Tini (Mutáns) Nindzsa Teknőcök (2014)

"A gyerekek el fogják hinni egy napon, hogy ezek a teknőcök tényleg léteznek, mire végzünk ezzel a mozival. Ezek a teknősök egy földönkívüli fajtól valók, szívósak, lobbanékonyak, és teljesen szerethetőek lesznek."
"A rajongóknak arra van szükségük, hogy vegyenek nagy levegőt, és lehiggadjanak. Ők nem olvasták a szkriptet."
"Nyugi, mindent hozzáadunk, ami miatt eleve rajongók lettetek. Csak egy gazdagabb világot építünk."

"Michael Bay A SÁTÁN!!"

Az évtized legnagyobb rajongói felháborodása kellett az Interneten ahhoz, hogy Michael Bay visszavonja szándékát, miszerint a Tinédzser Mutáns Nindzsa Teknőcök eredete a világűrhöz kapcsolódna. Ez és az a tény, hogy Jonathan Liebesman, a Battle: Los Angeles direktora fogja rendezni ezt is, borítékolták nekem, hogy fércmunka készült. Már azelőtt, hogy a legelső videóanyag egyáltalán felkerült volna a világhálóra.

Két dologban váltotta be visszafogott reményeimet a Tini Nindzsa Teknőcök reboot-ja:

1. Sikerült új fogást találnia történeten azzal, hogy April O'Neil gyerekkorát hozzákötözte Szecska és a 5 kölyökteknős átváltozásához. (Még a kísérleti project neve is ("Reneszánsz") is külön magyarázatot kap).
2. Illetve a harci koreográfiák, valahányszor ők, Szecska vagy a Zúzó küzdenek.

Az új teknőskaland egyik évfolyamtársát, a Demónát juttatja eszembe abban, amiként megpróbálja eladni magát a nézőnek. Adott egy mese, amit az átlagpolgár már az unalomig ismer. Ezt tonnányi effekttel és idióta mellékszereplőkkel agyontömik, és a legismertebb elemeit kicsit megvariálják, hogy kicsit érdekesebbnek tűnjön. Idáig terjedt az erőfeszítés, hogy a forgatókönyvet építsék is valamivé, ne csak egy köteg fásliként engedjék csüngeni az effektekhalmon.

Elég ránézni erre a filmre, hogy a gyakorlott mozibajáró felismerje, kinek a szellemét tükrözi az egész produkció:

• A földönkívüli szereplők 100%-ig CG-animáltak, óriásiak, hirtelenkedő és gyakran irreális mozgással;
• szuperfém-páncélú, emberfeletti főgonosz;
• militarista jellegű gonosz terv (vegyi támadás);
• ostoba, sokszor szexista poénkodás mindenfelé;
• Megan Fox, mint női főszereplő;
• robbanások, autósüldözések és összetört épületrészek állandó váltakozása.

Márcsak az epikusnak szánt naplamente-totál hiányzik.

Megan Foxszal kapcsolatban kapásból 5 ok jut eszembe, miért volt harmatgyenge April O'Neilként, holott a mítosz legfontosabb emberszereplőjéről van szó:

1. Képmutatásnak tartom, ahogyan Fox visszakuncsorgott Michael Bay keze alá, miután korábban a rendező stílusát Hitleréhez hasonlította.
2. Bay döntése, hogy ő legyen April, teljesen érthetetlen számomra. Mintha mindenképp csak a már "bevált" üresfejű férficsalogányát akarta volna bevetni itt is.
3. Csapnivaló a színészi teljesítménye.
4. April karaktere 1-2 kósza gondolatot kivéve teljesen rosszul lett megírva.
5. És a legszerencsétlenkedőbb módon bizonygatja szerkesztőjének sztoriját a Fürge Láb klánról és a rejtélyes "igazságosztó(k)ról" - míg ki nem rúgják.

Külön kritikus seb April karakterén, amikor elmondja felfedezését Eric Sacks-nak, a kutatónak, aki April apjával kifejlesztette a mutagént sok-sok éve. Ezzel ugyanis a Poklot hozza régi-új barátaira: Sacks technikusai feltörik Donatello computer-védelmét, Zúzó pedig odamegy és megtámadja őket. April semmi lelkifurdalást nem mutat ezért. Látta, hogy Szecska és Raffaelo talán meghalt, 3 társukat pedig elhurcolják! Azok után, hogy gyerekként kimentette őket egy labortűzből, kicsit se érzi, hogy Sacks-nak szólva tönkretett mindent? Nem számít, hibás-e vagy sem: soha nem sejlik föl neki az összefüggés. Még arra sem bír reagálni, mikor a végén Sacks bevallja: ő ölte meg az apját, mikor amaz rájött a valódi tervére!

El tudom képzelni, hogy Bay és Liebesman agyában az új Zúzó egy enigmatikus, sötét vezéralakként manifesztálódott a nagyvásznon.
Egy frászt! Az új Zúzó egy név és háttér nélküli, teljesen transzformerizált robotszamuráj. Sejtelmünk sincs, mit miért akar! Terve, hogy New York-ot vegyi permetnek vesse alá, és az ellenanyagot a teknősök véréből leszívassa - az utolsó cseppig. Ezzel Sacks cége gazdag lesz, és a TV-ben beharsogott Fürge Láb klán "újra naggyá lehet". És valami oknál fogva csakis az élő mutánsok vére kell neki - a halottnak hitt Szecskát és Raffaelót hagyja a fenébe a szétdúlt csatornában.

Mégha a teknősök számítógépes animációja ás csicsás holmijai el is menne valahogy, Szecska már lehetetlenül ronda. Nem hiszem el a testfelépítésüket, a mesterük edzésprogramja pedig egyszerűen szánalmas. És bár amit most mondok, már személy szerint az én fejemhez is odavágták már, de nem félek kimondani: Baynek NINCS humorérzéke! Akármennyire is erőlteti azt kábé minden filmben, amihez köze van. 

A két leggyakoribb poénosztó figurán külön kiadtam:

1. Michaelangelo hippiszerű egyénisége még nem lenne zavaró. De a poénja nagy részét Aprilnek szórja, barinőnek hívva őt, és a külsejét szexista favicekkel kommentálja.
2. April operatőr barátja kizárólag az ügyeletes Jar Jar Binks szerepét foglalja a történetben. Másegyéb funkciója egyáltalán nincs.

A galaxis őrzőiben intelligens volt az, amiként a csapatatagok lazáskodtak, osztották egymásnak az észt, olykor még saját sorsukon és furcsaságaikon is élcelődve. A humor részben a kirekesztettségük miatt érzett magányt és jövőkép-hiányt enyhítette. Az itteni viccek azonban végig olyanok, mint kalapácsütések: talán 3 vagy 4 olyan poént hallottam, amin őszintén mosolyogni tudtam.

A 2014-es átiratra egy Elégtelent adok.

TOP-11 legjobb Star Trek - Az új nemzedék epizód

Mai napig az 5 kedvenc TV-show-m egyike a Star Trek - T(he)N(ext)G(eneration). Nem akarom elhadarni a wikipédiát: 7 évadot ért meg, 18-szor tüntették ki Emmy-díjjal, minden idők egyik legnagyobb nézettségi sikerét hozta Amerikában.

Tinédzserként folyamatosan néztem az eredeti szériát a Shatner-Nimoy-csapattal. Ahogy Spock fogalmazna: "Primitív volt, de rokon". Mármint rokon az érdeklődési körömmel.

Mikor is egy napon mintha teljesen más sorozat nyitójelentét adták volna le. Jól emlékszem, milyen értetlenül álltam a dolog előtt, míg egy frissebb és modernebb stílusú nyitószekvencia során el nem hangzott: Star Trek - Az új nemzedék. Ez szinte azonnal egekig repítette a lelkesedésemet: úgy tűnt, mintha a laposodó széria hirtelen újjászületett volna; Jean-Luc Picard legénysége éppoly érdekes tisztfigurákból állt, mint az előző gárda. Nem kevésbé volt felemelő tapasztalat, mikor később, a legelső Star Trek-mozi előtt visszaköszönt nekem a TNG nyitódala, mint a film eredeti zeneszerzése.

