se már zavaróan naiv fickónak, illetve ezt a házasságportrét cinikusnak. Az volt a benyomásom, hogy van önismeretük, létezik még köztük a kötődés, csak ezek mégse gyökereznek annyira mélyen, mint eddig gondolták. Azt a mentális pincét, ahol Alice fantáziája lapul, még nem tárták föl egymásnak, ilyen szélesre nem. Nem tudnék azonosulni a főhős válaszkeresésével, ha csak az egóját istápolná, amiért nem jött rá magától neje perverziójára. 

A Tágra zárt szemek-ben Bill Harford megtanulja: egy felidézett álom igenis jelent valamit. Bármi is az: nem lehet elbújni előle vagy tudatosan elfojtani, ellenben bármikor előtűnhet, manifesztálódni próbálhat a fizikai valóságban is - ha eddig még nem tudott. Mindezt a szerelemről szoktuk hinni, hogy képes rá, az álmokat meg csak múló elmeterméknek. Akkor valójában fordítva van? Ez a főhőst űző kétely van finoman elővezetve itt.

Olyan kérdéseket hoz föl a film, amiket szerintem minden párnak tisztáznia kellene még esküvő előtt. Mennyire igazi az ún." normális életük"? Meddig terjed a szerelem és a vágyaink, a valóság és a képzelet tere? Mivel jár testestől-lelkestől feltárni magunkat a választott partnerünknek? Kubrick nem tágít a gondolkodtatásunktól, nem kapunk kész válaszokat. 
Még a befejezés is kicsit megtréfált engem: a pár látszólag szemet huny Bill minden rémes felfedezése fölött, egy idillszerű karácsonyi vásárlás során a kislányukkal. Mintha hitegetnék magukat, hogy az egész csak rossz álom volt, happy end-del. Úgy olvasva is értelmes a sztori! De Alice-ék erről egy nyilvános helyen beszélnek így, nyilván féltve egymást és a kislányukat a láthatatlan erőtől, ami azt a lányt is elragadta. Ravasz egy húzás ez: a néző "láthatja úgy", hogy a szereplők "csukták be" a szemüket (az igazság előtt).

Szimbólum-bogarászás nélkül is látni a metaforát, hogy a jómódra törekvő, modern életvitelünk egy hihetetlen nagy illúzióvilág, melyben a rejtett rémálmot a báltagok titkos köre jelenti. Ami engem leginkább felvillanyoz ebben az, hogy a kör Ziegler-en keresztül milyen elegánsan kezeli Bill ügyét. 
Annyira nem hagynak nyomot, hogy a Mandy halálához való közüknek még a gondolatát is kvázi eltüntetik, amikor Ziegler "tisztázza" a történteket Bill-nek. Nem arról van szó, hogy hülyének nézi, csupán a lelkiismeretét helyette nyugtatgatja: rájátszik, hogy a doki milyen ügyetlenül keverte magát ebbe az egészbe. 
Imádtam azt a jelenetet.

Nem esem a sznobok csapdájába, hogy azt éreztessem: akinek nem hoz katarzist, az nem érti/ látja jól a Tágra zárt szemeket. "Let's cut the bullshit, allright?" Kizárt, hogy mindenkinek ugyanazt nyújtsa: felnőttes képtára, lassú üteme vagy kicentizettsége talán ingerlően hathat, ha teszünk magasról az alant megbúvó utalásaira. Nem számít: "felszíni filmélményként" is igazi, tömény thriller, vibráló hangulattal és okos lélekboncolással; szépen kitessékel minket komfortzónánkból a démonaink lakhelyére - a bőrünkben és kívüle is -, hogy kicsit más szemmel nézzünk mind a két világunkra. Akkor pedig Kubrick munkaáldozata már nem volt hiábavaló.

Az Eyes Wide Shut-ot tehát végülis a személyes "elitembe" rangsorolom, és 5/5-öt adok rá.