Ahogy a történetében Gardner maga, úgy a The Space Between Us is próbál felnőni egy érdekes dilemmához, és fájóan nem sikerül neki. Túlzottan naiv, túl sok részletet átugró kalandmesefilm; a kritikusok lenézése mellett anyagilag sem térült meg, pedig olyan nevek viríthatta a poszteren, mint Gary Oldman, vagy Carla Gugino a Sin City-ből. Úgy látszik, már a sztárfaktor sem garancia a bukta kikerülésére.
A The Space Between Us leginkább a The Martian és a The Spectacular Now ötvözete, hangvétel és téma alapján is:
A The Space Between Us leginkább a The Martian és a The Spectacular Now ötvözete, hangvétel és téma alapján is:
- A felszínen jóhiszemű sci-fi egy marsi srácról, aki épp egy másik bolygóra költözik, és igyekszik adaptálni az új világ sajátosságait.
- Felszín alatt pedig tinirománcmozi egy srácról, aki élete párját találja meg ideálisan fiatal korban, és vele közösen kutatják fel a fiú faterját.
- De elmenne éppenséggel egy spielberg-stílusú kalandmesefilmnek is, ahol a valóság szabályain éppoly lazán átsiklik a fiatal főhős, mint a forgatókönyvírók.
A történelem első nyilvános Mars-expedíciója kolóniát létesít a vörös bolygón. Itt születik és nő fel Gardner Elliot, egy néhai női asztronauta titkos fia. Az ottani tudósok teljesítik a 16 éves Gardner álmát, hogy eljusson a Földre. Ám ott megszökik a felügyelet alól, rátalálva Skype-ismerősére, a vele egykorú Tulsára. Így az űrprogram atyja, Nathaniel Shepherd és a fiút nevelő Kendra utána futnak, nehogy Gardner földitől gyengébb fizikuma fölmondja a szolgálatot.
Gyenge forgatókönyve ásta meg ennek a műnek a sírját. Tetszetős kis tini-sci-fi-románc lehetne ez a felszínen, és úgy tényleg nem volt egetverően siralmas. Felszín alatt azonban nem csekély logikai szakadékok fölött szökell át. Pedig a színészi játék, a hangulat és a kémia a 2 fiatal között még alapvetően rendben volna.
Bár a félénk, modoros Gardner szöges ellentéte a suttyós szőkének, így is átjött nekem, mit esznek egymás társaságán. Mások, mint az addigi életközegük, amit lehangolóan kiismertek, és most együtt fedezik föl az igazi ismeretlent, azaz a nagybetűs életet. Elhittem, hogy kötődni tudnak, és együtt élik meg Gardner állapotának súlyosbodását.
Bár a félénk, modoros Gardner szöges ellentéte a suttyós szőkének, így is átjött nekem, mit esznek egymás társaságán. Mások, mint az addigi életközegük, amit lehangolóan kiismertek, és most együtt fedezik föl az igazi ismeretlent, azaz a nagybetűs életet. Elhittem, hogy kötődni tudnak, és együtt élik meg Gardner állapotának súlyosbodását.
Igazán kár, hogy a karakterek úgy cselezik ki rendre a fizika törvényeit, mint egy profi focista. Shepherd és Gardner a világ tudta nélkül ruccanhat ki az űrbe, holott egyikük szervezete se bírja az űrutazást megterhelését.
Ráadásul Gardner-nek ez azért is lehetetlen, mivel születésétől a Marson élt, szervei kisebbek, míg a szíve normálméretű. Elvileg nem bírná ki a teste hosszabb ideig a földi gravitációt, mégis legalább két napig utcaruhában ténfereg, fut és menekül. Tökönrúgás a cselekménynek, de már Tulsa sulijába sem hihető, hogy eljutna a saját lábán, ha ilyen törékeny alkatú, sőt szervi rendellenességgel él együtt.
Ráadásul Gardner-nek ez azért is lehetetlen, mivel születésétől a Marson élt, szervei kisebbek, míg a szíve normálméretű. Elvileg nem bírná ki a teste hosszabb ideig a földi gravitációt, mégis legalább két napig utcaruhában ténfereg, fut és menekül. Tökönrúgás a cselekménynek, de már Tulsa sulijába sem hihető, hogy eljutna a saját lábán, ha ilyen törékeny alkatú, sőt szervi rendellenességgel él együtt.
Nem ártott volna több vért pumpálni a párbeszédekbe. A szereplők gyakran és sokáig halogatnak nyilvánvaló szóváltásokat vagy lépéseket, hogy a cselekményt előretolja a kettős hajsza. Két tinédzser fut a világ elől, maga se tudja, hova, terv nélkül, tojva a következményekre. Shepherd és Kendra, a felnőtt páros pedig úgy futnak utánuk, mintha kísérleti laborba akarnák a fiút dugni. Ez főleg a férfit totál inkompetensnek állítja be, ami elég ciki egy űrprogram fejesétől.
Az élet értékét próbálja témájává tenni a film, csak borzasztó sután. Gardner folyton ugyanazt kérdezgeti az emberektől: "Te mit szeretsz leginkább a Földön?" Ezzel a mantrával annyit kezd a szkript, hogy egy naiv kölyök rácsodálkozik a mi világunkra, amely az igazán sötét arcát pisszenésnyit se mutatja meg neki. Mindenki tisztességes, minden táj festői,
senkit nem vonnak utóbb felelősségre, és minden boldog véget ér: Kendra Tulsát szoktatja az űrutazáshoz, Gardner meg bazsalyogva sétál a...
Na ennek kapcsán veszett oda a jóindulatom a bakiparádéval szemben!
Száz lyukon ereszt a nagy leleplezés, hogy a világ összes hapsija közül... pont Shepherd, ez a tétova, bajszos tudósember Gardner apja! Nem tudom, mi a rosszabb: az örömapa kiléte, vagy a felvezetés. Az még hagyjam, hogy Gardner anyja, Sarah még épphogy csak teherbe esett, így ezt nem szúrták ki az űrhajó indításáig. De hogy Gardner "meg akarja választani a halálát" a hullámokban, és hogy pont akkor érik utal, hogy kimentsék... ez baromság! Olcsó F-kategóriás tévéfilmekben derülnek ki ilyen kaliberű családi titkok.
És ha már itt tartunk: rettentő zavarba ejtő, hogy az anyja fotóján szereplő férfi tisztázza Gardner-éknek, hogy nem az apja, hanem csak a rokona. Nem létezik, hogy a fenenagy eszével erre egyikük sem gondolt.
Maga a cím kürtöli világgá, mit nem tud áthidalni ez a produkció: az űrt közte és köztünk, nézők között. A maga botor módján elnézhető, megmosolyoghatóan bakis tinirománcmozi. Nem a legrosszabbak sorosa, csak nincs rendesen átgondolva és összerakva.