3 évadát folyamatosan kísértem figyelemmel bő évtizede, a többinek egy részét később pótoltam. Tehát a toplistám összeállításakor nem láttam minden egyes epizódot a sorozatból. És mivel huszonévesen már nem szoktam TV-sorozatokat nézni, ez valószínűleg már így is marad. Úgyhogy íme, a kedvenc egész epizódjaim a Star Trek TNG-ből:

11.

Datalore

(Data-Lore)

Pusztán amiatt kedvencem ez a rész, mert Data-ra (ejtsd: "Déta"), a TNG egyik kulcsszereplőjére fókuszál. Kiderül, hogy az őt megépítő tudós már épített egy androidot, Lore-t, akinek teljes emberi érzelemskálával és személyiséggel bírt. Aztán persze kiderül, hogy aljasok a szándékai, átveszi Data helyét, és veszélybe sodorja a hajót.
"Mily szomorú, bátyám. Miattad azt kívánom, bár etyke volnék." 

Izgalmas volt látnom, ahogy Picardék megtalálják Lore darabjait, és felélesztik Data segítségével. Data logikacentrikus főtiszt, mint a Kirk-legénységből Spock. Csak míg Spock hosszú ideig takarni próbálja emberi érzéseit, Data szert akar tenni az érzés képességére. Végcélja, hogy gépi mivolta ellenére olyan emberi legyen, mint az lehetséges.

Lore példáján most meglátja, milyenné teheti őt, ha túl nagy teret engedne érzéseinek. Nem az indulatainak, hanem az emberi késztetéseknek, az ego-nak. Nem túl látványos, de azért legalább érdekes volt a 2 android rövid tusakodása, mielőtt Westley Crusher gyorsan kitranszportálja őt. "Most már látod, mi a hátránya, ha teljesen emberi leszel? A kedvesség is beletartozik."

Megjegyzés: érdekes a szereplők viszonyulásában, hogy Geordi LaForge (előbb hadnagy, majd főgépész is) gyakorlatilag Data legjobb barátja, mivel a vakságát korrigáló visor-szemgép ugyanúgy egyedivé teszi őt, mint Datát az android mivolta. Most Data elveszíti az egyediségét, de az egyénisége egy keveset csiszolódik Lore esete révén.

10.

All good things
(Minden jó, ha jó a vége)

Az utolsó epizód, de a kedvenceim közül a legkevésbé jellegzetes. Az alapszitu ugyanaz, mint a kezdőrészben (Picard Q egyszemélyi bírósága előtt), csak kiterjedtebb. Csak most kiteljedtebb. Túl erősen érezni rajta a keretjelleget. De úgy véltem, mindenképpen ott a helye, mint duplarészes zárás, melyet ráadásul külön díjjal (Hugo Science-Fiction) tüntettek ki.

Az epizód során (megint) egy anomália miatt 2 másik idősík keletkezik. Az epizód során így látunk a múltból, de még inkább a jövőből, negyedszázaddal később, az idősebb és rangban följebb került főszereplőkkel. Eltérő mértékben, de mind megkeresedettek az életük rossz tapasztalatai miatt (Data oktat, Worf a Klingon Tanács vezető tagja, Picard és Dr. Crusher kapcsolatából házasság, majd válás lett).

Q a Q-Kontinuumból a TNG 1. visszatérő ellenje. Pökhendi és cinikus szerzet: szereti az emberiség bíráját játszani, és ha megjelenik, úgy tesz, mintha csak egy mindentől független súgó lenne. A széria során példát látunk rá, hogy megosztja a hatalmát (Riker), vagy hogy a Kontinuum őt fosztja meg erejétől.

A zárás tetszett is, meg nem is. Mikor az anomáliában a 3 Enterprise egymás után eltűnik, a legidősebbiktől Q röpke búcsút vesz. "Viszlát Jean-Luc. Hiányozni fog." A villanás után pedig visszatérünk a "jelenbe": 7 évvel a nyitórész utánra.
Az utolsó jelenet egy kártyaparti a 6 főszereplővel, ami ugyan nem dramatizált, de kissé megáradt befejezés egy ekkora kaliberű sorozatnak. De a dialógus szerint Picard emlékszik Q anomáliás játékára, és ez nekem is segített, hogy végülis megbékéljek vele. "Talán ezért mondta el nekünk. Tudva, mi lett azzal a jövővel, lehetővé teszi, hogy megváltoztassuk." (Riker)

9.

The First Duty
(A legfőbb kötelesség)

Westley Crusher karakterét a trekkerek közül is sokan bosszantónak tartották. Első szereplése után zászlóssegéd majd zászlós lett, utána a karaktert kiírták a sorozatból, és vendégszereplő lett. Tény, hogy valahányszor egy részben az ő karaktere fókuszba került, mindig előtűnt a naivitása, és hogy akaratlanul is bajt hoz a saját fejére. Ez a negatívum sajnos mindvégig megmaradt nála.
De ebben a epizódban úgy találtam, hogy kivételesen csiszolódik kicsit a személyisége. Nemcsak magáról tanul meg valami fontosat, hanem a Csillagflotta - és egyáltalán bármilyen rendszer - szolgálatának mibenlétéről.

A történet szerint Westley cinkosságot vállal egy baleset körülményeinek eltussolásában. Több másik kadéttal együtt egy tiltott manővert próbáltak végrehajtani, de az eset egyik társuk halálához vezetett. Most féligazságokkal leplezik el az igazat a vizsgálóbizottság előtt.

2 dolog fogott meg leginkább:

1. Egyrészt a korábbiaktól komolyabb dilemma, ami elé Westleyt állítja az eset. Mikor még az Enterprise-on szolgált, megtanulta, hogy néha be kell vállalnunk a szabályszegés kockázatát, hogy hűek maradjunk egy bajba került társunkhoz. Most azt kell megtanulnia, hogy ezzel az igazságérzettel vissza is lehet élni: Locarno, a kadétcsoport beosztott vezetője úgy állítja be, mintha a lelkiismeretüket követnék azzal, hogy falaznak egymásnak.
2. A másik dolog az, ahogy Picard pozdorjává zúzza ezt a téves gondolatot Westleyben. A bíráló nagymonológ felvezetése remekül sikerült, tökéletes Patrick Stewart hanghordozása. "Minden Csillagflotta-tag elsődleges kötelessége az igazmondás!" Olyan ez, mint az atyai szigor. Jean-Luc sem "köpi be" Westleyt azzal, hogy jelenti az igazat. Ehelyett vasridegen rávezeti a fiút a döntésre, amit eleve meg kell hoznia.

Bevallom, jobban örültem volna, ha Picard nem "könnyíti meg" Westley dolgát, hogy: valljon, vagy  beárulja. De mégha a félelem bele is játszott, Westley bizonyosan felismerte, hogy nem tarthatja a hátát olyan álbarátnak, aki hűségnek állítja be a cinkosságot. Igen komoly hangvételű rész ez, ami szerintem kimondottan életszerű és elgondolkodtató.

8.

The Measure of a man
(Egy ember mértéke)

William Rikert, az 1. tisztet gyakran került a sorozatban olyan helyzetbe, ahol az Enterprise-on kívül, olykor ellene kellett cselekednie. Mint mikor Q ráruházta a fajára jellemző kvázi-mindenhatóságot, vagy a 2. évadban mikor egy klingon hajó első tisztjeként szolgált. Ez pedig szerintem segített kellően érdekessé tenni a karaktert, hogy Jonathan Frakes a TNG-stáb végleges tagja maradhasson.

Data-ról egy bizottság vizsgálja, vajon tényleg tekinthető-e humanoidnak, vagy csupán emberi imitációra képes gépezet. Ügyésznek Rikert választják, aki remekel az új szerepkörében: olyan vád mellett érvel hatékonyan, amely személyes véleményével ellentétes. Annyira, hogy az - mint később Picardnak bevallja - saját magát is meglepi, mikor Data vész-kikapcsoló-gombját megnyomja (megjegyzem, butító Data karakterére nézve, hogy ilyen gomb ekkor még létezik rajta).

Imponál nekem a személytelen helytállás. A valódi hangsúly az érveken van, nem a szembenálláson vádlott és vádló, vagy lelkiismeret és protokoll között. Riker arra a tudatra támaszkodik, hogy Data ügye csak megnyugtató pro-contra-érvcsere során rendeződhet. Ha eleve arrogáns az alaptermészete, biztos, hogy ez az epizód nem került volna föl a top-10-es listámra.

7.

