Harrison Ford és Tommy Lee Jones adják elő "a félkarú rabló" klasszikus esetét A szökevényben. Mit jelent ez? Adott egy átlagcivil, aki rossz helyen volt rossz időben. Könnyen bevádolják egy bűnténnyel - ezesetben a felesége halálával -, ő pedig szökés közben nyomoz a valódi tettes után. Miközben a rend buzgó őre a sarkában lohol. És persze a hatóságokat a frizurájuk jobban izgatja, minthogy talán egy ártatlan embert igyekeznek bármiáron a méreginjekció általi halálra juttatni.
Nem indulatból írok, amikor A szökevényt átlagszinten megírt, erőtlenül kivitelezett filmnek hívom. Minden fordulatában szürke és kiszámítható. Dr. Richard Kimble, a chicagói érsebész története semmit olyat nem nyújt, amit több tucat zsánerrokona ne mutatott volna előtte - legtöbbjük ráadásul hihetőbben, több feszültséggel tette ezt. Harrison Ford tűrhető alakítást nyújt, de vékonynak találtam a háttér felvezetését: Kimble szakálla is hihetőbb, mint azok a boldog képsorok a feleségével Helennel.
Némi feszültség tényleg jut a filmben, de közel sem annyi, mint amennyit a témából ki lehetett volna hozni. Kimble élet-halál harcot vív. Űzött vadként vadász rá a rendőrség, és így kell próbálnia valami bizonyítékot előkaparnia, rátalálnia neje valódi gyilkosára. Azt valóban érdekes látni, ahogy a főszereplő doktor feltalálja magát a szorult helyzetekben. A hamis igazolvány okos ötlet (habár jobban is elmásíthatta volna a külsejét). Többször személyesen is összetalálkozik üldözőjével, Samuel Gerard rendőrbíróval, klasszikus macska-egér játékba kezdve vele. De hogy mibe keverték Kimble-t, kik és hogyan, megússza-e és hogyan: mindez hidegen hagyott, mert nem tudtam azonosulni a sablonos szereplőkkel.
Máris lemetszi nálam a várt élmény jókora darabját, ha inkompetens hatósági szerveket látok hangyák módjára sündörögni. Gerard munkatársai inkább kiscserkészeknek tűnnek, mint egy szakképzett nyomozócsoportnak. Percig se tudtam komolyan venni őket: Kimble fényes nappal jár-kel az utcán, alig 1-2 idegen ismeri fel a képét, holott a városi híradók biztos rég leközölték az arcfotóját. A vége felé szerepel egy lesújtó primitív mozzanat, ahol a főgonosz lefegyverzi Gerard egyik emberét: aki már látott Willy Coyote-rajzfilmet, az hahotában fog kitörni alatta.
Tommy Lee Jones Oscar- és Golden-Globe díjat kapott Samuel Gerard szerepéért. Ennek ellenére is azt kell mondjam: ez a karakter untatott engem, elejétől a végéig. Kétszer még hangosan szóvá is teszi ellenfelének: nem érdekli, hogy egyáltalán bűnös-e. "Nekem ez nem egy kirakó."
Pedig én értem Gerard szemszögét: ő egyszerűen a törvényt képviseli, hivatalos munkája részeként hajkurássza ezt a szökött elítéltet, függetlenül attól, mi vár rá a sitten. A forgatókönyv Gerardra testálja az összes fontos észrevételt, + a lassú gyanakvást, hogy Kimble talán tényleg ártatlan. De semmi olyan nincs ebben a figurában, amitől összetett emberi lénynek látnám őt. Messze a legizgalmasabb látni, ha Kimble-lel összetalálkozik, üldöző és üldözött, szemtől szemben.
Megint azt látom, hogy egy éles társadalomkritika lapul a főszereplő személyes drámájában, amit maga alá temet az unalmas krimiszál. A halálbüntetés eleve csonkítja az igazságszolgáltatás lehetőségeit: ha egy halálra ítélt rabot utólag tisztáznak, azt már megette a fene. Ez a cselekményben szinte semmi figyelmet nem kap, csak párszor látni, ahogy a sajtó kínos kérdéseket intéz Gerardéknak Kimble ügyében. Az esküdtszék ítéletében nagy szerepet játszott Helen Kimble segélykérő telefonhívása: hát esküdt legyen a talpán, aki abból a hívásból ne hinné bűnösnek a tulajdon anyját!