Where noone has gone before
(Ahová még senki sem jutott)

Egy tudós és asszisztense, "Az Utazó" engedélyt kapnak egy tudományos kísérlet elvégzésre, a fedélzeten. Valami baj történik és az Enterprise majd' 3 millió fényévet sodródik szekundumok alatt. Messzebb, mint ahonnét életükben visszajuthatnának. 

3 fő dolog miatt ez az egyik kedvencem ez a részem.

1. Egyrészt az elképzelés, hogy a gondolat a leggyorsabb mozgó valami - sebesebb, mint a fény- vagy a hiperűr-sebesség. Nem sokat konyítok a fizikához, de hihetőnek tűnik. Egy olyan térbe kerülnek, ahol a koncentrált gondolat képes valósággá válni.
2. Aztán: a tengerkék színű panorámája annak a térközegnek, amibe a hajó átsiklott. A legszebb tájkép a kozmoszról, mely nem a normális csillagközi teret ábrázolja.
3. Végül pedig: a hazajutás. Picard arra szólítja fel a legényéget, hogy mindenki, de tényleg mindenki a hajón csak erre gondoljon, hogy létrejöjjenek az ugrás feltételei. Bármi külső rásegítés, bármilyen konkrét módszer nélkül ez elképzelhetetlenül nehezen kivitelezhető. Főleg úgy, hogy soha nem gyakorolták. De elfogadtam, mivel ez csak egy TV-sorozat epizódja, nem jutna elég idő a próbálkozásokat is mutatni benne.

6.

Skin of Evil
(A Gonosz bőre)

Natasha Yar hadnagy, a biztonsági főnök Worf előtt a Picard-legénység 1. főszereplője, aki az 1. évad vége felé hirtelen halálát leli egy felderítésük során. 21 epizód után már kellően megismertük a karaktereket ahhoz, hogy egyikük elvesztése váratlanul érjen minket, és a temetési jelenet alatt részvétet tudjon kelteni bennünk.

A gyilkos lény neve Armus. Egy fekete, iszapszerű folyadéklény, melyben tömény ártó szándék lakozik. Képes úgy ráfolyni egy emberre, mintha viasz volna, ami látványra kellően visszatetsző és gonosz. Nem igazán világos, miként működik a lény szervezete: a félelme sebezhetővé teszi, így szabadítják ki a fogságából Deanna Troi-t. Tetszett a lény külleme, és a párbeszéde is Picarddal.

A megemlékezés keretében a főtisztek és Westley Yar hadnagy búcsúüzenetét hallgatják. A hologramm egyenként köszön el mindegyiküktől, majd eltűnik. Szomorú befejezés, mely után Yar karaktere még 1-2 epizódban tér vissza, ilyen-olyan történetcsavar keretében.

5.

Encounter at Farpoint
(Találkozó a Messzi Ponton)

Sokatmondó kezdés, hogy a nyitóepizód elején Q máris arra szólítja fel Jean-Luc Picardot, hogy forduljanak vissza a Földre - képletesen az emberi fajra is értve ezt. Ekkor látjuk először azt a jellegzetes, tűzfal-szerű rácsozatot, mely Q jelenlétét jelzik.

Q legtöbbször csillagflotta-egyenruhában látható, de a leghatásosabb szerintem, amikor inkvizítorként jelenik Picardék előtt. Data-val, Yar-ral és Troi-jal az egész emberiség bűneiért kell felelniük, hiszen a XXI. század végéig barbár és destruktív nép voltak, akik évezredeken át gyilkolták egymást, 3 világháborúval kiteljesítve. Ez burkolt kritika, tekintve, hogy ma is sok a helyi háború, és egy 3. vh. bizony nagyonis lehetséges jövőkép.

Q az Enterprise 1. kiosztott misszióját teszi meg a próbatételüknek a Farpoint bolygón. Ha jól végzik el, nem halnak meg. Egy fogságban tartott, energiaéhségben tartott lényre bukkannak, amelyet a helyiek arra kényszerítettek, hogy egy állomás alakjában létezen. 

Igazi alakja egy óriási, fénylő, medúzaformájú élőlény: az űrben az legénység egy hasonló egyedet talál. Ahogy az űrben lebeg a 2 lény, az - függetlenül az effektektől - meseszép látvány, és ösztönösen felvidítja az embert, hogy egy fogságban tartott lény végre találkozhat a fajtársával.

Aztán Q távoztával kapunk egy TV-sorozattól megszokott, "nagy kezdetet" sugalló párbeszéd-részletet Riker és Picard közt:

"Remélem, a misszióink többsége nem így fog kinézni, uram."
"Ó, nem, Egyes. A legtöbbjük még ennél is izgalmasabb lesz."

4.

Where Silence Has Lease
(Ahol a csendet kibérelték)

Nagilum az egyik legérdekesebb jelenség volt a szériában. Egy ismeretlen lényegülésű létforma, mely a hajó műszerei szerint semmi: se energia, se anyag. Egy tudattal bíró dimenziólyuk. Belsejében nincs távolság: akárhányszoros nagyítás mellett is ugyanolyannak tűnik. Egyedüli humanoid megnyilvánulása egy nagy, homályos arc és egy gépies hang: "Az is igaz, hogy csak egy korlázozott létezésük van?" "Léteznek, majd megszűnnek létezni. Önök "Halálnak" nevezik." 

Ami Nagilum karakterét illeti: tipikusan kísérletező hajlamú, de érzéketlen az élet értékére. Tárgyilagosan, és ártó szándék nélkül túlterheli egy tiszt szervezetét, és még a fél legénységet szándékszik feláldozni, pusztán kísérlet céljából. Ez visszatérő vonás a nem-humanoidoknál a Star Trek-univerzumban.


Legérdekesebb ötlet itt az volt nekem, ahogy Nagilum a mi fogalmaink szerinti "valamihez" viszonyul. Nem a hagyományos Múlt-Jelen vagy Emberi-Nem-emberi témakört feszegeti ez, hanem Semmi-Valami (szó szerint "Lenni vagy Nem lenni" kérdés). Mintha az "Élő Nihilum" számára a "valami" csak egy jelentéktelen dolog volna, amit ő lazán, bármilyen formában létre hívhat:

• egy romulán csatahajó,
• az Enterprise testvérhajója, a Yamato, 
• 1-1 alakmás Data-ról és Deanna Troi-ról,
• sőt még 1-1 ál-kivezető-hasadék önmagából.

Bár Nagilumról nem derül ki végül, hogy voltaképp micsoda, nem érződött forszírozottnak, ahogy végül elengedi az Enterprise-t: Picard aktiáválja az önmegsemmisítő programot, hogy Nagilum ne szerezzen tudást a hajóról. Dr. Pulaski (aki a 2. évadban a hajóorvos Beverly Crusher helyett) remekül fogalmazza meg a taktika lényegét: "Ez nem olyan, mint mikor úgy gyógyítjuk a betegséget, hogy megöljük a beteget?"
Erősen tetszettek a kreatív dialógusok végig ebben a részben. Még az utolsó szóváltás is Nagilum és Picard között, ami méltóképp zárja az itt felvetett gondolatokat. "Úgy tűnik, mégiscsak van 1 közös vonásunk. A kíváncsiság."

3.

Q Who
(Találd Q)

Mikor a Star Trek - Kapcsolatfelvételről írtam, leszögeztem, hogy nagy rajongója vagyok A Borg-nak, talán az egész Trek-univerzum leghátborzongatóbb nemezisének. A mechakollektíva, akik minden humanoid lényt és azok minden technológiai tudását asszimilálják (maga az asszimiláció ténye majdcsak a The Best of Both Worlds c. részben kerül előtérbe).
Egészen meglepett, hogy eredetileg a ferrengik lettek volna a TNG fő ellenséges faja, de mivel túl komikus figurák voltak, új ötlet kellett. Csak jól jártunk vele: számomra máig a kedvenc tudományos fantasztikus szörnyalakok egyike A Borg. Olyanokkal egyetemben, mint Darth Vader, a T-1000, HAL-9000, vagy az Alien-királynő.

Q és Picard újabb szóváltásával indítunk: Q szerint eddigi ellenfeleik (romulánok, klingonok) semmik voltak a jövőjükhöz képest. Picard sztoikus válaszát hallva úgy dönt, elrepíti őket oda, ahová csak a következő században jutnának el: "Most majd meglátjuk, mennyire felkészültek!" 

Zöldfülű TNG-nézőként feszülten figyeltem, mikor Q csettintésére az Enterprise a fénytől ezerszer sebesebben, forogva sodródik a quadránsba, ahol rátalálnak a borg-ra. Q teljesen Picardékra bízza, hogy birkóznak meg a problémával: a borgok űrállomás-méretű kockája gyorsabb, masszívabb és támadóképesebb az Enterprise-nál. Úgy üldözik őket, mint bősz macska az egeret. Közeli felvételen még azt is látják Picardék, ahogy a sérült fémdarabkák és huzalok újraképződnek rajta (ez az effekt hasonlóan néz ki, mint a T-1000 felületmódosulásai, ami igazán izgamas hatást keltett).

Egyvalami mégis kicsit zavart, és ez Q többszöri belepofázása a vészhelyzetbe. Nem avatkozik közbe, csak nem tesz jót az epizód hangulatának, mikor jártatja a száját, folyton emlékeztetve minket, hogy ez csak 1 epizód a sok közül. Picard több társa halála és a pajzsuk leállása után hangosan beismeri a tévedését, ezzel Q megnyeri a vitát, és visszarepíti őket oda, ahonnét repülőrajtot vettek.

"Talán Q akaratlanul is jót tett velünk. (...) Lehet, hogy egy alapos fejbekólintásra volt szükségünk."

2.

Elementary, Dear Data
(Pofonegyszerű, Kedves Data)

Egyik legismertebb eszköz a TNG-ben a Holo-Fedélzet, mellyel bármilyen kor és helyszín megjeleníthető, úgy, hogy a program exakt mása legyen a valóságnak. Szabadidő-tevékenységhez használják többnyire, de ez a rész példázza, mennyire veszedelmes eszközzé válhat.

Data új hobbija, hogy Sherlock Holmes-t játszik Conan Doyle-novellák történeteiben. Geordi és a Dr. Pulaski rászorítják, hogy ismeretlen rejtélyt kelljen megoldania, ugyanabban a környezetben. És itt jön a leheletfinom baki: Geordi úgy fogalmaz, hogy az ellenfél legyen Data-hoz méltó intelligencia. Ezzel akaratlanul lehetővé teszi a hologrammnak, Moriarty professzornak, hogy rájöjjön, mi ő, az életközege. A legfőbb célja, hogy létezzen: nemcsak hologrammként, hanem odakint, a valós világban.

Ez az epizód - amellett, hogy lebilincselt a fő dilemmája - törlesztett számomra egy moziklasszikusnál tapasztalt élményhiányt. Nevezetesen a Dark Citynél. Mert bár ott sokkoló volt az alapötlet, hogy egy külső erő naponta variál emberi tudatokat és közegeket, az a film teljesen félreértette, miben áll az emberi tényező. A séma, aminek alapját gének, emlékek, gondolatok és érzelmek egyszerre adják ki. Sematikusnak és túlmisztifikáltnak éreztem a film sztoriját, és cinikusnak a végkifejletét.

Az "Elementary, Dear Data" letisztultan adja elő ugyanazt a konfliktust. Mi a Holo-Fedélzeten is akármilyen tudatú embereket és közeget kivariálhatunk, sőt: tölthetünk és törölhetünk is. Erre itt van Moriarty, a foglyul ejti a doktornőt, és puszta fizikai-gépészeti tudással képessé válik az Enterprise szerkezetét megingatni.

Moriarty dilemmája ugyanaz a kérdéskör, mint amit Nagilum kapcsán vet föl a széria. Mit jelent emberként létezni? Hol a határ "lenni" és "nem lenni" között? Borotvaéles érvcsere zajlik közte és Picard között:

1. Picard elmondja, hogy a hologram energia anyaggá téve, ahogy a tudata is
2. Moriarty pedig Data-val példázza, hogy egy mesterséges "kreáció" is felfejlődhet a hús-vér ember szintjére.

Minden passzol ebben a részben: Moriarty nem sablongonosz; nem elcsépelt, ahogy végül Picard kezébe adja a sorsát; és Picard tűrhető megoldást talál, amivel új ismerősüknek megadhatja a "továbblétezés" esélyét. Bravo!

1.


The Best of two Worlds
(Két világ legjobbja)

A duplarész, mely összeköti a 3. évadot a 4.-el. A széria felezővonala, és a Deep Space Nine-sorozat is az itteni események idejétől indul. A Borg visszatér a Föderáció egyik távoli kolóniáján, és a Földre érkezve csatát kezdeményez.

Picard kapitány elrablásakor derül rá fény, hogy mi is a borg létcélja: "Hozzáadjuk a biológiai és technológiai sajátosságaikat a magunkéhoz." "Mind egyek lesznek A Borggal." Első ízben érezni azt, hogy egy ellenséges entitás közvetlenül fenyegeti a Földet: több tucat hajót pusztít el, minden fegyverükhöz percek alatt adaptálódik.
De a legjobb mégis az az 1 perces jelenet, mikor Crusher, Data és Worf a borg-kockára sugároznak. Tüzelnek a borgokra, míg Dr. Crusher megpillanatja mögöttük Jean-Luc Picard-ot, amint lassan felé fordul... asszimilált borgként! Gyönyörűen velőtrázó és tragikus pillanat, hisz nemcsak maga Picard - immár Locultus -, hanem az ő minden tapasztalata és adati tudása a borgé lett.

Rikerről én sose éreztem, hogy pusztán másodhegedűs volna Picard karaktere mellett. És nemcsak mert többször visszautasítja a kapitányi rangot a 7 évad során. Józan eszű, magabiztos ember, gyors helyzetfelismeréssel.

Van egy mellékszál az új 1. tiszttel, Shelbyvel: ő elítéli Rikert, hogy "kényelmes" volt eddig visszatérően nemet mondania a kapitányi székre. Nekem ez fölösleges volt; így is úgy találtam, hogy Riker éppoly rátermett és taktikus vezetőnek bizonyul, mint Picard. Ellenben veszélyes kishitűséget sugall egy tisztről, ha önösen intézkedget a hajón, míg Locultus feltűnésével le nem esik a veszély valós nagyságrendje. 

Örültem, hogy Picard megmentéséből minden érzelgősséget kiirtottak. Rikerék a kihozott, borgizált kapitányt kettős ügynökként használják fel, parancsjelet szétköldve a borgoknak, hogy menjenek regenrálódni. A maga visszafogott módján megható befejezésnek tartom Picard visszatértét.

1. Egyrészt ahogy visszanyeri éntudatát, mikor a megbénult kocka automatikusan felrobban. 
2. Később pedig, mikor - implantátumait kioperálva - a borg-kocka hűlt helyét szemléli. Egy gigászi, egyesült tudatban élt, így minden emlékét érzi és őrzi.

"Hogy érzi magát, kapitány?"
"...Majdnem emberinek."

Mivel ez az utolsó bejegyzés, amit idén közzéteszek, szeretnék tisztázni pár dolgot. Amolyan újévi fogadalomként.

Előreláthatóan a jövőben is egyedül fogom szerkeszteni a honlapot, mint a legtöbb amatőr cikkíró. Továbbra is 10-es skálán pontozok majd filmeket, de más médiumokat (ismeretterjesztő műsor, videójáték stb.) már nem. Legalábbis nem pontozás céljából.

Apropó: megszüntetem azt a szokásomat, hogy utóbb változtassak egy film pontértékén. Eredetileg az volt a szándékom ezzel, hogy serkentsem a párbeszédet a blog olvasóival. Mostanra felismertem, hogy ez az elgondolás így nem működhet. Azt hiszem, tisztességesebb is lehet az olvasó felé, ha az író utólag csak formailag csiszol 1-1 írást, illetve kijavítja az esetleges hibákat.

Végezetül: Boldog 2014-es évet kívánok minden filmkedvelőnek. Ahogy a Star Trek közismert jelmondata is hangzik:

"Hosszú és eredményes életet!" 

Ghost

"Miért vagy ezen úgy meglepve? Én csak afféle szellem vagyok. Megrekedtem a túlvilág és evilág között."

(Fekete Szakáll szelleme)

A Ghost Patrick Schwayze legismertebb filmje a Dirty Dancing mellett. Óriási sikere lehetővé tette Schwayze-nak, hogy a rendezők ne csak a sármos szépfiú szerepkörére lássák őt alkalmas színésznek. Én nem vagyok rajongója a munkásságának, de a Ghost-tal szerintem is az egyik legösszeszedettebb alakítását nyújtotta.