Szűk óra telt el a filmből, mikor fejben én már lejegyzeteltem, miként fog végződni ez a história: Kimble kideríti, hogy egy pályatárs barátja áll a merénylet mögött, pihekönnyen leleplezi, s erre ő saját kezűleg próbálja meg kinyírni - ahogy az a hollywood-i szabvány-rosszfiúkra jellemző. Kimble helyzete ugyan végül tisztázódik, de nem tisztázódnak a kritikus kérdések, amiket az ügye felvetett. Hány ártatlan élet veszett el úgy, mint kis híján Richard Kimble? Mit számít egyetlen ártatlan a rendszer egészének? Hogy lehet érvényben hagyni egy büntetésformát, amit nem lehet visszavonni, ami nem szolgálja, hanem önösen elveszi az életet - akár bűnösét, akár ártatlanét?
Mezei akcióthrillerként is csak a száraz rutint nyújtotta nekem A szökevény. Amellett, hogy érdemtelennek tartom a 7 Oscar-jelölésre, illetve Tommy Lee Jones beváltott díjaira, a végkifejlet elhomokozza a tényt, hogy itt egy ma is létező szisztéma majdnem megölt egy igaz embert. Aki egy gyógyszercsalás leleplezésével maga is emberéletek sokaságát segített megmenteni, jogfosztott bűnözőként. Mindezek jól hangzik elmondva, de végül csak kevés jutott át belőlük a szűrőn, ki a mozivászonra.
Némi feszültség tényleg jut a filmben, de közel sem annyi, mint amennyit a témából ki lehetett volna hozni. Kimble élet-halál harcot vív. Űzött vadként vadász rá a rendőrség, és így kell próbálnia valami bizonyítékot előkaparnia, rátalálnia neje valódi gyilkosára. Azt valóban érdekes látni, ahogy a főszereplő doktor feltalálja magát a szorult helyzetekben. A hamis igazolvány okos ötlet (habár jobban is elmásíthatta volna a külsejét). Többször személyesen is összetalálkozik üldözőjével, Samuel Gerard rendőrbíróval, klasszikus macska-egér játékba kezdve vele. De hogy mibe keverték Kimble-t, kik és hogyan, megússza-e és hogyan: mindez hidegen hagyott, mert nem tudtam azonosulni a sablonos szereplőkkel.
Máris lemetszi nálam a várt élmény jókora darabját, ha inkompetens hatósági szerveket látok hangyák módjára sündörögni. Gerard munkatársai inkább kiscserkészeknek tűnnek, mint egy szakképzett nyomozócsoportnak. Percig se tudtam komolyan venni őket: Kimble fényes nappal jár-kel az utcán, alig 1-2 idegen ismeri fel a képét, holott a városi híradók biztos rég leközölték az arcfotóját. A vége felé szerepel egy lesújtó primitív mozzanat, ahol a főgonosz lefegyverzi Gerard egyik emberét: aki már látott Willy Coyote-rajzfilmet, az hahotában fog kitörni alatta.
Tommy Lee Jones Oscar- és Golden-Globe díjat kapott Samuel Gerard szerepéért. Ennek ellenére is azt kell mondjam: ez a karakter untatott engem, elejétől a végéig. Kétszer még hangosan szóvá is teszi ellenfelének: nem érdekli, hogy egyáltalán bűnös-e. "Nekem ez nem egy kirakó."
Pedig én értem Gerard szemszögét: ő egyszerűen a törvényt képviseli, hivatalos munkája részeként hajkurássza ezt a szökött elítéltet, függetlenül attól, mi vár rá a sitten. A forgatókönyv Gerardra testálja az összes fontos észrevételt, + a lassú gyanakvást, hogy Kimble talán tényleg ártatlan. De semmi olyan nincs ebben a figurában, amitől összetett emberi lénynek látnám őt. Messze a legizgalmasabb látni, ha Kimble-lel összetalálkozik, üldöző és üldözött, szemtől szemben.
Megint azt látom, hogy egy éles társadalomkritika lapul a főszereplő személyes drámájában, amit maga alá temet az unalmas krimiszál. A halálbüntetés eleve csonkítja az igazságszolgáltatás lehetőségeit: ha egy halálra ítélt rabot utólag tisztáznak, azt már megette a fene. Ez a cselekményben szinte semmi figyelmet nem kap, csak párszor látni, ahogy a sajtó kínos kérdéseket intéz Gerardéknak Kimble ügyében. Az esküdtszék ítéletében nagy szerepet játszott Helen Kimble segélykérő telefonhívása: hát esküdt legyen a talpán, aki abból a hívásból ne hinné bűnösnek a tulajdon anyját!
Szűk óra telt el a filmből, mikor fejben én már lejegyzeteltem, miként fog végződni ez a história: Kimble kideríti, hogy egy pályatárs barátja áll a merénylet mögött, pihekönnyen leleplezi, s erre ő saját kezűleg próbálja meg kinyírni - ahogy az a hollywood-i szabvány-rosszfiúkra jellemző. Kimble helyzete ugyan végül tisztázódik, de nem tisztázódnak a kritikus kérdések, amiket az ügye felvetett. Hány ártatlan élet veszett el úgy, mint kis híján Richard Kimble? Mit számít egyetlen ártatlan a rendszer egészének? Hogy lehet érvényben hagyni egy büntetésformát, amit nem lehet visszavonni, ami nem szolgálja, hanem önösen elveszi az életet - akár bűnösét, akár ártatlanét?