A Ghost nem horrorfilm, és nem is misztikus thriller - sokkal inkább olyan, mint a meseszerűbb előfutára a Hatodik érzéknek majd' 1 évtizeddel későbbről. Annak szintjét az én szememben nem éri el, de az alapfelállás majdnem ugyanaz. Itt is egy becsületes férfit éjjel lelőnek, és a szerelme szeme láttára hal meg. Amit a lány nem tud, hogy kedvese szelleme ezen a világon rekedt: egy gyilkosság szálait segít elvarrni új ismerősének, mielőtt tovatűnhetne a fénybe.

Bár én sose vagyok elnéző csak mert gyerekként szerettem egy filmet, a Ghost-tal viszonylag későn, alig 1-2 éve ismerkedtem meg. Főleg az tette tetszetőssé számomra, hogy bár témája (egy szellem vendettája a gyilkosain) a misztikumba sorolandó, de nem próbál ködösíteni, végig tiszta, kinek mi a motivációja. A filmnek megvannak a maga fordulatai, és egész ügyesen játszadozik el a kísértetlét különféle aspektusaival.
Maga az elhunyt, Sam Wheat mindvégig egy kedvelhető, tettrekész egyéniség. Túlvilági lényként pedig folyamatosan képessé válik úgy mozogni és tárgyakat mozgatni, mint egy élő valaki. Mintha csak láthatatlan lenne, nem pedig testetlen. Tetszett, hogy itt a halott nemcsak jelenésként, hanem mint cselekvő fél szolgáltathat igazságot magának.


Jerry Zucker, a rendező nagyon, sőt gyanúsan vonzó képet fest a halál utáni létezés mikéntjéről:

1. átmehetünk a falakon,
2. tapasztaltabb szellemtársunktól megtanulhatunk fizikai tárgyakat mozgatni,
3. extraéles hallású állatok bármikor hallhatnak minket,
4. akinek picit is van médiumtehetsége, szintén hallhat minket,
5. a túlvilágon a jó lelket a fénybe jutnak, a rosszakat pedig egy csomó sötét árnyékpaca elcipeli.
6. és a mennyei fénycsóvában a fejlettebb kísértetek még láthatóak és hallhatóak is, míg nem csatlakoznak a trilliárdnyi másik lélekhez odaát.

Mindezen képességek nagyobbik részt inkább vágyálmok. Szeretnénk abban hinni, hogy a szellemlét ilyen megnyugtatóan egyszerű és hasonló, mint az élőség. Sőt képességeink határa kitágul a testetlenné válással. 

Rengeteg tucatthrillerrel szemben a Ghost-nak igazi forgatókönyvet írtak: Samet a bankárt megölik, mert piszkos pénzügylet nyomaira bukkant - nem tudván, hogy legjobb barátja, Carl áll mögöttük. Miután erre rájön, szellemként találkozik egy Oda Mae Brown nevű sarlatán médiummal. Oda Mae révén - kitartó győzködés után - lehetősége nyílik újra cselekvő személlyé válni, hogy megvédje barátnőjét, Mollyt a rá leső veszélytől.

Carlt egy elég szánalmas gonosztevőnek tartom. Értem, hogy ő egy teljesen hétköznapi külsejű és észjárású fickó, aki csak a sarát próbálja takargatni. Világos, hogy a gyávasága és kapzsisága süllyeszti egyre mélyebbre: Samet csak kirabolni akarta, de a halála végülis jól jött neki, folyamatosan játszva a gyászban osztozó jóbarátot Mollynak. Ez a fickó nem bűnvezér, hanem egy egyszerű féreg. Ezzel együtt tartom gyenge és jellegtelen antagonistának: mihelyt valami nem megy a terv szerint, jól kivehetően idegeskedni és kapkodni kezd. A tényleges gyilkosnak, Willynek pedig még esze sincs, csak egy züllött toprongy bűnöző.
Sam legjobb magánakciója azután következik, hogy ő és Oda Mae megszüntették Carl hamis bankszámláját, amin a sikkasztott pénzt tárolta. Sam a frusztrált Carlon szórakozik, és fokozatosan a tudtára adja ottlétét, a gépén betáplálva: "GYILKOS", és hogy ő "SAM". Élvezetes volt látni, ahogy mindettől Carlból egyre jobban pánikba esik, egyre jobban felszínre bújik a valódi énje, a féreg. Molly és Oda Mae életére tör, de Sam megállítja, és végül akaratlanul saját vesztét okozza.

Whoopy Goldberg és Demi Moore karaktere szintén nem ér föl Schwayze-éhoz. Az, ahogy Molly és Oda Mae bekapcsolódnak Sam szellemjárásába, elég idegesítő volt. Először még nekem is vicces volt, ahogy Oda Mae életében először valódi szellemet lát, és Sam addig énekel neki hamisan, amíg nem hajlandó segíteni. Még némi jellemfejlődésen is átesik, ahogy tolmácsolja Sam szavait Mollynak, illetve később önként kölcsönadja a testét Samnek, hogy Mollyval utoljára még megérinthessék egymást. Nem a karakter bosszantott, hanem hogy Goldberg a kelleténél több komédiát visz az egésznek túnusába.

Valahogy nem tűnik őszintének az, ahogy Zucker beállítja a holtak kapcsolattartását az élőkkel. Mollynak csak kínkeservvel sikerül felfognia, hogy kedvese valóban kísértet, és létezik. Sam egy pennyt lebegtet a lány szeme előtt, és bizalmas dolgokat szajkóztat Oda Maéval, mire Mollyt végre sikerül rádöbbenteni a tényekre. Miért nem kereste meg Sam a lányt egyből azután, hogy megtanult bánni a szellemtestével? Persze, hogy egy vadidegentől nem fogja elhinni a természetfelettit - főleg megtudva, hogy Oda Mae korábban csaló volt. Idegtépő, mikor ilyen hosszan kell néznünk újra meg újra, hogy ennyit kell győzködni egy kishitű karaktert, rimánkodni, hogy ugyan higgye már el.

Bevettem a kémiát Patrick Schwayze és Demi Moore között, bár inkább Schwayze alakítása győzött meg. Sam és Molly között egy közepesen meghitt egészséges, kapcsolat képe rajzolódott ki előttem. Nem érződött erőltetettnek vagy túlidealizáltnak, amíg még a férfi az élők sorában volt.

A zárása ennek a movie-nak túl cukormázas nekem. Molly egyszeriben hallani kezdi Samet, nem sokkal utána pedig Sam már teljes valójában láthatóvá is válik a másvilági fényárban. Ez attól lehet, hogy erős érzelmi kapocs kötötte össze őket, így - nyitott szívvel és hittel - érzékelni lehet az elhunyt személyt. Ha Samet azért nem ragadta eddig el a fény, hogy megbüntesse 2 gyilkosát, akkor még logikusnak is tűnhet, hogy a búcsúzkodás idejére Molly és Oda Mae teljes valójában látják őt.

Maga a helyzet kétség kívül megható, hogy örökre búcsút mondanak Samtől. De akárcsak az E.T.-nél, az itteni nagy búcsú is túlzottan szentimentális és ájtatos színezetű. Sam elbúcsúzik a két nőtől, majd elindul a fénybe, a másik dimenzióba, ahol más holt lelkek tünedeznek fel. Felteszem, ez is az isteni gondviselésre utal: a jó lelkek csak akkor nyernek túlvilági békességet, ha rendezett körülmények közt távozhatnak az élők sorából.

A bűnösöket pedig a Pokol fekete lidércárnyai szépen elráncigálják. Azok a gnómszerű figurák legalábbis megmosolyogtatóak: nem tudom, nem volt-e elég pénz jobb effektusokra, avagy Zucker fejében nem volt ettől frappánsabb kép az alvilág démonairól.

Whoopy Goldberg egyebek között Oscar-díjat vihetett haza itteni alakításáért, amit az Akadémia egyik legfurcsább döntésének tartok. Oda Mae figurája nekem semmiben sem tűnt ki a többi fontos szereplő közül. Legtöbbször csak segédfiguraként, "sidekick"-ként asszisztál Sam-nek. A Ghost-ról nekem elsőként mindig is Patrick Schwayze fog eszembe jutni, mint a félbeszakadt földi ügyeit elrendező túlvilági lény.


Összegezve: szolid, egyszerű történet, korrekt fordulatszámmal, de sokszor egyenetlen tónussal, és valószerű, de nem túl érdekes karakterekkel. És hát egy igencsak kényelmes, idealizált képet fest a túlvilágról - talán pont, hogy a nézők halálfélelmét csitítva vonzza be őket a filmre.

Star Trek 10. - Nemezis

A Star Trek: Nemezis meglehetős közmegvetésnek örvend a Star Trek-rajongók körében. A franchise leggyengébb box-office-rátáját teljesítette, ami jól mutatja a közönség reakcióját a movie-ra. Jonathan Frakes, Riker megformálója és 2 film rendezője az akkori rendezőt teszi felelőssé, hogy miért lett a film olyan, amilyen. Stuart Bairdnak nem voltak behatóbb ismeretei a Trek-univerzumról, Frakes viszont - részben a 9. rész gyenge szkriptje miatt - nem volt hajlandó a kamera túloldalán is szerepet vállalni a projekt-ben.

Mint már írtam korábban, igen hullámvölgyes a Trek-mozik minőségi színvonala. Nagy számban vallják a divatos tézist, miszerint a páros sorszámú filmeknél sikerül jól eltalálni az arányokat. Fordulatos és koherens cselekményt írni, erősebbre venni a karakterek motivációit és a személyes drámát, az anekdoták és a provokatív viselkedést pedig szolid mértékűre szorítani. A páratlan számúak hajlamosabbak elkalandozni apróságok, a szereplők és népcsoportok szokásai között, megfeledkezve a szálak az események tartalmi jelentőségéről, sőt gyakran a tempóról is, a nézői figyelmet pedig pusztán látványos effektekkel akarják fenntatani.
A Star Trek V. és IX. eseteiben például még ennyi sem adott.

A Nemezist szerintem sem elit sci-fi-alkotás, de nem nézhetetlen. Tény, hogy nincs annyi kakaó benne, mint az elvárnánk egy várhatóan szériazáró epizódtól. Időnként bizony satnya és erőltetett benyomást kelthet olyan sci-fi-gyémántokhoz képest, mint a Star Trek - Kapcsolatfelvétel, Terminátor 2., vagy A Birodalom visszavág (remélem, nem bánom meg, hogy ezt mondtam mindhármukra).

Szóval az Enterprise megint kénytelen megmenteni a Föderációt a végpusztulástól. (Micsoda újdonság!). A Romulán Birodalom új vezetést kap, miközben egy milicista vezető, Shinzon kapcsolatba lép az odaküldött Enterprise-zal. Shinzonról kiderül, hogy Picard klónja; Datának pedig előkerül sose hallott saját klónja, azaz prototípusa, B-4 azaz "E-lőtt". Shinzon Picardtól akar életmentő DNS-hez jutni, majd a Föderációt egy új pestissel behinteni, ami bármely humanoid szervezetet szerves kősziklává változtat, alig pár szekundum alatt.

A film első fele nyomós ok nélkül vontatott. Az indítójelenet a romulán tanács kipusztításával nagyon jó kezdés. Utána elvileg megengedhető, hogy könnyedebb 1-2 jelenet következzen, ha nem nyúlik túl hosszúra vagy lesz megjátszott. Pontosan ez történik: az eljegyzési ünneplés Riker és Diana között zavaróan jópofázó stílusú. Favicc, ahogy Data énekelni próbál, Worfnak pedig egy szertartás keretében állítólag pucéran kellene szerepelnie, és a kapitány ragaszkodik hozzá.
Worf ebben a filmben nagyon háttérbe van szorítva. Ötletem sincs, miért kellett épp őt a legtöbb szópoén célpontjává tenni. Nem diszkriminatív kicsit, hogy meztelen mutatványra kényszerítenék?

Lapozzunk csak picit: a Kapcsolatfelvételnél egyszer gyávának nevezte, aki inkább a hajót pusztítaná el, hogy mentse az ő életüket. Picard bocsánatot kért tőle, és most újfent kész lenne őt megalázni. És ha a TV-sorozat infóit is belevesszük: Worf öve kifejezetten a becsületét és származását jelképezi, ugyanolyan testrészként hordja, mint tulajdon karjait! Ezek után Worf helyében én inkább vállalnám a hadbíróságot, ha ilyesmit kötelezettségből rám akarnának erőltetni.

Több mindennel nem voltam kibékülve elsőre, mert nem tudtam kontextusban látni őket. Szinte azonnal Előtt-ellenes voltam. Mit keres egy proto-Déta egy romulán-rémán összeesküvésben? Az én tippem: mert a legtöbb Trek-portálon kedvelték a sorozatból Lore-t, Data aljas ikertestvérét. Az elgondolás ott működött, ahogy pl. K.I.T.T.-nek K.A.R.R. a Knight Riderben, vagy Horace Herbie-nek a The Love Bug-remake-ben is. A Picard-Data páros szintén a Kapcsolatfelvételben is működött: szóval most is kapjanak ők döntő figyelmet, ki-ki a saját gonosz másával!

Szerencsére ezt az elsőre fanmágnesnek szánt sztoriszálat szépen integrálták a nagy egészbe. "Előtt" nemcsak egy újabb Lorn:

1. Egyrészt nem kevés köze van a Shinzon-szálhoz. Kiderül, hogy Shinzon arra használja, hogy adatokat szerezzen az Enterprise-ról. És mikor a hajón rájönnek, "Előtt" helyett Data megy föl Shinzonék hajójára, megmenteni a túsz Picard kapitányt.
2. Másodszor: Data android mivolta és háttere "Előtt" esetét taglalva kap felvezetést, tekintve, hogy fontos szerepe lesz majd a katarzisnál. Belemegy, hogy teljes adatállományát letöltsék: erről a néző először azt hiszi, meghülyült a legénység, hogy elővigyázatloanul beviszik Data minden emlékét és adatát a fejébe. De kiderül, hogy ez a csel része.

2 nagy kifogásom lenne "Előtt" kapcsán: hogyan találtak rá hajdan Shinzonék Dr. Sung egyik androidjára?

A másik a Nagy Csel. Először úgy látjuk, a legénység meghülyült, hogy Data összes emlékét és adatát "Előtt" agyába töltik, holott nem tudhatják, nem fejlődik-e majd gonosz egyéniséggé. És mikor Shinzon fölhasználná kémét, kiderül, hogy hamis adatokkal van tele. Ez a történetcsavar kicsit zavaros. Korábban láttak egy ismeretlen funkciójú reteszt "Előtt" feje hátulján. Ekkor kezdtek gyanakodni "Előtt" valódi rendeltetésére? Nem tudom biztosan, az elgondolás maga viszont tetszik.

Shinzon Picard torz tükörképe: Jean-Luc génjéből klónozták sok éve, fiatalabb, mostohább élete volt, és rohamosan romlik a szervezete. Tom Hardynak nem igazán volt mivel dolgoznia itt, ezért megértem azokat, akik legyintettek a szereplésére. Shinzon felettébb ellenszenves karakter, de nem a jó értelemben. Nincs karizmája: a történet szerint halálos beteg, frusztrált és élvezetkereső személy. Picarddal bizalmaskodó hangon beszél, Dianát pedig telepatikus úton terrorizálja.

Értem, hogy kevés az ideje, de a motivációja nem igazán világos. Miért utálták a rémonok jobban őt, mint bárki mást, mikor még csak egyszerű ember-rabszolga volt? Miféle összeesküvés-tervhez kellett épp Jean-Luc Picard DNS-ét fölhasználni sok évvel ezelőtt, talán azelőtt, hogy egyáltalán kapitány lett volna?

Amíg bosszúként értelmeztem a tervét, értelmét sem leltem annak. Inkább arról van szó, hogy bosszúvágyát és kevés idejét használja motivátorként. De még így is valahogy sántít, hogy mit is akar voltaképpen, miért támadná meg a romulánokat és a Föderációt. Meghódítani akarja a két gigaállamot? Vagy csak lerombolni? És miért néz ki a rémusziak öltözéke gyanúsan hasonlónak, mint a borgoké a Star Trek 8.-ból? Csak mert ők a romulánok sötét tükörképei?