Mezei akcióthrillerként is csak a száraz rutint nyújtotta nekem A szökevény. Amellett, hogy érdemtelennek tartom a 7 Oscar-jelölésre, illetve Tommy Lee Jones beváltott díjaira, a végkifejlet elhomokozza a tényt, hogy itt egy ma is létező szisztéma majdnem megölt egy igaz embert. Aki egy gyógyszercsalás leleplezésével maga is emberéletek sokaságát segített megmenteni, jogfosztott bűnözőként. Mindezek jól hangzik elmondva, de végül csak kevés jutott át belőlük a szűrőn, ki a mozivászonra.
3 megjegyzés:
"Tommy Lee Jones Oscar-, BAFTA- és Golden-Globe díjat kapott Samuel Gerard szerepéért. '93 gyenge év lehetett a Legjobb mellékszereplő kategóriában, ugyanis ez a karakter untatott engem, elejétől a végéig! "
Gondolj arra megvan a köv. cikked témája. Keress ki 1993-ban készült film(ek)et, és hasonlítsd össze a színészi alakításokat.
A filmről:
Ezzel a cikkeddel nem értek egyet.Nekem igenis tetszett a filmben a két fő karakter. Pont az fogott meg ebben filmben, hogy nem szuperhősöket, szuperügynököket, meg ilyeneket mutatott be főszereplőkként, hanem ilyen egyszerűbb visszafogottabb karaktereket.
Abban igazat adok, hogy kicsit túl sablonos lett, ennek ellenére nekem tetszett.
Nem tudom jó kérdés-e, van esetleg konkrét dolog a filmben,( jelenet, esetleg történetszál) amit szerinted máshogy kellett volna csinálni?
éna végét találtam a legérdekesebb-nek. Amikor a film végén ár ugye az a helyzet, hogy az épület már körbe van véve, és nincs út se ki se be, akkor volt, hogy tudja, hogy ártatlan, a másik lehetőség, hogy hazudik, de egyik esetben sem juthat ki. "Ideje abbahagyni a menekülést!"
Az egy pszichológiailag egész érdekes jelenet lett, szerintem.
Ja, meg még annyi: Valamit csak kellet látnod benne!
Amikor korában ajánlottam, még nem találtad érdemesnek, hogy cikket írj róla, de később mégis írtál erről a filmről.
Valamit csak kelett látnod benne.
Ha semmit nem láttam volna benne, elhiheted, jobban lehúztam volna. Nem a legrosszabbak egyike, zsáneren belül sem, egyszerűen csak nincs erős szín és szilajság benne, illetve él a mondanivalójában. Átlagsztori átlagfickókkal - mégha az élethelyzet maga nem is átlagos. Mindig próbálok teret hagyni a tévedésnek: ha észreveszem, hogy valami apró információt előzőleg elnéztem, azonnal korrigálom. De a saját észrevételeimhez és összélményemhez ragaszkodom. Nem teszem a közhangulat függvényévé.
"Pont az fogott meg ebben filmben, hogy nem szuperhősöket, szuperügynököket, meg ilyeneket mutatott be főszereplőkként | hanem ilyen egyszerűbb visszafogottabb karaktereket."
Igen, félútig ebben igazat adok. Sajnos manapság már az is nagy dicséret egy fősodorbeli-akcióthrillertől, ha nincsenek politikai konspirációk (pl. Jack Ryan: Árnyékügynök), vagy kipingált ripacs szuper-ámokfutók (pl. a Batman Forever Kétarca). Nincsenek a filmnek túlkapásai, ahogy te is mondtad, visszafogott. De egészében véve vontatott, formularögzített; nem tudta megragadni a figyelmemet egy az egész filmen átívelő vonulata sem. Itt-ott vannak érdemes pillanatai, amik tetszettek, pl. amikor Ford és Lee Jones karakterei találkoznak. Külön-külön szinte semmi nem fogott meg a 2 főszereplőben sem: visszafogottak valóban, de nem elég komplexek vagy érdekfeszítő egyéniségek. A kevés dolog egyike, ahogy Kimble imprózik. Továbbra is úgy találom, hogy túl kényelmesen bújkál, de a hamis igazolvány okos ás evidens lépés, hogy ne bukjon azonnal le.
Egyébként: eléggé meglepődtem, mikor megtudtam, hogy a Sziki-szökevényt, egy paródiát Leslie Nielsennel a főszerepben ennek a movie-nak a paródiájaként készítették.
Megjegyzés küldése