A film utolsó harmada az, ami fantasztikusra sikeredett, és ami sokak számára megmentette ezt a filmélményt. Shinzon csúcstechnikai ragadozóhajója (kissé Star Trek 6.-szagú, nem?), a Scimitar igazi ölre menő harcot vív az Enterprise-zal. Ez az első eset, hogy csillaghajó behorpadt híddal is folytatja az aktuális feladatát. És ügyes taktikának tartom, hogy Picard - számolva klónja telepata mivoltával - nekimegy a tányéregységgel a Scimitarnak, felgyűrve azt. Nem tudom biztosan, sérült-e annyira Shinzon hajója, hogy a 2 hajófelület gyűrődése úgy leroncsolja. De ez még hihető.

Amikor korábban meglátogattam egy-két Star Trek-portált, meglepett, milyen sok helyen hasonlítgatják Data és Spock karakterét. Teljesen megértem ezt, nem rovom föl! Mindkettő a tiszta logika szerint gondolkodik, de becsüli tartja az emberi értékeket. És a Nemezis idején Data már első tiszt, mint a 60-as évek sorozatában Spock. 

A dráma egyik tetőpontja, mikor test-test elleni harc alakul ki (Riker majdnem összetöri magát), Data pedig kimenekíti Picardot. Ugye ekkor már mind tudják, hogy Shinzon halálsugár-készüléke a legénységgel ugyanazt művelhetné, mint az első jelenetben a romulán tanáccsal. Data az összes filmváltozat közül itt bizonyít a legtöbbet emberségből azzal, hogy berobbantja a zöld sugarat, Shinzon hajójával és önmagával együtt.

Hagyott némi hiányérzetet, hogy nem látjuk a hivatalos temetést, de értem az okát: az írók nyilván féltek, hogy túl sok rajongó vonna párhuzamot Spock önfeláldozásával a Star Trek 2.-ből. Én nem tartom ezt másolásnak: Data a saját gondolataival, helyzetében és annak szüksége szerint cselekedett. Tényleg megóvta így a legénység tagjait, köztük Jean-Luc-ot.

Az android-karakter kedvelői talán nem voltak kibékülve, mikor utána "Előtt"-öt látták úgy fütyülni próbálni, mint az eljegyzéskor Datát. De - ahogy Geordi mondta - Data csak 1 van. Mégha a tudását és emlékeit Előtt megkapta, nem biztos, hogy ugyanolyan értékei és álmai alakulnak ki. Jean-Luc-ön látszik, hogy mikor Előtt fütyülését nézi, Data mellett Shinzonra is gondol. 

Ezért sem értek egyet azokkal, akik szerint "nincs lezáró-" vagy "búcsújelleg" a filmben. Amikor a legénység Datáról emlékezik, Riker elköszön immár kapitánytársától, közben a renovált Enterprise-t látjuk a dokkban... mindez szerintem már nevezhető "búcsúztató" jellegűnek. Talán nem elég drámai búcsú, de megteszi. És bármennyire nem tetszik az eljegyzési vígasság az elején, újabb világos-sötét ellentétpárba állítható azzal, hogy Riker és Data már nincsenek Picard mellett.

Végül: mint a TV-sorozatok kedvelője kellemes csalódás volt a Star Trek: Voyager kapitánynőjét immár admirálisként látnom, hogy Picarddal beszélget a szituációról a romulánokkal.

A negatív visszhang ellenére személy szerint nem tartom bűnrossznak a 10. részt. Középszerű mű, ami mindent be akart dobni, hangos csattanással befejezni a TNG-filmeket. Az eredmény nagyon felemás lett, és talán én látok többet bele, mint ami valójában ott van.

1. Ha Riker szála (esküvő, előléptetés, tisztbarátok) fontosabb és kevésbé elviccelt lett volna;
2. Ha a film első felét lendületesebbre írták volna meg;
3. ha Shinzon alakja nemcsak aként funkcionált volna, hogy Picard "vadiúj ellenje" a saját torz mása legyen;

akkor ez igenis lehetett volna olyan formátumú hattyúdala a Picard-féle legénységnek, mint amit a 6. chapter-ben Kirkék kaptak. Így, amilyen végül lett, a Star Trek - Nemezisre

Star Trek 7. - Nemzedékek

 "A végén az idő úgyis levadászik minket, akár egy ragadozó."

"A halál hozzátartozik az élethez! A létünk igazságának része."

"Mi lenne, ha azt mondanám: találtam egy új igazságot?"

Tudom, mire gondoltok: "Hová lett a Star Trek III., IV., V. és VI.??" Nos, ez a rész elvileg az összekötő kapocs a két legismertebb Trek-idősík között. Érdekesebb eset a többi filmtől, bár egyikhez se kapcsolódik szorosabban. Nem egy rajongótól olvastam, hogy ez a leggyengébb, illetve a legtöbb lehetőséget elfecsérlő felvonás. És ha azt vesszük, hogy a Star Trek-univerzum első számú karaktere itt meghal, bizony én is hajlok igazat adni nekik.

A Star Trek - Nemzedékek a be nem váltott ígéretek filmje. Büdzsé, vizuális ötletek és színészgárda terén sem volt hiány, de az íróknak sosem sikerül feszes és komplex történetet konstruálniuk, amire mindezt felfűzhetnék. Sok elem nem passzol sem az összképbe, sem egymáshoz (őrült tudós, klingon cinkosok, romulánok által lerombolt űrállomás, Data és Geordi La Forge barátsága, stb.). Elég sok mondanivalóm van erről az alkotásról, úgyhogy most nemcsak 1 képet mellékelek majd.

Az örök élet témája, illetve ennek kapcsán a két kapitánylegenda találkozása. Ez dézsányi adrenalinnal kecsegtető kombináció. Dr. Tolian Soran a Nexus erőmezőbe akar jutni, ami az új Enterprise-B-t fenyegeti. Kirk kapitány feláldozza magát, és szintén eltűnik a Nexusban, hogy pár perc múlva a 78 évvel későbbi Jean-Luc Picarddal találkozzon. Picard legénysége rátalált Soran-re egy állomáson, a férfi pedig épp egy fél naprendszert készül halálra ítélni a Nexus-ba visszajutásért. Picard és Kirk összefog, hogy megállítsák, Kirk meghal, Picard visszatér a lezuhant saját Enterprise-ához, és odébbállnak.

Nem teszek úgy, mintha nem lestem volna a wikipediáról. Van pár apróság, melyek kihagyása kifejezett látványcentrikusságra utal. Eredetileg Kirk kapitány Spockkal és dr. McCoy-jal IS érkezett volna az Enterprise-B próbaútjára. De mivel pár perc cameo 1-2 szövegsorral várt volna rájuk, Leonard Nimoy és a Deforest Kelley is nemet mondtak a felkérésre. Nimoy cameójának ötletét később a Star Trek-reboot újra felvetette, és az - ahogy én látom - jóval hálásabb szerep volt, mint amit itt töltött volna be.
.

Volt egy kivágott nyitójelenet, ahol Kirk ejtőernyős gyakorlatozással szoktatja magát a civil élethez. Ez így ugyanúgy csak töltelékszcéna lett volna, mint Kétarc szökése a Batman Forever elején. De ha jobban kihasználják az írók, bemutathatták volna vele Kirk nehézségeit az életmódváltásban: 

• változó közfelfogás a Flottánál,  
• hogy testi ereje mennyire tart lépést a lelkivel, 
• mennyire eltérő lett saját és régi bajtársai sora, 

vagy ki tudja, még mi.

Kirköt eredetileg Soran karaktere lelőtte volna, de mivel a készítők szerint ez nem lett volna elég teátrális, egy leszakadó hídhoz kötötték a tragédiát. Ennek a módosításnak örültem, mégha ahogy oda kilyukadunk, teljesen erőltetett is volt. Erről majd mindjárt.

Látványtrükkjei egy másik tipikus filmbetegségre is rámutatnak: a sztori nem áll össze. Egyes jelenetek ki vannak domborítva, a többi szokványos. Vannak egészen mutatós beállítású momentumok (Enterprise kettéválasztása, a tányéregység lezuhanása, a Nexus a Veridian III. légterében), mások meg feltűnően bagatell kinézetet kaptak. A jelenet, ahol a klingon csatahajó elpusztul: az a Star Trek VI. egyik robbanásjelenete, amit odavágtak, pénzspórolás címén! A TV-sorozatban az ilyesmi nem zavart volna. Itt viszont utóbb becsapva éreztem magam tőle.

Nemcsak a látvány-kelléktár kivételez egyes részletekkel, hanem az írók is. Hinnem kell, hogy néhány frappánsan elgondolt jelenet köré eszkábáltak egy rozoga szkriptet, ahol rongybabaként rángathatják A-tól B-be a fejleményeket, hogy haladni tudjon a cselekmény. Nemcsak tele van logikai lyukakkal az egész, nemcsak sok kulcspillanat nem kap rendes felvezetést (pl. Picard testvérének halálhíre, Sulu lánya), de pár mellékszálat (pl. Kirk magánélete, nexus-i illúziója, vagy Data érzelemchipje), meg se próbálnak összefűzni a fő történetfonállal. 

Guinan karaktere szerint a Nexusban nincs tér és idő, viszont bármilyen valóságba eljuthatsz. Aki bekerül, halhatatlan lesz és álomvilágban létezhet, abszolút sértetlenül. A forgatókönyv számtalan banánhéja közül ez az egyik. A Gyűrűk Urában talán bevenném, hogy ilyen természeti jelenség létezik. A Star Trekben aligha. A jelenségről nem tudunk meg semmi konkrétumot, leszámítva, hogy van gravitációja, és annyi energiája, mint egy nóvakitörésnek.
És a legkirívóbb: sértetlenül szippanthat be egy embert az olyan csóva, aminek puszta gravitációs jelenléte megsemmisített egy űrhajót, és súlyosan megrongált két másikat. Hát befizetek arra, hogy a kvantumfizika hány törvénye szerint lehetséges ez!


De enélkül is: Soran terve annyira túlbonyolított, hogy az már kemény hahota. Rakétával akar felrobbantani egy csillagot, hogy azon bolygó felé terelje a Nexust, amin éppen áll, ő bekerül, a bolygó meg elpusztul. Mindezt, csak hogy ő a Nexus útjába essen.
Soran, ha ehelyett fogsz egy erős kompot, és te repülnél szembe a Nexus-ba, az gyorsabb, könnyebb és kevésbé feltűnő. Nem beszélve, hogy kevesebb a vesződség: nem kell üzletelned ellenséges hajóval, flottatiszteket rabolnod és fézerrel lőni rájuk. A terved szaglik! Nincs szükséged Picard kapitányra, hogy megállítson: te magad provokálod, hogy a fél Csillagflotta téged üldözzön!

A legszánalmasabb dolgok egyike bármelyik Star Trek-movie-ból Data érzelemcsipje volt. Miután beülteti -  "jobban megismerhesse az emberi viselkedést" - átvedlik egy röhécselő komédiássá, aki egyfolytában viccet csinál mindenből. Hosszú percekig kell néznünk, ahogy Data "felfedezi" a humoros oldalát, és szinte az őrületbe kergeti a környezetét.
És mikor erre ráeszmél, kérleli a kapitánytól, hogy mentse fel, mintha menten elpityeregné magát. Picard parancsa: "Tanuljon meg uralkodni az érzésein!", csak még szánalmasabb fényben tünteti fel az android karakterét. Data már legalább 2 éve az Enterprise másodtisztje, egy ilyen szimpla szabályt már meg kellett volna tanuljon, hisz legtöbb tiszttársa ember. Johnny-5 legdilisebb pillanatait idézi, ahogy lelkendezik ebben a produkcióban.


 Hogy lehetett így elbaltázni a sci-fi-történelem 2 legnagyobb kapitányának találkozását?! 

Nem arra gondolok itt, hogy egy vidéki faháznál vannak, vagy hogy első párbeszédük átmegy olcsó konyhai főzőcskézésbe, mintha egy reklámklipet forgatnának. Hanem a karaktereikre. Picard csak egy kötelességét hajtogató akarnok itt, Kirk pedig egy felelőtlen álmodozó, aki rá se hederít, míg felismeri, hogy az elméje által keltett illúzióban nincs kockázat és feszültség. Bizarr módon Kirk régi szerelmét jóformán nem is látjuk a film során. Ez a kommunikációzavar teljesen kiöli az első pillanatok érdekességét:

"Egy Csillagflotta tisztnek kötelessége...!"

"Maga csak ne oktasson ki! Én már hős voltam, amikor a nagyapja még pelenkában rohangált." "Voltam én is ilyen. Amikor a kötelességeimet még mindennél többre tartottam."

Annyi lehetőség jut kapásból eszembe, amit itt tárgyalni lehetne: a család, a nemzedékek mentalitásbéli különbsége, a halhatatlanság lehetséges formái, stb. Van pár halvány összefüggés, mint Kirk tanácsa Picard-nak "Amíg abban a székben ül, nagy tetteket vihet véghez." Ezt ő maga ismerte  fel nemrég a próbaúton:  nem érezte, hogy még mindig ő tartozna abba a székbe. De honnan jött ez az érzés? Mitől vágyik a békére? Azt hiszem, a Nexus a sokunkban élő pozitivista kép a Túlvilágról: találkozunk szeretteinkkel ott, ahol minden tökéletes, nincsenek korlátok. 

Guinan ezért mondja: "Ha egyszer belépel a Nexusba, többé nem akarsz majd eljönni." Mikor Picard Troi tanácsadóval a családi albumot nézte, az szerintem a sebezhetőségét akarhatta jelezni. Bármilyen kötelességtudó, neki is vannak álmai. De itt is annyira túlegyszerűsítik az egész dilemmát, ami már a film komolyan vehetőségét veszi el. Kirk saját szemszögéből pár perce feláldozta magát, és most itt áradozik egy röhejesen szerény idillképzetben. A Star Trek V.-ben még olyasmit mondott, hogy a fájdalmunk megszabja, kik vagyunk. Egyszerűen össze van kuszálódva a film mondandója.

És itt a nagy finálé, ami lényegében egy tébláboló bunyó Sorannel. Ez az egyik jelenet, aminek a felvezetését elszúrták. Picard és Kirk belovagol a fénybe, és ott kötnek ki, ahol Picard is akarta. Azaz... a rakéta fellövésének percéhez! MINEK ÉPPEN ODA?!? A hajó, a bolygó, a csillag mind másodpercekkel azután semmisült meg! Erre Picard pont abba az időpontba akar visszajutni, amiről pontosan tudja, hogy veszített benne!

És itt a másik fekete lyuk a cselekményben: a Nexus érkezése is megismétlődik. Tehát nem az a bajom, hogy   aki időutazik, nem találkozik korábbi önmagával. Hanem hogy az időben visszamenni így, az újra és újra visszaspurizó Nexusszal ezerszer megcsinálhatják, mire a bolygón eltöltött idő kifog rajtuk. Addig próbálgathatják megállítani Sorant, míg jól nem sikerül. A "küzdelem" végén pedig Kirk lezuhan, és Picard egy rakás kő alá temeti, sőt: meg sem említi többé találkozásukat! Miért? Persze, a nagy emberek is ugyanúgy eltemetve végzik, mint mindannyian. Mégis... nem túl etikátlan elhallgatni, hogy a legendás Kirk kapitány nem halt meg 2293-ban, csak most ráesett egy híd, és kampec?

Amit csak simán elcsépeltnek tartok, az már inkább csak felsorolnám:

• A próbaút kiszámíthatósága: 1. vészjelzés; 2. csak az Enterprise a közelben; 3. nincsenek felkészülve, mégis mennek; 4. csak Kirk kapitány kompetens a kapitányi székben
• Az összes Trek-szereplő közül Geordi La Forge-ot rabolják el legtöbbször, így az itteni eset nem mondhatnám, hogy meglepett volna
• A technikai blablát addig értettem, hogy a Sorant segítő klingon nővérpár Geordi VISOR-ján át kémkedtek. De hogy ez miként árulta el nekik a pajzs frekvenciáját, azt ne tőlem kérdezzétek. Aztán ugye telitalálat, robbanásveszély, tányéregységet különválasztjuk, de a légkörbe sodródnak, kényszer-crach, de megússzák.
• Festői tájakon fel-alá járkálni vagy rohangálni még nem biztos, hogy segíti egy film hangulatát.

A Star Trek - Nemzedékek olyan, mint egy fan-fiction (rajongói írás), és sajnos annak nem elég összeszedett. A cselekmény kismillió ponton ereszt, és teljesen eltékozolja a lehetőséget, hogy a sci-fi-történelem két legismertebb kapitánya találkozik egy mozis produkcióban.